Befektető vagy bulldózer? Arie Yom-Tov ingatlanüzletei Budapesten I.

Egész városrészek arculatát határozzák meg azok a sok száz milliós, olykor milliárdos értékű projektek, amelyeket a fővárosban egyes izraeli tulajdonosi körökhöz köthető, de offshore céghálóban végződő vállalkozások irányítanak. Kevesen tudják, kik állnak a VII. kerület egy részének bulinegyeddé való átalakulása, vagy a Kodály köröndön leégett palota ügyének hátterében. Azt pedig még kevesebben gondolnák, hogy a nemrégiben Mészáros Lőrinc által felvásárolt bicskei golfcentrum-projekt, vagy a szintén befulladt salgótarjáni gyémántcsiszoló üzem mögött is ez az üzleti kör áll. A cégháló meghatározó pontjain rendre a ’90-es évek óta aktív izraeli befektetői kör egyik prominense, Arie Yom-Tov neve sejlik fel. Úgy tűnik, Yom-Tovnak vannak még tervei Budapesten.

84%

Év végéig még

16 613 194 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Mint oly sok magyar sikertörténet, ez is egy politikus barátságával kezdődik. Mégpedig a VII. kerületi ingatlanbotrányban vagy a Centrum Parkoló Kft. mára bírósági szakban lévő ügyében érintett egykori Erzsébetvárosi szocialista alpolgármester, Fürst György barátságával.

Terézváros „felszámolóbiztosa”, Fürst György ekkortájt, a kétezres évek elején vette saját kezébe Terézváros ingatlanügyeit: ő tárgyalt a befektetőkkel, és néhány év alatt több tucat épülettől sikerült megszabadítania a kerületet. Köztük a Király utca 40-től és az Andrássy úti palotáktól is, amelyek aztán Fürst esküvői díszvendége, Arie Yom-Tov érdekeltségi körében kötöttek ki.

Inasévek

Arie Yom Tov már a kilencvenes években is aktív, de még korántsem meghatározó alakja volt a budapesti ingatlanpiacon előretörő izraeli befektetői köröknek. Ezek a befektetők néha rivalizálva, néha egymást segítve lettek a legnagyobb budapesti ingatlanprojektek kezdeményezői és finanszírozói. A kilencvenes években indult boom hatására megtelepedő izraeli befektetőkről nem sokat tudni, egy, az Indexen megjelent cikksorozatot leszámítva nem sokan foglalkoztak a budapesti építőipari szektorban robbanásszerűen megjelenő izraeli hátterű cégekkel.

Pedig már egy tíz évvel ezelőtti ingatlanpiaci felmérés is azt mutatta, hogy a tíz legnagyobb magyarországi lakásfejlesztő cég fele mögött izraeli érdekeltségű beruházók vannak. Egy évvel később, 2007 októberében Szilvan Salom izraeli külügyminiszter budapesti látogatásán pedig már kétmilliárd dollárnyi Magyarországra hozott tőkéről beszélt, amelynek nagy részét az ingatlanbefektetések teszik ki.

Ha a befektetők nem is, a befektetések megtestesüléseként felhúzott épületek mindenki számára ismerősek: az ötcsillagos Le Meridien szálloda, az Aréna Center, a Duna Pláza, a Csepel Pláza, számos lakópark és üzletház nőtt ki a földből e cégek irányítása alatt.

Az egyik jelentős cégbirodalom meghatározó alakja Mordechai Moti Zisser volt, a Plaza Centers irányítója. Az ő működése nyomán született többek közt az Aréna Pláza és a Duna Pláza. Ezeket – sok más bevásárlóközponttal együtt – jó néhány éve értékesítette, összesen több mint 330 millió dollárért.

Moti Zisser ingatlanmogul szárnyai alatt kezdte pályafutását 1996-ban a frissdiplomás könyvvizsgáló, Ehud Amir, aki aztán hamarosan saját érdekeltségével, az Autóker Holdinggal szállt be a budapesti ingatlanbizniszbe, a cégnek 1999-től 2007-ig elnök-vezérigazgatója volt.

