Megszereztük a Magyar Péter diákhiteles szerződéseiről szóló KEHI-jelentést
Egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került.
A most közreadott névsorral arra vállalkozunk, hogy bemutassuk: egyes állami tisztviselők illetve állami vállalatok vezetői mikor és milyen minőségben álltak kapcsolatban azokkal a cég- és érdekcsoportokkal, amelyek ügyeiben a magyar állam képviseletében most szabályozási, döntési, ellenőrzési jogosultságaik vannak. Négy csoportot azonosítottunk, akik számos felsővezetőt delegáltak az állami szférába a 2010-es kormányváltás óta.
A bevezető átugrása
Bankárok és bizományosok: az MFB-BÁV-csoport
Útépítők és követeléskezelők: a Betonút-csoport
A Transparency International (TI) nemzetközi korrupcióellenes szervezet 2012-ben közzétett országjelentése szerint Magyarországon a korrupció minőségileg új szintre lépett: megjelent egy, a hazánk fejlettségi szintjén általában már nem jelentkező probléma, az ún. state capture, a foglyul ejtett állam jelensége. Az állam – vagy a kormány – foglyul ejtéséről akkor beszélhetünk, ha egy adott terület működtetéséért felelős szereplők, törvényhozók illetve állami tisztviselők nem a közjó, hanem bizonyos magánérdekek logikája szerint alakítják a kompetenciájukba tartozó terület szabályozását, így az egyébként formálisan szabályos és legális döntések egyértelműen bizonyos üzleti csoportok érdekeit szolgálják. Az államot foglyul ejtő csoport lehet egy vagy több család, csoport, üzleti vagy ágazati érdekkör. A csoport tagjai ebben az esetben a közvetett befolyásolás, a legális vagy illegális lobbi helyett akár ténylegesen is elfoglalhatják az államapparátus tevékenységük szempontjából fontos pozícióit, illetve bizalmi embereiket neveztethetik ki ezekre a posztokra.
A TI megállapításaival összhangban, szélesebb körben is általánosnak mondható meggyőződés, hogy a Simicska-Nyerges érdekkör katonái mára vagy megszállták, vagy befolyásuk alá vonták az államélet szinte összes, számukra fontos posztját, így értelemszerűen jelentős befolyásra tettek szert az uniós fejlesztési forrásokra és magyar közpénzekre kiírt kisebb-nagyobb pályázatok sorsa fölött is. E vélekedéssel szemben úgy tűnik, hogy – bár valóban számos fontos döntési, illetve döntésközeli pozícióban találunk olyan állami tisztségviselőket akik életútjuk alapján kötődnek a Simicska-Nyerges pároshoz – a képlet ennél kicsit bonyolultabb: a közpénzekért folyó versenyben sikeresen működnek más, szintén a Fideszhez, illetve az első Orbán-kormányhoz köthető csoportok is. A különböző konzorciumi együttműködések vagy az egyes közhatalmi pozíciókba való kinevezésekkel járó formális tulajdon-, illetve pozícióátruházások pedig azt mutatják, hogy ezek a „körön belül” egymással rivalizáló csoportok adott esetben képesek a hatékony kooperációra is.
A jobboldali gazdasági holdudvarban meghatározó szerepet játszó Töröcskei István nagyvállalkozó-bankár legutóbbi állami kinevezését követően például egyes cégekben korábban meglévő tulajdonrészeit Nyerges Zsolt vette át, vezérigazgatói pozícióját a Töröcskei-birodalom zászlóshajójának számító Pro-Aurum Zrt.-ben pedig Tóth Marianna, Simicska Lajos egyik legrégebbi kádere örökölte. Tovább árnyalja a képet, hogy egyes, az új érában kinevezett állami tisztviselők több érdekcsoporthoz is kötődnek, illetve hogy egyes cégekben, illetve projektekben együtt lépnek föl az egymással egyébként versengő csoportok; ráadásul a végrehajtói szinten nem ritka az átjárás a különböző csoportok között.
A HVG összesítése szerint a száz milliárd forintot meghaladó árbevétel után 14 milliárd forint osztalékot fizettek ki a Simcska-Nyerges cégbirodalom vállalkozásai a tulajdonosoknak csak 2011-es üzleti év eredményeként (Céghajlatváltozás; HVG 2012. 07.07.) A bevétel túlnyomó része a sajtó által elég pontosan dokumentált módon állami és önkormányzati megrendelésekből adódott, vagyis a 14 milliárdos profitot termelő projektek zöme közpénzekből: uniós fejlesztési, illetve magyar állami és önkormányzati költségvetési forrásokból valósult meg. Bizonyos ágazatokban – például az állami vállalatok és szervezetek közterületi hirdetéseinek piacán – olyan mértékű volt e cégek előretörése, hogy a versenytársak lényegében nem is rúghattak labdába. Hasonlóképp az építőiparban is egyedülálló a Közgép-csoport által elnyert közbeszerzések aránya – akár a cég által megpályázott összes projekthez, akár a többi magyar tulajdonú építőipari cég közbeszerzésen elnyert megrendeléseihez viszonyítva.
