Félmilliárd forintot kapott a CÖF „magyarországi vállalkozásoktól” 2025-ben
Plusz 1,5 millió forintot magánszemélyektől, 80 milliót a Fidesz pártalapítványától, adó 1%-ból pedig 4,5 millió forintot kaptak a Békemenetek szervezői.
Egyre gyorsuló világban élünk: a múlt héten a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. még azelőtt megtagadta az adatigénylésünk teljesítését, hogy azt előterjesztettük volna. Ma hat másik szervezettel együtt kértük a dohánypályázatok adatait, de az Országgyűlés egy tegnap benyújtott törvényjavaslat alapján már holnap megvédheti a korrupciógyanús adatait védelmező állami dohánycéget a válaszadási kötelezettségtől.
A trafikpályázatok nyilvánosságra hozatalát közérdekű adatigényléssel kérte a mai napon Transparency International Magyarország, az atlatszo.hu oknyomozó újságíró portál, a hvg.hu, az index.hu, a K-Monitor Közhasznú Egyesület, az origo.hu és a Társaság a Szabadságjogokért Egyesület. A szervezetek az adatokat egyszerre kérték a nemzeti fejlesztési minisztertől és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt-től. Nem véletlen, hogy éppen itt találkozott e szervezetek érdeklődése: egyrészt egy ennyire szubjektív feltételrendszer szerint, ilyen tömegben meghirdetett, a húszéves koncessziókra tekintettel komoly gazdasági súlyú pályázat még akkor is vonzaná a korrupciót és a magánérdekek érvényesítését, ha Svédországban írnák ki. Másrészt nem Svédországban írták ki.
Ehhez képest a közzétett eredménylista csak a nyertesek nevét tartalmazza, de még az ő egyértelmű azonosításuk sem lehetséges, ahogy azt sem tudjuk, hogy ki bírálta el a pályázatokat, és hogy mi eredménnyel. Ennek megfelelően a nemzeti dohánycégtől először elektronikus úton szerettük volna kérni a nyertes pályázók és a bírálók azonosító adatait, valamint a részletes – minden pályázónál az értékelési pontszámra és annak részpontszámaira is kiterjedő – eredményt. Itt azonban magas falakba ütköztünk, amelyek ott kezdődtek, hogy a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt.-nek – a szolgáltató közigazgatás nagyobb dicsőségére – nincs e-mailcíme, pedig azzal a közfeladatot ellátó szerveknek törvény alapján rendelkezniük kell. Ennek megfelelően maradt a telefonos és az űrlapkitöltéses kapcsolatfelvétel, amiből az utóbbi váratlanul eredményesnek bizonyult. Mi ugyanis csak annyit kérdeztünk, hogy mi a Zrt. e-mailcíme, de erre rögtön azt a választ kaptuk Légrádi Petra gondolatolvasó marketing és kommunikációs vezetőtől, hogy „[a] dohánytermék kiskereskedelmi jogosultság átengedésére kiírt nyilvános koncessziós pályázat nyertes és nem nyertes pályázati anyagaira vonatkozóan elmondható, hogy mivel nem minősülnek közérdekű adatnak, a betekintés nem lehetséges”. Így tehát megvan az első olyan adatigénylésünk, amelyet már a benyújtása előtt megtagadtak.
Sajnos, úgy tűnik, ennél rosszabb dolog is vár még rá: a tegnap benyújtott, kivételes sürgős eljárásban várhatóan már holnap elfogadásra kerülő Infotv.-módosítás ugyanis a folyamatban lévő adatkérésekre is vonatkozik, ami esetünkben különösen azért érdekes, mert az egyik új szabály alapján nem kell teljesíteni az adatigénylést, hogyha külön tájékozódási, iratmegismerési, betekintési és másolatkérési jogokat biztosít az érintett adat tekintetében. Márpedig érdekes módon a koncessziós törvény tartalmaz ilyen szabályt: persze csak a szerződés megkötését követő 30 nap után, csak betekintést biztosítva, és ami a legfontosabb, a bírósághoz fordulás lehetősége nélkül. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy ezt az igénylést maga a parlamenti többség szeretné elutasítani. Nehéz lenne egyértelműbb elismerését találni annak, hogy ezúttal jól azonosítottuk, hogy melyek a valóban fontos információk.
Montázs: innen
Támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel az Átlátszónet Alapítványnak küldött rendszeres PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Plusz 1,5 millió forintot magánszemélyektől, 80 milliót a Fidesz pártalapítványától, adó 1%-ból pedig 4,5 millió forintot kaptak a Békemenetek szervezői.
Egy friss jelentés szerint Magyarország a harmadik helyen áll a vidékfejlesztési programban elkövetett visszaélések számát tekintve 2021-2025 között.
A rendőrség még nyomoz a volt vezérkari főnök szolgálati házára költött egymilliárd forint közpénzzel kapcsolatban hűtlen kezelés gyanúja miatt.
A kivitelező DENCO Kft.-vel szerződést bontott az Egri Főegyházmegye, az alvállalkozók a pénzükre várnak.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!