Üzletemberek és segítőkész politikusok

Persze a sikeres ingatlanbefektetéshez kellettek a kapcsolatok: a közvetítő szerepet az önkormányzatok és az izraeli befektetők között David Admon, Izrael állam akkori budapesti nagykövete vállalta: ő ajánlotta fel segítségét a VII. kerület akkori polgármesternének, Hunvald Györgynek is a régi zsidó negyed rehabilitációjában. A negyed házainak tulajdonosváltásai ezt követően gyorsultak fel, miközben az offshore céghálók mögötti tényleges tulajdonos gyakran azonosíthatatlanná volt.

Az izraeli nagykövet ellen 2007-ben kezdtek vizsgálódni az izraeli hatóságok, miután izraeli oknyomozó riportokból számos visszaélésgyanús ügyre derült fény itt tartózkodása alatti időkből. Az izraeli lapok szerint Admon magánügyletekhez használta fel pozícióját. De nemcsak a saját üzleteinek egyengette az utat, hanem fiának és más izraeli vállalkozóknak is, a gyanú szerint pénzért.

Végül azonban az izraeli hatóságok bizonyíték hiányában megszüntették az ellene folyó nyomozást, 2010-ben meghalt.

Ezen a ponton kerül a képbe Arie Yom-Tov. A kilencvenes években még csupán a nagypályás izraeli befektetőcégek üzleti felhajtójaként emlegetett Yom-Tov többek között az Ehud Amir nevével fémjelzett Autókernek szerzett ingatlanbefektetési lehetőségeket, de Moti Zisserrel is üzleti kapcsolatba került.

Király utca, Gozsdu-udvar: néha épít, néha rombol

Yom-Tov a kezdetektől a legnagyobbak között mozgott, cégei mégis akkor kezdtek igazán hasítani a magyar ingatlanpiacon, amikor 90–es évek végétől fokozatosan pozícióba kerültek a VI. és a VII. kerületben a későbbi szocialista polgármesterek és a körülöttük üzletelő kétes figurák.

Az eladósodott bel-budapesti kerületekben a rehabilitációs területen zajló bérlőkivásárlások és a korábbi ciklusra jellemző, szociális célú költekezés súlyosan megterhelte a költségvetést – Hunvaldék és Fürsték egy új üzleti modellt hoztak, amely egyszerűen az épületek olcsó eladásáról szólt.

Az erzsébetvárosi házeladások 1996 végén kezdődtek, és 1998-tól gyorsultak fel, amikor Szabó Zoltán szocialista politikust polgármesterré választották, az egyik alpolgármester pedig Hunvald György lett. Arie Yom-Tov ebben az időszakban négy épületet vásárolt meg: a Király utca 13-at, a Dob utca 16-ot, illetve a Holló utca 6-ot és 14-et.

A VI. kerületben 2002 volt a fordulópont, a szocialisták ekkor szerezték vissza a kerületet a Fidesztől: Verók István lett a polgármester és Fürst György az alpolgármestere. Terézváros „felszámolóbiztosának” színrelépése teljesen új alapokra helyezte a kerület vagyongazdálkodását.

A zsidó negyed

Az Erzsébetváros belső övezetét szokták a budapesti „zsidó negyedként” emlegetni: itt épültek fel a budapesti ortodox zsidóság legfőbb vallási kegyhelyei, köztük a Dohány utcai Zsinagógával, Európa legnagyobb zsinagógájával; ezen a területen volt a második világháború alatt a „nagy gettó”, a Király utca, a Kertész utca, a Dohány utca és a Károly körút között.

A hosszú évtizedekig elhanyagolt városrészben a kétezres évek elején vett lendületet a revitalizáció, de ez egyben az erzsébetvárosi ingatlanpanamát és házrombolási hullámot is jelentette: ekkor vette kezdetét a „bontásos városrehabilitáció”.

A világörökség védőzónájában lévő ingatlanokat a pénzhiányra hivatkozva az önkormányzatok sorra eladogatták – Hunvald szavaival: „kénytelenek a rehabilitációt a befektetőre bízni”.  Az önkormányzat különböző eszközökkel elérte, hogy a lakók előbb ne tudjanak érdemben élni elővásárlási jogukkal, majd kiköltöztette őket.

