Adatigénylések

Kinek jó, hogy kilenc évre előre pályázat nélkül kiadtuk a mobilfrekvenciákat?

Szinte meg sem száradt még a tinta Karas Mónika NMHH-elnök kinevezésén, máris sikerült mind a három mobiltelefon-szolgáltatóval 2022 áprilisáig meghosszabbítani a frekvenciahasználati jogosultságokat, köztük azokat is, amelyek amúgy csak 2016-ban jártak volna le. A sokmilliárdos döntés háttere kapcsán sok a felmerülő kérdés, érdemi nyilvános információ viszont nincs, ezért kikérjük a döntéseket és az azokat megalapozó elemzéseket.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a Magyar Telekommal, a Telenorral és a Vodafone-nal együtt pénteken jelentette be, hogy „közös megegyezéssel meghosszabbították az egyes frekvenciahasználati jogosultságok lejáratát és egyben harmonizálták is azokat, így a három magyarországi mobilszolgáltató 900 és 1800 MHz-es frekvenciahasználati jogosultságai egységesen 2022. április 7-ig, illetve 8-ig lesznek érvényben”. Egy hasonló megállapodás előkészítési folyamatáról még mi sem gondoljuk, hogy nyilvánosnak kellene lennie, de az előzményekről még így is tudható annyi, hogy május elején a Vodafone perelte be az NMHH-t a vele kötött hatósági szerződés megszegésére éppen azért hivatkozva, mert akkor nem született meg a megállapodás frekvenciahasználati jogosultságának meghosszabbításáról, és az NMHH akkori magatartását a két versenytársához képest a korábbi döntések alapján lépéshátrányban lévő cég a vele szembeni diszkriminációként értékelte.

A tárgyalások újraindításához és sikeres befejezéséhez tehát az új vezetés felállása után nem kellett sok idő. Az természetesen nem baj, ha egy állami szerv gyorsan dolgozik, de sajnos ebben az esetben a sietség és az eljárás módja számos kérdést felvet.

Egyrészt a Magyar Telekom és a Telenor frekvenciahasználati jogosultságát egyszer már meghosszabbította a hírközlési hatóság, új pályázat nélkül pedig az eddig hatályos jogszabályok – jelenleg a frekvenciasávok felhasználási szabályainak megállapításáról szóló 7/2011. (X. 6.) NMHH rendelet – alapján csak egyszeri meghosszabbításra lett volna lehetőség. Kérdés, hogy ez hogyan lehetséges.

Másrészt a közlemény alapján az odaítélés kiterjed azokra a frekvenciákra is, amiknél bírósági kereset alapján a frekvenciahasználatot odaítélő hatósági döntést a bíróság megsemmisítette, de azóta is használták (jogcím nélkül?) a frekvenciákat az érintett cégek. Kérdés, hogy ez hogyan lehetséges.

Harmadrészt a meghosszabbítás 2016-ig érvényes jogosultságokat is érint. Kérdés, hogy mi alapozza meg azt, hogy 2013 szeptemberében döntsön a hatóság a 2016 és 2022 közötti használatról.

Végezetül kérdés, hogy a sajátosan időzített eljárásban született-e bármilyen piacelemzés, értékbecslés, ami racionális alapját adhatta annak, hogy verseny nélkül 2022-ig nyerjenek használati jogot a jelenlegi szolgáltatók.

Ezek a kérdések most, a döntés után már könnyen megválaszolhatóak lehetnek, ha az általa kezelt közérdekű adatokat a hatóság kiadja. Ezért kikértük a mobilszolgáltatók frekvenciahasználati jogosultságainak meghosszabbításáról szóló szerződéseket és döntéseket, valamint az ezeket megalapozó piacelemzéseket, értékbecsléseket vagy más elemzéseket. Ezek nyilvánosságra kerülése ugyanis szerintünk a döntés megszületését követően már nem veszélyezteti az NMHH hatékony működését, viszont a megismerésük elengedhetetlen a nemzeti vagyonnal való felelős és törvényes gazdálkodás ellenőrizhetőségéhez.

Sepsi Tibor

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42