Adatújságírás

A hetedik kerületben razziázott a rendőrség a legtöbbször tavaly – nézzegessen hőtérképet!

A hetedik kerületben mulatozva volt a legnagyobb esélye annak, hogy rendőrökbe botlunk egy kocsmában vagy szórakozóhelyen, míg Soroksáron egyáltalán nem kellett kékektől tartani. Míg a 23. kerületi vendéglátóhelyeken egy razzia sem volt, addig Erzsébetváros után Terézváros, majd a II. kerületben volt a legtöbb ellenőrzés – derül ki a KiMitTud-on beadott közérdekű adatigénylések alapján elkészített 2012-es budapesti razziatérképünkből.

 

Tavaly májusban robbant ki a Hajógyári-szigeti helyek működtetőjének, V. Lászlónak az ügye, mely során Kalmár Tamás, a BRFK Közrendvédelmi Főosztályának vezetője, Gulyás Imre, a Nemzeti Nyomozó Iroda Szervezett Bűnözés Elleni Osztályának vezetője, illetve Hopka Lajos, és a BRFK Információs Főosztályának munkatársa, Koblencz Attila került vesztegetés gyanújába. A történet szerint a rendőrök feladata lehetett előre szólni, ha valamelyik szórakozóhely ellen razzia készült, illetve kenőpénzért cserébe célzott ellenőrzésekkel kellhetett tönkretenniük a konkurensek helyeit.

Kíváncsiak voltunk, változott-e a BRFK razziáinak száma és a frekventált területek eloszlása 2012 két féléve között, ezért két adatigénylést adtunk be a rendőrséghez. Az első félévi razziák tekintetében kaptunk egy hosszú listát, viszont a BRFK kérésünk ellenére sem tájékoztatott az adott helyek címéről és az ellenőrzéseik számáról. A válaszuk szerint „ilyen jellegű nyilvántartással a BRFK nem rendelkezik.” Ezzel szemben az év második felére vonatkozó adatigénylésünkben már címmel és az ellenőrzések számával elkészített listát kaptunk a Főkapitányságtól.

Razzia-hőtérképünket e két adatsor alapján készítettük el. Bár 2012 első felére nem kaptunk pontos számokat, egyes szórakozóhelyek (sok esetben helyesírásbeli eltéréssel) többször is szerepelnek a listán, így ez alapján számoltuk visszatérő vendégnek a rendőri egységeket az első félévben. Egyes mulatók azonosításában önkénteseink voltak segítségünkre.

A hétker vezeti a harcot, Terézváros felel neki

Talán szembetűnő a térképen, hogy a drogügyek, a rendőri korrupció és halott fiatalok révén elég rossz reputációnak örvendő Hajógyári-sziget kerülete, Óbuda csupán az ellenőrzések laza középmezőnyében helyezkedik el. Ennek egyik oka az lehet, hogy az adatok alapján a III. kerületben alig volt több razzia egy éven belül, mint Terézvárosban az első fél évben. Szintén érdekes, hogy a több mint 80 ellenőrzést látott hatodik kerületben június után már egyetlen razziát sem tartottak, míg az év második felében szinte már csak a Hajógyárira jártak a rendőrök.

Ahogy a Nagymező utcában még a csirke falatozóba is benéztek a kékruhások, de a B7-et elkerülték, úgy volt jellemző Óbudára, hogy a második félévi razziák nagy része a Hajógyárira fókuszált. Míg ugyanis 2012 első félévében az egész III. kerületben voltak ellenőrzések, a június utáni 7 ellenőrzött szórakozóhelyből már 5 a szigeten, vagy közvetlen szomszédságában volt. A Hajógyárin a BRFK szerint 2012 második felében 4-szer ellenőrizték a Dokkot, a Bling-et és a Studio-t és háromszor jártak a White Angelben. Az egyetlen egész évben ellenőrzött óbudai szórakozóhely a Vörös Yuk – Kék Yuk, valamint 1-1 razziával az év második felében felkerült a listára a Globe Royal és a Tel Aviv.

A térkép alapján úgy tűnhet, a belpesti bulinegyedet követve egy titkos II. kerületi partifészek épülhet titokban. Rózsadomb és környéke narancssárga színezését talán árnyalja, hogy itt nincsenek nagy szórakozóhelyek, van viszont sok kisebb és pár közepes méretű kocsma és étterem, ahova egy-két alkalommal azért be lehet nézni és a végösszeget is megdobja.