Majd lehetővé tette, sok esetben segítette, hogy a kerület szempontjából korántsem kedvező opciós szerződésekkel tőkeerős külföldi, többnyire izraeli érdekeltségű, de offshore cégekben végződő vállalkozások telepedhessenek meg a városrészben, kedvükre átalakítva annak arculatát, sok esetben tönkre téve azokat az ingatlanokat, amelynek lakói valamilyen módon ellenálltak a törekvésnek.

Azokat az ingatlanokat azonban nagyívben kerülték a befektetők, amelyekben képviselőtestületi tag vagy országgyűlési képviselő lakott: a Király utca 17. és a Dob utca 20. így menekült meg a „rehabilitációtól”.

Ekkoriban szerezte meg Arie Yom-Tov egyik ciprusi hátterű cégével, a Magyar Ingatlan Kft-vel a háttérben tevékenykedő, az Autókerhez köthető cégháló megbízásából a Gozsdu-udvarként ismert Király utca 13.-at és Dob utca 16.-ot.  (A Magyar Ingatlan Kft-t 2012 végére felszámolták, a cég 2009 óta végrehajtás alatt állt.)

A Gozsdu-udvar „rehabilitációja” az önkormányzati vagyon elszórásának ékes példája volt: közel tíz évbe és másfél milliárd forintba került a lakók kiköltöztetése, míg az értékesítésből a kerületnek mindössze nyolcszázmillió forint bevétele származott. Az Arie Yom-Tovhoz köthető Magyar Ingatlan Kft 2004-ben vette meg az ingatlanokat, ám a pályázat keretein belül valahogy a céghez vándorolt a párhuzamos Holló utca négy telkének elővásárlási joga is.

Az erzsébetvárosi modell: így lehetett fillérekért házat venni a Király utcában

A 2000-es évek elején kialakult módszer a következő volt: Az önkormányzat a befektető vételi szándékának informális tisztázása után megbízza a saját vagyonkezelőjét, hogy értékelje fel az adott ingatlant. Az ingatlant felértékelő szakvélemény aztán az épület állapotára hivatkozva nyomott árat állapít meg. Ezek után zárt ülésen jóváhagyják az opciós szerződés megkötését az e célra minimális tőkével alapított projektcéggel.

Mivel a lakókat a vételár terhére költöztetik ki, az önkormányzat az üzletből nem nagyon lát pénzt. Ezt követően az opciós joggal felértékelt cégbe bevásárolja magát többségi tulajdonosként egy offshore vállalkozás, melynek végén a projektcéget is mozgató kör található. Az offshore végül továbbadja az ingatlant a beruházást ténylegesen elvégző befektetőnek.

Ekkora az üzletrész értéke már az eredeti ár sokszorosa, a vagyon pedig már nem az önkormányzathoz, hanem magánzsebekbe vándorol: az első vevők pedig az offshore cégen keresztül könnyen kivehették az óriási hasznot az értékesítésből.

Az Átlátszó korábbi, a témába vágó cikkei szerint az erzsébetvárosi ingatlanpanamában a tényleges befektetők összességében 4-5 milliárd forintot kereshettek az ügyleteken. Az ügyészség által összeállított hiányos adatok miatt azonban a legnagyobb port felvert szocialista panama tyúklopási üggyé szelídült.

Roskadozó világörökség – offshore cég fogságában az Andrássy úti palota

Ítélet a Hunvald-ügyben: Tyúklopási üggyé szelídült erzsébetvárosi ingatlanpanamák

Nincs felelős a Király utcai védett ház leomlásáért?

A vagyonvesztés módszertanának bemutatására kiváló példa a Király utca 40. esete. Az épp fideszes vezetés alatt álló önkormányzat ekkorra kiegyezett a szocialistákkal, így Fürst György fb-tag lett a Terézvárosi Vagyonkezelő Rt.-ben. Hamar elkészült a kerület új szabályozási terve, amely a Király utca 40. épületét bontásra alkalmasnak ítélte.

A bontásra – vagyis a „rehabilitációra” – a vagyonkezelő a Revital Ingatlanfejlesztési Rt.-t kérte fel, melynek felügyelőbizottságában 1995 után több fideszes képviselő is megfordult. A Medgyessy-kormány azonban nem ítélte meg a remélt támogatást a projekthez, így az ügy egy időre elsikkadt.