Bizonyos esetekben jól látszik, hogy a Simicska-Nyerges cégbirodalom körüli pártfogói ténykedés nem merül ki az egyes konkrét pályázatokat támogató manőverekben, hanem azon túlmenően erősen emlékezetet azokra a mechanizmusokra, amelyeket a közgazdasági szakirodalom járadékszerzésként vagy járadékvadászatként ír le.
Járadékvadászatról (rent seeking) akkor beszélünk, ha egyes monopolhelyzetben lévő piaci szereplők az árakat szabályozó-ellenőrző állami hatóságokat befolyásolva extra jövedelemre tesznek szert. Jellemzően például a villamosenergia-szolgáltatói szektorban van esélye a vállalatoknak a járadékszerzésre. A természetes monopóliumok mellett az állami szabályozás befolyásolásával mesterségesen is létrejöhet monopólium, ami a piaci viszonyok közt elérhetőnél magasabb profitot eredményez az adott vállalatnak. Ehhez persze szükség van a szabályozó-ellenőrző, illetve az adott szolgáltatást vagy árut megvásárló állami szervezet együttműködésének megnyerésére, tehát valamilyen korrupciós mechanizmusra is.
Amikor pedig már egyes piaci szereplők írják vagy íratják a saját működésükre vonatkozó szabályokat, az állam foglyul ejtéséről (state capture) van szó. A vállalat és az állam közti közvetítő szerepét piacgazdaságokban általában lobbisták játsszák – ezzel szemben a mostani magyar helyzet esetében úgy tűnik, hogy az érintett cégekhez, illetve érdekcsoportokhoz kötődő személyek kerülnek nagy számban a legfontosabb szabályozó-döntéshozó-ellenőrző posztokra. Próbáljuk elképzelni például, hogy a Fideszből érkező Domokos László vezette Állami Számvevőszék elmarasztalja a Baji Csaba vezette Magyar villamos Műveket, mert előnytelen szerződést kötött a Simicska-Nyerges cégek valamelyikével.
A Kreatív Online, illetve a Kantar Média összesítéséből az derül ki, hogy az állami szervezetek és vállalatok a kormányváltás óta feltűnő mértékben növelték köztéri reklámköltéseiket, miközben erről a piacról – adott esetben a versenyben való részvétel lehetőségétől is megfosztva – lényegében kiszorultak a Mahír-Publimont komplexummal konkuráló cégek. A kínálat ilyen jellegű mesterséges beszűkítése lényegében monopolhelyzetet teremtett az adott piacon, így a kormányzathoz közel álló vállalkozói csoportnak lehetősége nyílt a járadékszerzésre – a Simicska-birodalom ékköve, a Publimont Kft. 2011-ben kimagasló: 24 százalékot meghaladó árbevételarányos eredményt produkált, azaz a 4,3 milliárd forintos árbevétel 1 milliárd fölötti adózott eredményt hozott.
Hasonlóképp az „állam foglyul ejtésére” utaló jelenség volt megfigyelhető például tavaly a közúti közlekedésről szóló törvény módosításának elfogadásakor. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Közgéptől érkezett helyettes államtitkára, Schváb Zoltán a jogszabály előkészítésekor tevékenyen közreműködött abban, hogy olyan szabályozás szülessen, ami egyértelműen hátrányos helyzetbe hozza a közterületi reklámpiac szereplőinek egy részét – értelemszerűen javítva ezzel a szabályozás által nem érintett Simicska-cégek pozícióját.
Elképzelhető persze, hogy pusztán a nyílt és egyértelmű politikai támogatás is elegendő e cégek helyzetbe hozásához, de valószínűbb, hogy fontos szerepet játszik a cégbirodalom közpénzekkel való kistafírozásában az a kapcsolati háló, amelyik néhány csomópontszerű szervezet és személy körül alakult ki – jelentős részben még az első Orbán-kormány idején.
Ebben az időben a Fidesz hátországát jelentő cégek jövedelemhez juttatását első sorban a Magyar Fejlesztési Bankon (MFB) keresztül történő autópályaépítés-finanszírozás révén oldották meg, de kulcsszerep jutott az akkori MFB-nek a privatizációs manőverekben is. Nem alaptalan feltételezés, hogy az a tulajdonosi és végrehajtói kör, amelyik fontos bizalmi pozíciókba jutva döntő szerepet játszott az akkori „eredeti tőkefelhalmozásban” és ennek részeként a Fidesz-közelinek tartott médiabirodalom felépítésében is, ma hasonló funkciót tölt be az államigazgatás, illetve az állami források és vagyon hasznosításának különböző színterein. Sőt mi több, egyik-másik szereplő ugyanabban a pozícióban teszi a dolgát ma is, mint három kormányzati ciklussal ezelőtt.
