A helység kalapácsa

Így tarol a Viharsarok Közgépe, a gyulai önkormányzat kedvenc építőipari cége

 

Közel tizenhatszorosára nőtt az árbevétele a gyulai Futizo Kft.-nek 2010 és 2014 között. Majdnem minden közbeszerzést megnyertek, amin elindultak – Gyulán legalábbis. A békési fürdővárostól összesen közel 1,2 milliárdnyi megbízást nyert a cég, amelynek egyik tulajdonosa Piskolty Tibor. Cégtársa a testvére, Piskolty Mária, aki a Békés Megyei Kormányhivatalban a jogi főosztályt vezeti. Piskolty Tibor a trafikbizniszben is sikeres.

 

KORMÁNYPROPAGANDA HELYETT VALÓDI HÍREK

Előfizetőket keresünk – támogasd a független tényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

 

Gyula valamivel több, mint 30 ezres város Békés megyében, éppen a román határ mellett. Szélárnyékban van még akkor is, ha adottságai – tágabb és szűkebb környezetéhez képest – jók. A Körös-völgyi kereskedelmi szálláshelyek kétharmada itt van, turisztikája élénk, húsipara működik. Mégis, történései a legtöbb esetben nem érik el az országos sajtó ingerküszöbét.

Tegyünk próbát! Vajon Budapesten vagy az ország távolabbi részein ki hallott már a gyulai központú Futizo Kft.-ről? Picinyke, árufuvarozással kezdő, de építőiparra váltó céggel van dolgunk, amelynek felívelése 2010-ben kezdődött. Azután, hogy a Fidesz az országgyűlési választáson, majd ősszel a helyhatósági választáson igen nagy arányú győzelmet aratott.

Döcögős kezdés

A Futizo Bt. 1998-ban alakult meg. Jegyzett tőkéje ekkor 10 ezer forint volt, míg forrásai alig haladták meg az 1 millió forintot, vesztesége ugyanekkor 580 ezer forint. A cég árbevétele a 2000-es évek elején valamivel 20 millió forint felett volt, roppant szerény nyereség mellett. 2010-ben már 173 milliós forgalomnál tartanak, de a nagy dolgok csak ezután kezdődtek.

A cég ekkor alakult át kft.-vé, két tulajdonosa Piskolty Tibor és testvére, Piskolty Mária 50-50 százalékban. Piskolty Mária a 2000-es évek közepén még beosztott munkatárs, titkárnő a Békés Megyei Önkormányzatnál, később egy pályázatíró és –figyelő céget vezet, majd a Sarkad és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás munkaszervezetének első embere. Ma pedig a Békés Megyei Kormányhivatal jogi és koordinációs főosztályának vezetője.

A megyei kormánymegbízott az a Gajda Róbert, aki korábban a Fidelitas országos alelnöke és gyulai önkormányzati képviselő volt, 2010-2014-ben pedig fideszes országgyűlési képviselő, egyben Gyula város alpolgármestere.

Piac vagy politika?

Vajon mikor, kik és milyen szempontok alapján hagyták jóvá és segítették azt a törekvést, hogy ebből a futottak még kategóriába tartozó közúti árufuvarozással foglalkozó cégből Békés megyei léptékekben meghatározó építőipari cég legyen? Ezt a kérdést az elmúlt időszakban a viharsarki építőiparban dolgozók vezetők és a helyi közélet szereplői többször feltették.

Biztos válasz nincs, mindenesetre a növekedést mutató számok, s az ezt jelző tendencia több mint figyelemre méltó. A kérdés csupán az: mindez piaci alapon ment vagy kellett hozzá a politikai hátszél?

Szédítő iramban egyre feljebb

Tény: a Futizó Kft. 2010 után kilőtt. Fejlődése, valamint nettó árbevétele, nyeresége, forgóeszköz-állománya, bankbetéteinek nagysága, eredménytartaléka – finoman szólva is – megugrott. A szédítő adatok illusztrálására rágjuk át magunkat néhány számon.

A 2010-es 173 milliós nettó árbevétel 2011-ben már 886 millió forint – ami egy éven belül több mint 5-szörös növekedés! De nincs megállás, 2012-ben a nettó árbevétel meghaladta a bűvös 1 milliárd forintot, egészen pontosan 1 milliárd 106 millió forint. Míg a mérleg szerinti eredmény 172 millió forint. Azaz szinte pontosan ugyanannyi, mint 2 évvel korábban az árbevétel volt. 2013-ban sem csökken a növekedési ütem, ekkor közel 1,6 milliárdos árbevétel mellett a nyereség 237 millió forint.

