Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Néhány hete lemondott Abádszalók polgármestere – nem sokkal korábban derült ki, hogy a várostól 51 millió forintnyi közmunkaprogramos támogatást követel vissza a Belügyminisztérium. 80 milliót kell visszafizetnie hasonló okokból a közeli Tiszaburának. A kettőjük által visszafizetendő 131 millió teszi ki a BM által visszakövetelt összes támogatás 90 százalékát. Mindkét település Fazekas Sándor miniszter választókörzetének politikailag érzékeny helyszíne.
A szokásosnál is hevesebb volt a kampány 2014 őszén a Tisza-tó környéki települések némelyikén. Hallani lehetett olyan vélekedést, miszerint a Pestre költöző Varga Mihály helyébe lépő Fazekas Sándor miniszternek ezen a választáson kellett bizonyítania, hogy képes akkora támogatottságot szervezni a pártnak Jász-Nagykun-Szolnok megyében, mint elődje.
Rebesgették, hogy a választáson elért eredmény dönti el Fazekas további sorsát – tény, hogy a két választás közti időszakban hetente röppentek fel találgatások Fazekas menesztésével kapcsolatban, ám Fazekas végül maradt.
És az is tény, hogy a miniszter nagyon beleállt a kampányba: a megye számtalan településén bukkant föl, agitálva a párt helyi jelöltje mellett, néha nem is nagyon válogatva az eszközökben. Jász-Nagykun-Szolnok egyik legszegényebb településén, Tiszaburán például egy kampánygyűlésen a színpadról ígérte meg a közmunkás-mennyország eljövetelét, a teljes foglalkoztatottságot, aminek az eléréséhez konkrét menetrendet is vázolt:
„Nagy Imrével, polgármesterjelöltünkkel együtt azon dolgozom, hogy kétszer ennyi közmunkás legyen, és legyen mindenkinek megélhetése. (…) A kormány garantálja, ezer közmunkás állás lesz Tiszaburán. (…) Tiszabő nincs messzire, ott mindenkit foglalkoztatunk.(…) Ugyanezt megcsináltuk Abádszalóknál is. (…) Elzavarjuk, akik a polgármesterrel csődbe vitték a falut, és utána mindenkinek lesz munkája, rendbe tesszük a pénzügyeket.(…) Le kell váltani a jelenlegi polgármestert és azokat a képviselőket, akik nem fideszesek.”
Tiszabura Fazekas Kampány 1000 közmunkás from atlatszo.hu on Vimeo.
Akkor még sem a felhevült helyieket, sem a minisztert nem zavarta, hogy a színpadon mellette álló jelölt a megelőző négy évben a falu alpolgármestere volt. Ráadásul éppen ő felelt a sok vitát kiváltó és másfél évvel később a falut csődközeli helyzetbe vivő közmunka-programokért. Volt persze csomagosztás is, a helyiek szerint vagy háromszor jöttek csomagok Fazekashoz közel álló megyei üzletemberektől.
Fazekas jelöltje a választást magabiztosan nyerte, és a miniszternek a képviselőtestület összetételére vonatkozó óhajtása is nagyrészt teljesült. Ehhez képest a település egy évvel később ismét a csőd lehetőségével szembesült: a kunhegyesi járási kormányhivatal a közmunkaprogramokat célzó ellenőrzés nyomán 80 millió forintot követel a községtől, ami az évek óta egyik napról a másikra élő Tiszabura számára az újabb csődeljárást jelenti. (A 2011-ben indult előző adósságrendezés éppen csak lezárult, ennek eredményeképp lényegében nem maradt értékesíthető vagyona a falunak.)
„(…) az önkormányzat az általa folytatott közfoglalkoztatási programok (mezőgazdasági program, illegális hulladéklerakó helyek felszámolása) esetében megszegte a hatósági szerződésekben foglaltakat, valamint nem a kérelmekben foglaltaknak megfelelően valósította meg a programokat. Intézkedés: a támogatások folyósítása megszüntetésre került és a közfoglalkoztatót a támogató hatóság 9 639 353 Ft + 18 867 417 Ft + 12 522 415 Ft, azaz összesen 41 029 185 Ft visszafizetésére kötelezte. Az önkormányzat a döntéssel szemben nem élt jogorvoslattal. (…). Ugyanezen önkormányzat 2014. évi start mintaprogramjai esetében is visszakövetelő határozat született, 40 351 743 Ft értékben.”- így összegzi a BM jelentése a tiszaburai közfoglalkoztatási programok ellenőrzésének eredményeit.