Ábránkon a különféle érdekcsoportokhoz kötődő személyek állami és önkormányzati intézményekben (minisztériumokban, önkormányzatokban, hatóságokban), illetve a köztulajdonban levő cégekben betöltött pozíciójának aránya látható.
Bankárok és bizományosok: az MFB-BÁV-csoport
Részben a funkció, részben az intézményt irányító személyek miatt az egyik meghatározó érdekcsoportnak tehát az egykori MFB Zrt.-hez, illetve az MFB közreműködésével a Töröcskei-Simicska tulajdonosi körhöz került BÁV Zrt.-hez kötődő szereplők csoportját tekintjük, ez az MFB-BÁV-csoport. Az MFB akkori (1998-2002) vezetői közt ott találjuk az intézmény mai elnök-vezérigazgatóját, Baranyay Lászlót, valamint az elmúlt egy évben több milliárdos nagyságrendű állami megrendelést szerző I.M.G. Kft. vezetőjét, Patonai Pétert.
Patonai cégének egyik legnagyobb megrendelője az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt. – ennek vezérigazgatója, Szentpétery Kálmán 1999 óta vezette a BÁV-ot, amelynek igazgatóságába akkor került be az MFB akkori és mostani igazgatósági tagja, Várady György. Az akkori MFB és a mostani MFB vezetői közt ott találjuk Orosz Ferencet, aki júniusig a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. első embere volt, Vér Ivánt, aki szintén befolyásos „utas” vezető, Nánásy Csabát, a Vegyépszer körüli cégek egyik kulcsfiguráját, vagy a közismert és méltán népszerű fejlesztési minisztert, Németh Lászlónét – igaz, Baranyay László akkori elnöki főtanácsadója, a vele mindmáig bizalmas viszonyban álló Simicska Lajos azóta nem vállalt állami pozíciót.
Baranyay László 2010 júniusa óta újra az MFB Zrt. vezérigazgatója. Az MFB igazgatóságának – akárcsak az első Orbán-kormány idején – újra tagja Orosz Ferenc, Vér Iván vagy a Vegyépszer körüli cégekben is gyakran felbukkanó Várady György. Az akkori alkalmazottak közül Németh Lászlóné miniszterként formálisan immár Baranyaynak is főnöke. Az akkori MFB-n keresztül több száz milliárd forint közpénz jutott autópálya-építő cégekhez, illetve bizonyos privatizációs manőverekben volt a szervezetnek kiemelkedően fontos szerepe az állami tulajdonú banknak. Ma a magyar állam nevében az MFB gyakorolja a tulajdonosi jogokat az összes nagyobb infrastruktárális beruházással és forráskihelyezéssel kapcsolatos tevékenységet végző állami vállalatnál a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-ig, de az MFB szervezetéhez tartozik a Magyar Turizmus Zrt.-től a Diákhitel Központ Zrt.-ig több tucatnyi különböző egyéb állami vállalat is.
>>> K-Monitor: Baranyay László
Búza Éva jelenleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. felügyelő bizottsági tagja, a MAG Zrt. felügyelőbizottsági tagja és a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgató-helyettese. Volt Bibó-kollégista. Az első Orbán-kormány idején a Magyar Fejlesztési Bank Rt. ügyvezető igazgatója, vezető jogtanácsosa, később üzleti vezérigazgató-helyettese, majd elnök-vezérigazgatója volt. Ez utóbbi pozíciójában Baranyay László váltotta, ő pedig a később csúfos véget ért Magyar Posta Tetra Rt. vezérigazgatója lett. Később az MNB-nél, illetve a MÁV-nál dolgozott.
Ilenczfalvi-Szász Gábor a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. felügyelő bizottságának tagja és a sokmilliárdnyi fejlesztési forrás fölött diszponáló Regionális Fejlesztési Holding Zrt. vezérigazgatója. 2002-től 2010 áprilisáig a BÁV Zrt. felügyelőbizottsági tagja volt.
Nánásy Csaba a Szerencsejáték Zrt. igazgartóságának tagja, Baranyay Lászlóval, Kollár K. Attilával és Szentpétery Kálmán elnök-vezérigazgatóval ül ebben a testületben. Keveset szerepel, mégis az egyik kulcsfigurája az első Orbán-kormány idején az MFB-BÁV-Vegyépszer körül kialakult csoportnak – a neve szinte minden fontosabb ügynél fölbukkan. Felügyelő bizottsági tag volt 2001-től a Főtaxinál, valamint a 2001-től BÁV-tulajdonú, majd Nagy Elek testvére, Sárkány Nagy Erzsébet érdekeltségébe tartozó Metal-Art Zrt.-nél, valamint a Vegyépszer-csoporthoz tartozó Virex Vagyonkezelő Kft.-nél. Vezérigazgató volt az egykor az Inforg Rt. tulajdonában álló Pro-Cash Vagyonkezelő Zrt.-nél, és közvetetten kapcsolódik a jobboldali médiakonglomerátumhoz is.