2003 februárjában azonban érkezett egy ajánlat az önkormányzathoz az ingatlan rehabilitálására. Ennek lényege az volt, hogy a vevő a 275 milliós vételár megfizetése helyett ekkora értékben berendez egy idősek otthonát, mely addig a házban kapott helyet.

Az ötlet jó volt, de úgy tűnik, a jelentkező vevő helyett másnak szerettek volna az ingatlant eladni, hiszen pár hónappal később az önkormányzat majdnem ugyanezekkel a feltételekkel írt ki pályázatot. Erre Arie Yom-Tov cége, az akkor épp ciprusi offshore-ban végződő Constrattic Kft. is pályázott.

Ez a cég ma már egy Marshall-szigeteki cég érdekeltségébe tartozik, de amikor a pályázatot 2003 elején beadták, Yom-Tov a cég ügyvezetője volt.

Bár az ötfős önkormányzati munkacsoport a beérkezett ajánlatok közül a Gropius Építő és Kereskedelmi Rt. pályázatát szavazta meg győztesnek, végül valahogy mégis a Constrattic került ki győztesen. Noha az elbíráláskor nem volt tudható, ténylegesen ki a cég tulajdonosa, a 2003. augusztusi szerződéskötéskor a cégben felbukkant tulajdonosként az ország egyik legnagyobb ingatlanbefektetője, az Autóker Holding Rt.

A Király utca 40 évekig az enyészeté volt, a befektetők csak azt várták, mikor omlik végre össze. Már az is az épített örökség védelmében fellépő Óvás Egyesület sikere, hogy leállították a bontást, az eredeti terv ugyanis ez lett volna. A műemlékvédők végül elérték, hogy az ingatlanfejlesztők legalább a ház eredeti homlokzatát állítsák vissza.

Az Autókerhez köthető beruházó szerint jövőre készülhet el az oda megálmodott luxus társasház, ahol egyébként kilencszázezer forintos áron adnának majd túl egy négyzetméteren.

A vállalkozó érdekelt volt abban a Szinyei Merse utcai építkezésben is, ahol a környékbelieknél másfél emelettel magasabbra tervezték a háztömböt, amibe a „kellemetlenkedő” főépítész, Tétényi Éva nem ment bele. Amikor negyedszer tűzték napirendre a beépítést, az ülés előtt egy nappal Verók polgármester értesítette a kerületi főépítészt, hogy megszünteti a tervtanácsot – később menesztette a főépítészt is, a Constrattic Kft. pedig megkezdhette az építkezést.

A cégnek nem ez volt az egyetlen ügylete a kerülettel: a Király utcában és a Vasvári Pál utcában egy-egy, a Rózsa utcában két ingatlant is vettek az önkormányzattól.

Gyémántcsiszoló Salgótarjánban Boldvai Lászlóval

2004-ben 864 millió forint vissza nem térítendő támogatást ígért a Medgyessy-kormány egy izraeli cég salgótarjáni beruházásához. A külföldi tulajdonú társaság egy gyémántcsiszoló üzemet létesített volna négymilliárd forintból a privatizációra váró ST Glass Öblösüveggyár Rt-től bérelt területen.

Akkoriban többen tudni vélték, hogy az üzlet hátterében az izraeli Arie Yom-Tov állt. Ma már csak annyi látszik, hogy a cégadatok szerint a kérdéses időszakban a mára felszámolás alá került DUNA-SILVER Kft. ügyvezetője valóban Yom-Tov volt, a cégben pedig a mai napig tulajdonos Yom-Tov Ágnes. Szintén tulaj a cégben az offshore Kosmotheory Enterprises Limited, melynek kézbesítési megbízottja a számos Yom-Tov-cég képviselőjeként felbukkanó Tomcsányi Tamás ügyvéd.

És persze ez a cég is a II. kerület, Hűvösvölgyi út 36. alá van bejegyezve, mint a Yom-Tovhoz köthető cégek túlnyomó többsége.

A nagyösszegű támogatás odaítélésének megalapozottságát ugyanakkor erősen megkérdőjelezhette volna a tény, hogy a céget a szokásos módszert követve minimális, hárommiliós törzstőkével jegyezték be, és tulajdonosi szerkezete offshore cégekben végződött.