Érdekes viszont az ötödik kerületi razziák száma. Rogán Antal fennhatósági területén az évben legtöbbet az Erzsébet téri, Gödörből Akváriummá változott, idén pedig állami kezelésbe került szórakozóhelyen járt a Rendőrség. Bár a turistalehúzásokkal, emberrablással felérő kényszerített túlszámlázással gyanúsított feketelistás helyek többsége is itt található, ezek közül csak a Vígszínházzal szemben lévő Trocadero Night Club és a Galamb utcai Tropical, valamint elenyésző számú Váci utcai vendéglátóhely került a listára. A legtöbbet ellenőrzött belvárosi helyek az Akvárium, a Living Room, az Ötkert és a Silenus Pub – Rézangyal Bistro voltak 2012-ben.

Szóval azt már említettük, hogy a hatodik kerületben egy rendőrségi razzia sem volt 2012 második felében, de azt nem, hogy talán ebből következően a Király utca másik oldalán kezdődő hetedikben nőttek meg az ellenőrzések. Itt is jellemzően a Nagykörúton belül pár év alatt kialakult budapesti Soho helyeire néztek be legtöbbet a BRFK munkatársai.

A Rendőrség által leginkább látogatott 7. kerületi helyek között a Dohány utcai Club Underground és az idén már nem működő Almássy Hall és a Fogasház vezet, évi 5 darab körüli ellenőrzéssel. Az élen van még a Doboz, a Fogaskert és a Savannah Café, valamint legalább kétszer volt razzia a Szimpla Kertben, a Mika Tivadar Mulatóban, a Lokálban, az azóta bezárt és helyét a sokkal nagyobb Kolornak átadó Gozsdu-udvarbeli Fabrikban és az Afrocenterben.

A szomszédos 8. kerület legtöbbet ellenőrzött helye a Nagytemplom utcai Grund és a Blaha Lujza téri Corvintető volt tavaly, de megfordultak kékruhások a Pigalle és Marilyn Night Clubban, valamint a Stáhly utcai internet kávézóban is. Egy értelmezhetetlen helyszín is felkerült a listára: ez a Futó utcai West-Balkán, aminek a helyén évek óta a Corvin Pláza áll, a WB pedig évekkel korábban költözött el a tragikus véget ért Nyugati téri helyszínére.

Említésre méltó, hogy a 9. kerületben alig ellenőriztek rendőrök, az éttermekkel teli Ráday utcában például csak egy helyen jártak. Az érintett Pointer Pub mellett nagyobb ferencvárosi szórakozóhelyként a Morrison’s Közgázban és három kisebb vendéglátó-ipari egységben fordultak meg kék erők. Kőbányán a népligeti Morrison’s Ligetben és a Kőbánya felső vasútállomásnál található Ónodi utcai Cadillac Bárban jártak legalább háromszor. A 11. kerületben az Up the Club, a Play és más Fehérvári út környéki helyek vezetik a listát, melyen a zajos költözésükről híres Zöld Pardon és a RIO, valamint a Leisztinger-birodalomból kinőtt Kopaszi-gát helyei nem szerepelnek.

Zuglóban a Dürer Rendezvényközpont, a SYMA csarnok, a Széchényi fürdő, a Papp László Sportaréna és Petőfi Csarnok munkatársai láthattak legalább egyszer razziát. A 13. kerülethez tartozó Margitsziget számos szórakozóhelyei közül pedig csak a ChaChaCha-ban jártak rendőrök. A többi külső kerületben jellemzően büféket, sörözőket ellenőriztek.

Halász Áron

Amennyiben Ön látott szórakozóhelyi razziát és mesélne róla, tud egy szuper háttérinfót, vagy ismer olyan helyet, mely Ön szerint inkorrektül sokszor, illetve tévesen – vagy épp nagyon is helyesen – ellenőriztek, írjon ímélt az info [kukac] atlatszo.hu címre, vagy használja a Magyarleaks szivárogtató oldalt!

Az adatigényléseket elérheti itt és itt.

A térkép elkészítéséhez köszönjük önkénteseink, Kádár József, Kovács Ákos, Kuti Orsolya, Nagy Ferenc, Nagy Gábor, Szedlacskó Máté, Vadász Sára és Nagy Dezső segítségét.

Megosztás