Németh Lászlóné a Nemzeti fejlesztési Minisztérium minisztere. 1999- 2001 között a Patonai Péter és Baranyay László vezette Magyar Fejlesztési Bankban dolgozott, majd az Állami Autópálya-kezelő Rt. igazgatósági tagja volt. 2001-2002-ben igazgatósági tagja volt a botrányos véget ért Magyar Posta Tetra Rt.-nek, melynek Kalmár István volt a vezérigazgatója. Ugyanebben az időszakban a Defend Security Vagyonvédelmi Kft. felügyelőbizottságában is tag volt. 2000-2002-ben az ELMIB Rt. igazgatóságának is tagja – ugyanekkor felügyelőbizottsági tag itt Böröcz István, az MTVA jelenlegi elnöke. Miniszterré történt kinevezése előtt az ismét Baranyay László által irányított MFB-ben dolgozott vezérigazgató-helyettesként.
>>> K-Monitor: Németh Lászlóné
Orosz Ferenc a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2012 júliusában lemondott vezérigazgatója volt. 1998 októberétől igazgatósági tagja volt az MFB-nek és a BÁV-nak is, 2003-tól a Vegyépszer-tulajdonos Nagy Elek cégében, a ProCash Rt.-ben is hasonló tisztséget töltött be.
Szentpétery Kálmán a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója. Saját közlése szerint mindig kívül állt a politikán, ehhez képest azonban 1999 óta ott találjuk nem csak a botrányos körülmények között a Simicska-Töröcskei érdekkörbe került BÁV Zrt. vezetésében, de a Főtaxi Zrt., illetve a Metal-Art Zrt, vezetőségében is. Kinevezése óta a Szerencsejáték Zrt. révén milliárdos nagyságrendű megrendelésekhez jutott a Simicska Lajos érdekkörébe tartozó HungIster Zrt. és Publimont Zrt., valamint a Patonai Péter tulajdonolta I.M.G. Kft. egyaránt.
Töröcskei István az Államadósság Kezelő Központ Zrt. vezérigazgatója, a Fideszhez köthető cégügyletek és hálózatok egyik csomóponti figurája a különböző cégekben meglévő vagy volt tulajdonrészei és vezető tisztségei révén. A Nyergesék révén elhíresült Budai Malomipari Kft.-től a Vegyépszer-cégeken és a HírTv Zrt.-n át a CIG Pannónia Zrt.-ig és a Simicska házaspár tulajdonában lévő, idén 1,7 milliárd osztalékot fizető Neo-Met Kft.-ig tart a sor. Rendkívül kiterjedt kapcsolatrendszerrel bír, a Simicska-féle ProAurum Zrt.-ben állami kinevezéséig vezérigazgató is volt, tulajdonrészét Nyerges Zsolt, ottani pozícióját a több Simicska-céget is vezető Tóth Mariann örökölte. A ProAurum számos, ebbe az érdekkörbe tartozó cégben tulajdonos, így a Közgépben is. Töröcskei jelenleg az MVM-tagvállalat MAVIR igazgatótanácsi tagsága mellett a szintén energetikai profilú PannErgy Nyrt.-ben is igazgatósági tag.
>>> K-Monitor: Töröcskei István
Várady György az MFB igazgatóságának tagja, Baranyay szűkebb köréhez tartozik. 1998-tól is hasonló tisztséget töltött be, egyébként igazi jolly joker, hiszen nevét éppúgy megtalálhatjuk a BÁV Zrt., a Töröcskei-féle ProAurum Zrt., vagy a Simicska-féle ProA és ProB Kft.-ben, mint a céghálózatban vagyonkezelői szerepet betöltő Neo-Met Kft.-ben, de vezető tisztviselő az állami hitelgarancia-vállalatban, a Garantiqa Zrt.-ben is.
Vér Iván a KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt. vezetője, az MFB igazgatóságának tagja. A KIKSZ az uniós finaszírozású közúti közlekedési fejlesztési projektek tervezésében és ellenőrzésében kulcsszerepet játszó szervezet. Vér a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. első vezérigazgatója volt – abban az időszakban, amikor autópálya-építésben egyeduralkodó volt a Magyar Autópályaépítő Konzorcium. 1998-2002 között az MFB igazgatóságának is tagja volt.
Vouszka Péter az Állami Autópályakezelő Zrt. felügyelőbizottságának elnöke, a Magyar Közút Zrt. felügyelőbizottságának tagja. 2004-től 2009-ig, a Vegyépszer Zrt. ”másodvirágzása” idején a társaság felügyelőbizottságának tagja volt.