Tavaly márciustól egészen mostanáig tartott (volna) az a kistérségi közmunkaprogram, amelynek keretében közmunkásokkal felszámolták (volna) a község egyik illegális hulladéklerakóját. Csakhogy az önkormányzat nem a támogatási szerződésben megjelölt regionális hulladékkezelő céggel, hanem egy magánvállalkozással, a Judo Sped Kft-vel szerződött a hulladék elszállítására. A polgármester szerint a cég sokkal olcsóbban vállalta a munkát, mint a térségi hulladékkezelő.
A Judo Spedet 2015 áprilisában, vagyis a tiszaburai önkormányzattal való szerződéskötés előtt hat héttel alapította egy Ferencz Judit nevű tiszaroffi vállalkozó, majd a szerződés megkötése után két hétre rá már ki is számlázott az önkormányzatnak 2 milliót, amit az rendben ki is fizetett. (Ferencz Juditnak még három másik cége van: kettő felszámolás, egy végrehajtás alatt áll.)
Csakhogy az ügyben illetékes járási kormányhivatal nem fizette ki a számlát, arra hivatkozva, hogy a támogatott önkormányzat megszegte a szerződést. Ráadásul a helyszíni ellenőrzés szerint az eredetileg vállalt mennyiség töredékét szállították el a telekről, ezért a kormányhivatal 12,5 millió forint támogatás visszafizetésére kötelezte az önkormányzatot. Az önkormányzat könyörgőre fogta: arra hivatkozott, hogy nem tudja kifizetni a közmunkások szeptemberi bérét, mivel az arra felvett előleget „(…) sajnálatos okból kifolyólag már másra használta fel.”
A kormányhivatalt annyira nem hatotta meg az érvelés, hogy nemcsak a támogatást kérte vissza, de lendületből fel is bontotta az önkormányzattal a szerződést. A település határában látható eredmény mindenesetre valóban nem túl meggyőző: egy félig elhordott hulladékdombot és néhány kukásautónyi szemetet talál az érdeklődő a semmi közepén egy félig-meddig bekerített területen.
Az meg egészen különös, hogy az önkormányzat temetőjéből is köbméterszám hordják ismeretlenek a temetői hulladékot az önkormányzat által félig már felszámolt illegális lerakóba.
Nem volt szerencséje az önkormányzatnak a másik közmunkaprogrammal sem. A tavaly márciusban kötött szerződés szerint az önkormányzatnak 30 ezer vályogtéglát kellett készíttetnie, meg bekerítetnie néhány telket, Csakhogy mire a tégla elkészült, a telek, ahol építkezni akartak magánkézbe került – viszont a bekerített telkek már eleve magántulajdonban voltak, ez meg végképp nem tetszett a kormányhivatalnak, úgyhogy ebből a projektből is vissza kell fizetni 9,5 millió forintot.
Sajnos a közfoglalkoztatási programnak volt egy harmadik eleme is: a fóliasátras programért 18,8 milliót kell visszafizetnie az önkormányzatnak. A program már hónapok óta zajlott, mikor kiderült, hogy a községben nincs egyetlen négyzetméter föld sem, ahol az önkormányzat jogszerű földhasználó lehetne, ráadásul a program keretében vásárolt 40 sertésből 30 magánszemélyekhez került.
A hivatal kezdeményezésére a malacokat vissza kellett volna venni a magánszemélyektől, ám az önkormányzat „megoldhatatlannak tartotta a malacok visszaszállítását, ezért 35 db választási malacot szerzett be, melyről barterszerződést mutatott be.”
Igaz, a földprobléma nem érhette váratlanul az önkormányzatot, mivel a terület tulajdonosa januárban közölte, hogy nem hosszabbítja meg a bérleti szerződést. A tulajdonos nem más, mint az előző polgármester édesapja, évekkel ezelőtt ő adta haszonbérletbe a földjét az akkor még a fia által vezetett önkormányzatnak. Állítása szerint több millióny forintnyi közüzemi számlát kellett kifizetnie az önkormányzat helyett, a pénzt pedig hiába kérte, végül felmondta a szerződést.
A tiszaburai önkormányzat gazdálkodásában nem ez az egyetlen zavaros ügy: ellenfelei szerint a mostani polgármester felelős a közétkeztetésben kialakult tízmilliós nagyságrendű hiányért is, miközben hogy, hogy nem, a feleségét bízta meg a helyi konyha üzemeltetésével – Nagy Imre szerint ez persze nem igaz, Tiszaburán nem lehet nyereségesen étkeztetést csinálni, és a családtagjai épp az átláthatóság miatt kapnak különböző megbízásokat az önkormányzattól.