 

 

A csúcsot 2014 jelenti, amikor közel 2,7 milliárdos árbevétel mellett – egészen pontosan 2 milliárd 675 milliárd forint – az adózott nyeremény 386 millió forint. (Ez megközelítően 16-szorosa a 4 évvel korábbinak!) A tavalyi évben, 2015-ben ettől kicsit elmaradtak. A bevétel ekkor csak 2,3 milliárd forint, míg az adózott eredmény 376 millió.

E két év után vett ki osztalékot a Futizo Kft.-ből a Pistkolty-testvérpár. 2014 után 146, míg 2015 után 337 milliót.

Gyulán mindent nyernek

A Futizo Kft. tündöklésével kapcsolatban az keltette fel az érdeklődésünket, hogy úgy tűnt sokaknak: amit Gyula a helyi fideszes vezetésű önkormányzat közbeszerzést kiír, s amelyen a Futizó elindul, azon mindig nyert. „Királyi beszállító” – a mondták a cégre ironikusan érzékeltetve, hogy láthatóan nincsenek rosszban a helyi hatalommal.

A kozbeszerzes.hu oldalán kikerestük, hogy az utóbbi időszakban Gyula Város Önkormányzata milyen számú és milyen tartalmú közbeszerzési pályázatot írt ki, s ha erre jelentkezett a Futizo Kft., akkor hogyan szerepelt. Igen nagy adatbázissal dolgoztunk, ugyanis 2012 februárjáig – azaz valamivel több mint 4 és fél évre visszamenőleg – mutatta a honlap, hogy milyen közbeszerzéseket írt ki a békési fürdőváros fideszes vezetésű önkormányzata.

Összesen 211 pályázati kiírást és ezek eredményét néztük át. Azt láttuk, hogy ezekből 11 esetben indult a Futizo Kft. és 10 alkalommal nyert. Ami aligha mondható rossz aránynak. A gyulai önkormányzat által elnyert munkák összértéke 1 milliárd 150 millió forint volt 2012 és 2015 között. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy bár Gyulán több mint remekül szerepelt a Futizo Kft., de a számok azt mutatják, ez éves árbevételeinek meghatározó, de kisebb részét adta.

Alvállalkozóként is

A gyulai székhelyű Futizo Kft. az utóbbi öt-hat évben Békés megye egyik meghatározó építőipari cége lett. Önállóan és konzorciumban dolgozik más települési önkormányzatok megbízásából is, így a békéscsabai, a vésztői, a dévaványai és a szeghalmi önkormányzatoknak, valamint a megyehatáron kívül, a Csongrád megyei Makón is. Ám az itt kiírt közbeszerzéseken korántsem volt olyan meghatározó eredményességű, mint Gyulán.

A Békés megyei építőipar belső szerkezetét és munkamegosztását jól ismerő forrásaink arra hívták fel a figyelmet, ami a közbeszerzési eljárásokat, az eredményét átnézve nem látszik. Olyan pályázatok esetén, amelyre nem jelentkezett a Futizo Kft., nem jelenti azt, hogy végül ki is marad belőle.

Jó példa erre, hogy a Békés megyében ugyancsak meghatározónak számító, Békés-Drén Kft.-nek, valamint a kiskunhalasi székhelyű, de az elmúlt másfél évtizedben a Viharsarokban igen sok beruházást elnyerő Modinvest Kft.-nek sokat dolgoztak alvállalkozóként. A 2016. március 15-én, összességében 2,5 milliárdos költséggel, átadott gyulai Almásy-kastély tendernyertese a Modinvest Kft. volt, de alvállalkozóként igen meghatározó arányban kivette a részét a projektből a Futizo Kft. is.

A regionális nagyágyú

A Békés-Drén Kft.-t a Körös-völgy Mészáros és Mészáros Kft.-jének nevezik, ha ezzel a cégtulajdonos, Barkász Sándor nem is ért egyet. Egy Békés megyei, valamivel tágabban dél-alföldi regionális összevetésben valódi nagyágyúról van szó, amelynek 2015-ös árbevétele 19 milliárd 350 millió forint volt 2 milliárd 840 milliós nyereség mellett. Ennek felét, csaknem másfél milliárd forintot a tulajdonos osztalékként felvett.