Útépítők és követeléskezelők: a Betonút-csoport
Az új rend szerinti pénzosztási mechanizmusnak vannak más, kevésbé látható nyertesei is: így például a Közgép Zrt. által két év alatt elnyert 200 milliárd forintnyi közbeszerzés mellett elkerülte a sajtó figyelmét, hogy tavaly azok a konzorciumok, melyeknek tagja volt az EuroAszfalt Kft. is, csak a burkolatfelújítási tendereken 75 milliárd forintnyi állami megrendeléshez jutottak. Az EuroAszfalt Kft. tulajdonosa a Dunaholding Rt. botrányai óta közismert Dunai György, ő a tulajdonosa a PannonAszfalt Kft.-nek és a Betonút Zrt.-nek is. Az Állami Autópályakezelő Zrt. (ÁAK) jelenlegi irányítói közül hárman is nemrég még Dunai különböző útépítő cégeinek vezető beosztású tisztségviselői voltak: az ÁAK jelenlegi vezérigazgatója, Bakó Attila egészen 2010 tavaszáig, Horváth Gergely Domonkos, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) vezérigazgatója pedig négy éve még a Betonút Zrt. vezérigazgatójaként tevékenykedett. Ezen tisztségviselőket a Betonút-csoportként azonosítottuk. Különös módon szintén az EuroAszfalttól érkezett Suhaji Tamás, aki 2010 júliusa óta a Magyar Követeléskezelő Zrt. ügyvezető igazgatója. A Betonút a Vegyépszerrel párban alkotta azt a Magyar Autópályaépítő Konzorciumot, amelyik a Hídépítő Zrt.-vel kiegészülve 1998 és 2002 között 300 milliárd forintot meghaladó értékű közbeszerzéses munkákhoz jutott.
Bakó Attila az Állami Autópálya Kezelő Zrt. vezérigazgatója; 2010. március 31-ig a Betonút Zrt. aláírásra jogosult vezető tisztségviselője, egy időben vezérigazgatója volt.
Horváth Gergely Domonkos: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója. Korábban több vezető beosztást is betöltött, 2007-2008-ban a Dunai György érdekeltségébe tartozó Betonút Zrt. vezérigazgatója volt, ebben a tisztségében Sári Attila váltotta.
>>> K-Monitor: Horváth Gergely (Betonút)
Mihályi Máté az Állami Autópálya Kezelő Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese. 2010. március végéig a Betonút Zrt. aláírásra jogosult munkavállalója volt.
Sári Attila az Állami Autópályakezelő Zrt. felügyelőbizottsági tagja, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. felügyelő bizottságának elnöke. 2004-től 2009 szeptemberéig a Betonút Zrt. alkalmazottja, az utolsó évben vezérigazgatója, 2010. áprilisáig a Közgép többségi tulajdonába került, a csongrádi Tisza-gát felújításának botrányos közbeszerzésén most konzorciumban nyertes Kötiviép’B Kft. felügyelő bizottsági tagja volt.
Suhaji Tamás: A Magyar Követeléskezelő Zrt. ügyvezető igazgatója. Kinevezését megelőzően, 2009-2010-ben az Euroaszfalt Kft. aláírásra jogosult munkavállalója. Az EuroAszfaltnak most fizetési nehézségei vanak, felszámolási eljárást is kezdeményeztek ellene. Az MKK Zrt. egyebek mellett követelésfelvásárlással, illetve faktorálással foglalkozik.
Médiavásárlók és szerencsejátékosok: a Simicska-csoport
Simicska Lajos egykori APEH-elnök reklám- és médiacégeinek valószínűtlen mértékű térhódítása közismert, ezért külön csoportként kezeljük azokat, akik Simicska valamelyik cégénél dolgoztak, és most az államszervezet valamelyik területén tevékenykednek, ez a Simicska-csoport. Vida Ildikó jelenlegi NAV-elnök Simicska cégbirodalmából érkezett Simicska helyettesének az adóhatósághoz az első Orbán-kormány idején, majd a 2002-2010 közötti szocialista kormányzatokat szintén Mahír-alkalmazottként vészelte át. Szentpétery Kálmán egyenest a BÁV Zrt. vezérigazgatói székéből ült át a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatói székébe – 2011 óta az állami szerencsejáték-monopólium szinte összes közterületi hirdetése a Publimont felületein jelenik meg. De szintén Simicska-cégtől került a közmédia élére Fazekas Csaba, majd fél után oda is tért vissza.
Fazekas Csaba a kormányváltás után Simicska Lajos műsorgyártó cége, a Szerencsejáték Zrt.-vel összefonódott HungIster Zrt. vezérigazgatói székéből ült át fél évre a közmédiarendszert finanszírozó MTVA vezérigazgatói székébe; e pozíciójában 2011 márciusában a Kalmár István helyetteseként a Magyar Posta zavaros ügyeiben annak idején kétes hírnevet szerzett Böröcz István váltotta. A HungIster Zrt. azóta is házi beszállítója az MTVA-nak.