Akárhogy is, a helyzetet ő sem látja túl bíztatónak: azt mondja, mentora, Fazekas miniszter ígérte, hogy segít rendezni a helyzetet, de a kormányhivatalban valakik gáncsolják a miniszter segítő szándékát. És ha nem lenne elég a fenyegető csőd, a tavaszi közmunkaprogramra nem ezer, hanem mindössze ötven közmunkás állást ígértek neki.
Abádszalók a másik Tisza-tó menti település, amelyik csúnyát bukott a BM tavalyi ellenőrzésein: a négyezer lakosú városkának 51 milliót kell visszafizetnie a 2013-14-es mezőgazdasági program kapcsán. A BM kezdeményezésére a járási kormányhivatal által lefolytatott vizsgálatról szóló jelentés elég talányosan fogalmaz:
„ (…) a közfoglalkoztató az állatállományról analitikus nyilvántartást nem vezetett, a mennyiségi változásokról szóló számlák, bevételi pénztárbizonylatok, szállítólevelek nem minden esetben álltak hiánytalanul rendelkezésre. Az állatok elhullásának pontos száma, valamint a lakosság részére értékesített mennyiség a bemutatott dokumentumokból nem volt egyértelműen megállapítható, az értékesítésből származó bevételek a közfoglalkoztató költségvetési számlájára folytak be, onnan viszont már nem kerültek átvezetésre a közfoglalkoztatási támogatás kezelésére szolgáló elkülönített számlára. A bevételek közfoglalkoztatásba történő visszaforgatása nem volt nyomon követhető.”
A szövegből ugyanis nem derül ki, hogy a hivatal által feltárt hiányosságok adminisztrációs szabálytalanságok, vagy ennél súlyosabb, akár bűncselekmény gyanúját is megalapozó ügyek. Akárhogy is, bár a helyiek célozgattak ilyesmire, sőt, az egyik alpolgármester házára ismeretlen kezek „Ne lopj!”-feliratot festettek, nyomozás nem indult.
Viszont alig másfél évvel újraválasztása után, február 12-én a második ciklusát töltő Kovács Mihály polgármester váratlanul lemondott. Azóta sem cáfolt helyi hírek szerint aznap este a városi Fidesz-csoporthoz érkező Fazekas miniszter személyesen kereste fel Kovácsot, majd nem sokkal később már a polgármester lemondó nyilatkozatával érkezett a pártgyűlésre.
A városban májusban választják meg az új polgármestert, a legesélyesebb a Fidesz helyi jelöltje. A volt polgármester nemcsak lemondott, de családjával együtt el is költözött Abádszalókról. Távozásának okairól és működéséről erősen megoszlanak a vélemények: egyesek ünneplik a 2010-ben egy helyi civil kezdeményezés jelöltjeként nyerő Kovács lemondását, míg mások szerint a Fidesz dominálta képviselőtestület lehetetlenítette el a városvezetőt, és olyan helyzetbe hozták, amelyben a lemondás volt a szabad elvonulás ára.
Az viszont nem kétséges, hogy a független Kovács polgármesterként nagyon igyekezett Fazekas miniszter kedvében járni: szinte nem volt olyan jelentősebb városi esemény az elmúlt években – jellemzően avatás, alapkőletétel, klasszikus megtekintés -, ahol ne bukkant volna föl a polgármester mellett a miniszter. Ehhez képest egyesek szerint épp Fazekas áll Kovács bukásának hátterében.
A volt polgármestert hiába kerestük magyarázatért, de Fazekas „Csak a Fidesz”-típusú kampánymegnyilatkozásai felől nézve érthető, miért gondolják Kovács hívei, hogy Fazekasnak ki kellett köszörülnie a 2014-es csorbát: a Fidesz jelöltje akkor 90 szavazattal maradt alul Kováccsal szemben, míg a legnépszerűbb, de csak képviselőként induló fideszes jelölt bő száz szavazatot rávert a polgármesterre – igaz, ilyen versenyszám nem volt.
Kérdés, miképp fog megoldódni a helyzet Fazekas miniszter hátországában: az érintett településvezetők például abban reménykedhetnek, hogy a BM-től rendkívüli támogatás érkezik, amiből ki tudják fizetni az állam felé tavaly keletkezett, büntetés jellegű tartozásaikat. Ebben az esetben bohózattá válik a szankció. Ha viszont nem segít a miniszter, akkor ő maga válik nevetségessé – még a mostani támogatói előtt is.
Becker András
Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszó munkáját havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!