Korábbi cikkünk a Békés-Drénről

A Békés Drén Kft. felemelkedése: ömlik a közpénz Barkász Sándor vállalkozásához

A cég az elmúlt 5 évben a konzorciumi tagokkal együtt közel 100 milliárd forint közbeszerzést nyert el, míg 2010 előtt szinte semmit.

Piskolty, a trafikgyőztes – per, fordulattal

Piskolty Tibor nem csak a közbeszerzések, hanem a trafikkoncesszió esetében is nyertesnek mondhatja magát. Személyesen 4 gyulai dohányboltot üzemeltethet, de a vele több üzletben is kapcsolatban álló Csizmadia Imrével közvetlenül és közvetetten összesen 11 trafikot mondhatnak a magukénak.

Csizmadia civilben a Gyulai Húskombinát Zrt. jogutódjaként működő Gyulahús Kft. kereskedelmi igazgatója, emellett 2010 óta, immár második ciklusban a gyulai képviselő-testület közbeszerzési bizottságának tagja. Cége, a Discessio Kft. sorra nyeri a megbízásokat Gyula önkormányzatától. Ennek a cégnek 2012 májusáig Piskolty Tibor felesége is a tulajdonosa volt.

 

 

2013 májusában e cikk szerzője sajtótájékoztatót tartott Gyulán a trafikmutyi Békés megyei nyerteseiről. Közel 20 viharsarki település több tucat gyanús koncessziónyertesét sorolta fel, akik egytől egyig valamilyen módon köthetőek voltak a kormánypárthoz. Az elhangzottakat követően Piskolty jó hírneve megsértése miatt polgári pert kezdeményezett.

Keresetében a gazdasági világválság közepette előrelépő cégéről, a térség iránti elkötelezettségéről s arról írt Piskolty Tibor, hogy minden munkáját közbeszerzésen nyerte el. Másrészt felháborodásának adott hangot, amiért cége és személye a sajtótájékoztatómon szóba került. „Nem hagyhatom, hogy politikai pártok csatározásainak áldozata legyek akkor, amikor nem vagyok tagja egyik pártnak sem” – állt a keresetében. Legfőbb sérelme az volt, hogy őt „a Békés megyei trafikmutyi részeseként” említettem.

Az előzményeket, a folyamatokat, az elemzéseket és a végeredményt tekintve ezt a mondatot pontosnak tartottam: átláthatatlan pályázati rendszerben, jogorvoslati lehetőség nélkül a legtöbben úgy jutottak koncessziós joghoz, hogy előtte soha nem foglalkoztak dohány-kiskereskedelemmel, és a legtöbb győztes valamilyen módon a fideszes klientúrához tartozott.

Első fokon a Gyulai Törvényszék, míg másodfokon a Szegedi Ítélőtábla nagyobb részt a Piskolty keresetében foglaltakkal értett egyet. Ezért felülvizsgálati kérelemmel a Kúriához fordultam, amely végül kimondta: nem történt jogsértés az ügyben.

Az összes körülmény mérlegelésével arra az álláspontra jutott a legfelső bírói fórum, hogy a konkrét esetben ténylegesen véleménynyilvánításról, értékelésről, bírálatról volt szó, ráadásul egy közéleti kérdésben. A Kúria szerint nem lehetett figyelmen kívül hagyni azt a körülményt, hogy fontos közügynek, közéleti kérdésnek minősült a trafikkoncessziók ügye.

„A demokratikus társadalom létezésének, fejlődésének nélkülözhetetlen eleme a közügyek vitatása, amely feltételezi a különböző politikai nézetek, vélemények kinyilvánítását, a közhatalom működésének bírálatát” – áll a Kúria ítéletében.

Bod Tamás

(Cikkünk szerzője újságíró, jelenleg az Együtt színeiben politizál.)

Frissítés (2016. szeptember 14.): Cikkünk korábbi változatában valótlanul állítottuk, hogy Piskolty Tibor versenyautóját a 2011-es Várfürdő terepralin Gajda Róbert kormánymegbízott navigálta. A valóság ezzel szemben az, hogy a Gyulai Várfürdő igazgatója az önkormányzati lapban előzetesen tett ugyan ilyen bejelentést, de ténylegesen a versenyen Gajda Róbert nem vett részt navigátorként.

 

Megosztás