Győri Tibor „Orbán Viktor személye körüli államtitkár” – 2010 óta tanácsadó, 2012 júniusa óta államtitkári rangban ad tanácsot, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is az irányítása alá tartozik. Az ELTE jogi karán tanult, Bibó-kollégista, Vida Ildikó évfolyamtársa. 1995-1998 között a B-Reklám Kft. ügyvezetője, ekkor lett a cégben tulajdonos Simicska Lajos. Győri 1995-2003 között a Mahír Zrt. vezérigazgatója; 2006-2010 között a Nézőpont Intézet vezérigazgatója. Felesége, dr. Győriné dr. Maurer Amália polgári szakos bíró a Fővárosi Ítélőtáblán, és tagja volt annak a tanácsnak, amelyik jogerős ítéletet hozott a Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. által az Élet és Irodalom hetilap szerkesztősége ellen indított sajtó-helyreigazítási perben. Sajtóhírek szerint Győri feladata volt 2006-tól az önkormányzatok gazdálkodásának felügyelete, illetve olyan elszámoltatási ügyek figyelemmel követése, amelyek vizsgálata fideszes érintettséget tárt volna fel.
Horváth Lajos a Magyar Követeléskezelő Zrt. és a Magyar Turizmus Zrt. felügyelő bizottságának elnöke, ez utóbbi állami cég is százmilliós nagyságrendben hirdet Simicska közterületi reklámfelületein. 2001-2002-ben az egyik legértékesebb Simicska-Töröcskei szerzemény, az ekkortájt privatizált Metal-Art Zrt. igazgatósági tagja volt.
Kollár K. Attila a Szerencsejáték Zrt. igazgatósági tagja; Simicska Lajossal való üzleti kapcsolata a Fidesz-MDF székházügyig visszavezethető. Az MDF gazdasági igazgatója már 1992 áprilisától helyet kapott a Simicska, illetve Varga Tamás és Kövér Szilárd (Kövér László mai házelnök testvére) által alapított Quality Invest Rt. felügyelőbizottságában. Simicskával együtt igazgatósági tag volt a MAHIR Magyar Hirdető Rt.-ben, illetve 1995-ben rövid ideig tagja volt a Simicska résztulajdonában álló B-Reklám Kft.-nek is. 2002 elején állami vállalatok, a Hungexpo mellett a Magyar Fejlesztési Bank és a Szerencsejáték Rt. egyik leányvállalata által létrehozott Hungexpo Reklám Marketingkommunikációs Rt. igazgatóságában is helyet kapott.
>>> K-Monitor: Kollár K. Attila
Kalmár István: a NAV informatikáért felelős elnökhelyettese, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács elnöke. 1998 és 2000 között Simicska Lajos jobbkezeként már betöltötte ezt a pozíciót, később a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója volt. Vezetői tevékenysége nyomán elsősorban a Defend Kft.-vel kötött szerződéseket, illetve a Tetra-rendszer sokmilliárdos kudarcát hányták a szemére. A Defend Kft.-ben épp a Magyar Posta révén lett anno felügyelőbizottsági tag Németh Lászlóné jelenlegi fejlesztési miniszter.
Vida Ildikó a NAV elnöke. Az első Orbán-kormány idején APEH-elnöknek kinevezett Simicska Lajos vette maga mellé helyettesnek az egykori Bibó-kollégista Vida Ildikót, több Mahir-leányvállalat volt vezetőjét. A kormányváltás után visszatért a Mahír cégcsoporthoz, onnan került 2010-ben az adóhatóság élére.
Mezőgazdászok és energetikusok: a szolnoki Nyerges-csoport
Közismert, hogy erős az összefonódás Simicska Lajos és Nyerges Zsolt cégei között, és az állami szervezetek élén amúgy is találunk jó néhány kettős kötődésű vezetőt: Baji Csaba, az MVM vezérigazgatója vagy Szentpétery Kálmán, a Szerencsejáték Zrt vezérigazgatója, illetve maga Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter is ilyen többes kötődésű szereplő. Ugyanakkor van egy olyan kör is, amelyik egyértelműen Nyerges Zsolthoz és Szolnokhoz kötődik. Többek között Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és államtitkára, Búsi Lajos, Hegmanné Nemes Sára, az NFM államtitkára és Petykó Zoltán, az NFÜ elnöke alkotják a szolnoki csoportot. Az egyszerűség kedvéért mi most egyetlen halmaznak tekintettük a Nyerges Zsolt cégeihez köthető tisztviselőket és a Nyergeshez Szolnokon keresztül kötődők csoportját.