Igaz, a gyémántcsiszoló ügyét akkoriban Boldvai László MSZP-s parlamenti képviselő erőltette, és a projektet támogatta Burány Sándor akkori munkaügyi miniszter is: május elején azonban Yom-Tovék bejelentették, hogy elállnak a projekttől.

Arie Yom-Tov és a Kodály köröndi paloták

A leégett Andrássy út 83-85. alatti palota körül mára reménytelen patthelyzet alakult ki: Yom-Tov, akinek érdekeltsége birtokolja az ingatlan egy részét, addig nem hajlandó új megállapodást kötni a lakókkal, amíg azok el nem fogadják a házzal kapcsolatos beépítési terveit.

Az ügy egészen 2000-ig nyúlik vissza, ekkor kötött szerződést a fideszes Farkas György vezette VI. kerületi önkormányzat az Arnon Epschtein vezette Király utca 20- Alfa 1. Kft-vel az Andrássy út 83-85. alatti épület felújítására. A többször módosított megállapodás szerint a ház tetőszerkezetének és függőfolyosójának felújításáért cserébe a cég – lakottan – megkapta az emeleti lakásokat. A lakások feletti tetőtér pedig a felújítás befejezése után került volna a kft. kizárólagos tulajdonába.

Az önkormányzat a társaságnak adta a Rózsa u. 91-93. alatti telkeket is. A cégnek az ott építendő házban kellett elhelyeznie a Kodály köröndi ház felső emeleti lakóit – vagyis a beruházó az üzlet részeként egy kedvező árú önkormányzati telekhez is hozzájuthatott. 

Yom-Tov pozícióját erősítette, hogy a műemléképületek a műemlékvédelmi hivatal nyomására önkormányzati tulajdonban maradtak, így a bérlők nem vásárolhatták meg lakásaikat. Az önkormányzat így a cégnek tudta eladni azokat, a kivásárolt lakók pedig a Rózsa utcában vagy a ház más lakásaiban kaphattak új otthont. A 2002-es szocialista hatalomátvétel miatt azonban egy időre leállt a projekt.

2005-ben aztán Yom-Tov frissen alapított Andrássy út 83-85 Ingatlanforgalmazó Kft. nevű cége vette át a beruházást, mégpedig úgy, hogy a frissen alakult offshore hátterű cég még be sem volt jegyezve a cégbíróságon.Ugyanakkor, ahogy az Átlátszó korábbi cikkében kiderítette, valójában a korábbival azonos beruházói kör vitte tovább a beruházást.

Sajátossága a szerződésnek, hogy Yom-Tov érdekeltségébe tartozó cég tulajdonképpen a bérleti jog megváltására kapott jogot az önkormányzattól, a felújításért azonban már tulajdonjoghoz jutott. Ezen túl a szerződés értelmében még az építési tervek elkészítése és az építési engedély iránti kérelem beadása sem terhelte, ezeket az önkormányzat saját költségén, 46 millió forintért készíttette el, a kft-nek ezt csak akkor kellett volna megfizetnie, ha már birtokba vette a kiürített ingatlant.

A szerződések kísértetiesen hasonlítottak a zsidónegyedben kifejlesztett struktúrára: az önkormányzat tulajdonjogot adott a projektcégnek, amiért a lakók lelépési díja volt a vételár, úgy, hogy eredetileg az önkormányzat vállalta a velük való megállapodást. A 3. emeleti bérlőket hamar ki is vásárolta a cég, egy bérlőt kivéve, akinek a felkínált csereingatlanok minősége nem volt megfelelő.

Bár 2006 szeptemberétől az önkormányzat feladata lett volna a harmadik emelet kiürítése, és a többször módosított szerződés szerint a felújítás csak a kiürítés után kezdődhetett volna, 2007-ben mégis megkezdték a munkálatokat úgy, hogy még laktak lakók a harmadik emeleten.

(folytatjuk)

Hochbaum Dániel

Ez a cikk a Transparency International Magyarország „TI Akadémia” elnevezésű projektjének keretében készült a Norvég Civil Támogatási Alap finanszírozásával.

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.