Baji Csaba a Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója. A Közgép energiaipari cégének vezetői székéből ült át az MVM vezérigazgatói székébe. Pályafutását az adóhatóság revizoraként kezdte Szolnokon. A szolnoki csoport egyik meghatározó cégének, az Axon Vagyonkezelő Rt.-nek volt később felügyelőbizottsági elnöke. E társaság igazgatóságának a mai napig tagja a Hídépítő-cégek tulajdonosa, Apáthy Endre: a Betonút és a Vegyépszer mellett a 2000-ben meglóduló autópálya-építés nagy nyertese a Hídépítő volt. Az első Orbán-kormány idején Baji a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója volt. Nyerges Zsolt (és 2005-ig Petykó Zoltán) a tulajdonosa annak az Arno’99 Zrt.-nek, amelyik korábban az E-OS Energiakereskedő Zrt-t tulajdonosa volt; a mostani tulajdonos a Közgép Zrt. 2008 és 2010 között Baji az E-OS Energiakereskedő igazgatósági tagja volt. Az E-OS cégekkel a Közgép tulajdonosai bevallottan is az energiakereskedelem és a megújuló energia piacára próbálnak betörni. Talán ez a magyarázata annak a különös ténynek, hogy a magyar villamosenergia-ipari szabályozásban kulcsszerepet játszó MVM-tagvállalat, a MAVIR Zrt. igazgatóságában ott találjuk Töröcskei Istvánt és az első fideszes cégvásárlásokban elhíresült idősebb Stumpf testvért, Jánost. A MAVIR felügyelőbizottságát pedig Nyerges régi megbízható üzlettársa, Petykó Zoltán vezeti.
Bártfai Márton a Concordia Zrt. vezérigazgatója. A Concordia fontos termeltetői, raktározói és finanszírozói szerepet tölt be az agráriumban. Kinevezése előtt Bártfai Márton egyebek mellett a Közgép által tulajdonolt Budai Malomipari Kft. ügyvezetője, illetve 2008-2009-ben a Mezort Zrt. által birtokolt Sárvári Mezőgazdasági Zrt. vezérigazgatója volt.
Búsi Lajos a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára. 1992 óta hivatásos politikusként a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fideszben politizál. Kinevezése előtt éppen a megyei közgyűlés alelnöke volt, Nyerges Zsolt személyes ismerőse.
Fazekas Sándor a Vidékfejlesztési Minisztérium minisztere. A karcagi kötődésű miniszter 1987-ben végzett Szegeden a jogi karon, 1990 óta politikusként dolgozik. 2010-ig a Fidesz Jász-Nagykun-Szolnok megyei alelnöke, a megyei közgyűlés tagja, Nyerges Zsolt személyes ismerőse. Kisebb botrányt kavart, hogy az általa vezetett minisztérium költségvetési gazdálkodási főosztályának élére Nyerges régi üzlettársa, Petykó Zoltán lányát, a szinte pályakezdő Petykó Adriennt nevezte ki.
Gajdos Róbert a Közbeszerzési Hatóság (korábban Tanács) elnöke. Szegeden egyetemi évfolyamtársa volt a szintén jogász Nyerges Zsoltnak; egyes nem cáfolt sajtóhírek szerint mind a mai napig jó viszonyban vannak.
Gopcsa Péter az Országos Villamostávvezeték Zrt. vezérigazgatója. Korábban évtizedekig a Közgép műszaki igazgatójaként dolgozott, majd a Transelektro Ganz Röck Zrt. vezérigazgatója volt. A Ganz Röck csődje óta az OVIT bérli annak eszközeit, és lényegében folytatja a cég eredeti tevékenységét.
Hegmanné Nemes Sára a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára. 1988-tól 1993-ig a HECO Ipari és Kereskedelmi Kft.-nél főkönyvelő, 1993 és 1998 között a SÁBA Kereskedelmi Adótanácsadó és Számviteli Betéti Társaságnál cégvezetőként, adószakértőként, majd könyvvizsgálóként dolgozott. 2006-tól Szolnok Megyei Jogú Város alpolgármestere. Hírek szerint fontos szerepe volt az új közbeszerzési törvény kidolgozásában.
>>> K-Monitor: Hegmanné Nemes Sára
Horváth Péter a Magyar Energia Hivatal elnöke. Kinevezése előtt a MOL-nál dolgozott különböző tisztségekben. Nyerges Zsolthoz hasonlóan szolnoki illetőségű, a szolnoki Fidesz elnöke.
Kovács Ákos a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese. Az első Orbán-kormány idején a Vegyépszer tulajdonában levő Mahíd 2000 Rt.-t vezette, 2006-ig ennek vezető tisztviselője volt. Kinevezése előtt a győri Jedlik-hidat építő KSM-2008 konzorciumot vezette. A konzorcium tagjai a Közgép, a Strabag és a Mahíd 2000 Zrt. voltak.
Kovács Pál az NFM klíma- és energiaügyekért felelős államtitkára; 1988-2004 között a Paksi Atomerőműnél volt osztályvezető, a műszaki vezérigazgató-helyettes műszaki titkára, a kapacitásfejlesztési pályázat atomerőművi projektjének vezetője, majd Baji Csaba akkori vezérigazgató műszaki titkára.
>>> K-Monitor: Kovács Pál (NFM)
Kövesdi Zoltán a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) elnöke – 2011. szeptember 30-ig a Közgép Zrt. felügyelő bizottsági tagja volt; 1998-2002 között a szombathelyi városi Fidesz-frakcióban politizált, ezt követően ennek külsős szakértőjeként működött. A Szegedi Egyetem 880 millió forintos napenergia-hasznosítási pályázatán a Közgép által tulajdonolt E-OS Innovatív Zrt. ötödikként végzett, de a KDB megváltoztatta az eredményt, és a négy másik indulót kizárta. Ugyancsak a KDB döntésével nyerte el az E-OS Innovatív Zrt. a 600 milliós költségű újszilvási naperőműves projektet. A KDB elutasította a Porr jogorvoslati kérelmét a NIF által kiírt 15 milliárd forintos, a váci vasútállomáshoz kapcsolódó felújítási munkák ügyében; így az újabb eljárásban újra indulhat az a konzorcium, amelynek a Közgép is tagja. A 68-as út Marcalit elkerülő szakasz ügyében megintcsak a Közgépnek adott igazat. A KDB döntése nyomán nyerte el a 13 milliárdos záhonyi vasúti projektet az Eurokapu-2011 konzorcium, melynek a Közgép is tagja.
Nyerges Attila végzettségét tekintve állatorvos, egyébként Nyerges Zsolt testvére. Németh Lászlóné kinevezése után került politikai főtanácsadóként a miniszter asszony mellé a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba.
Petykó Zoltán a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke; 2011 áprilisáig a Közgép felügyelő bizottságának tagja volt. Nyerges Zsolttal együtt vezette a Nyerges tulajdonában álló, sárvári központú Mezort Zrt.-t, amelynek négy éven át vezérigazgató-helyettese volt. 2002-től 2004-ig Nyerges Zsolttal közösen birtokolták az Anro’99 Zrt-t is. Lánya, Petykó Adrienn a Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője.
Schváb Zoltán a Nemzeti fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára; 2005-2006 között a Közgép Gép és Fémszerkezetgyártó Zrt. főépítésvezetője, 2006-tól főmérnöke. 2006-ban a MÁV-Hajdú Vasútépítő Kft. műszaki igazgatója, majd 2007-2010 között a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. építési és tervezési igazgatója, 2008-tól építési, tervezési és vasúti igazgatója.
Tiborcz Péter 2006 és 2010 között a Fidesz Fejér megyei elnöke, jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikai tanácsadója. Testvére, Tiborcz István a Közgép által tulajdonolt E-OS Innovatív Zrt. egyik alapítója és jelenleg is igazgatója. A család a Fejér megyei állami földbérlet-pályázatok egyik nagy nyertese.
A helyzet persze – épp a döntéshozatali mechanizmusok átláthatatlansága, illetve a politikai és gazdasági hatalom összefonódása miatt – bonyolultabb annál, mintsemhogy leírható lenne néhány erős, az államszervezet egyes részeit foglyul ejtő csoport uralmaként. Néhány forrásunk szerint a Közgép menetelését lassan két éve kísérő botránysorozat egyébként is arra késztette e furcsa politikai-gazdasági konglomerátum irányítóit, hogy „kicsit vegyenek vissza”: általános meglepetésre az utolsó nagy útépítési projekt, az M43-as autópálya befejező szakaszára kiírt pályázatot nem a Közgépes konzorcium, hanem a Duna Aszfalt Kft. nyerte. Igaz, a győztes vállalkozás is inkább barát, mint ellenég: Esztergomban Meggyes Tamás idején félmilliárdos munkát végeztek épp a Közgéppel konzorciumban, sőt, Szolnokon is dolgozhattak. Tavasszal az atlatszo.hu közreadta azon cégek listáját, amelyeknek hitelkeretet nyitott az MFB: a magántulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek közül a Közgép után a második legnagyobb hitelkeretet éppen a Duna Aszfalt kapta.
A most közreadott névsorral tehát mindössze annyit szerettünk volna bemutatni, hogy egyes állami vezetők illetve állami vállalatok vezetői kinevezésük előtt mikor és milyen kapcsolatban álltak azokkal a cég- és érdekcsoportokkal, amelyek ügyeiben a magyar állam képviseletében most szabályozási, döntési, ellenőrzési jogosultságaik vannak. Ez a lista nyilván bővíthető, és bővíteni is fogjuk. Egyrészt fokozott figyelemmel fogjuk kísérni azt, hogy a listán szereplő állami tisztviselők döntései milyen projekteket és mekkora összegeket érintenek. Másrészt nyilván bővíthető maga a névsor is, ezért arra kérjük olvasóinkat, hogy jelezzék és indokolják az [email protected] címen, ha úgy érzik, kihagytunk valakit.
Becker András – Bodoky Tamás
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásEgy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került.
Két éve és idén is megkérdeztük a BGA-tól, hogy mennyi pénzt adott a CÖF-nek. 2022-ben mást mondtak, mint most. Mi lehet vajon a valóság?
A Transparency International kiperelte a Hunguest Hotels Zrt. közel 18 milliárd forintos állami támogatásának iratanyagát, vannak benne gyöngyszemek.
A Rogán Antal alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal újabb tenderét húzták be Balásy Gyula cégei, de az nem nyilvános, hogy mennyi közpénzt kapnak.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!