Adatigénylések

KiMitTud: Brazilokkal mentenék a magyar felsőoktatást, hiperaktív pátyiak

Újabb közérdekű adatigénylésekre érkezett válasz az atlatszo.hu egy hónapja működő közérdekű adatigénylő portáljára, a KiMitTudra. Többek között az Oktatásért Felelős Államtitkárság, az Állami Számvevőszék, a K&H Bank és a Szépművészeti Múzeum is válaszolt a hozzá forduló adatigénylőknek. A megküldött dokumentumokból kiderült, hogy miért utazott Hoffmann Rózsa Brazíliába, mekkora hitelt tudnak nyújtani egy község szennyvízberuházásához, és hogy közadatnak minősül-e egy állami intézmény és egy kormányközeli médium együttműködése.

Az egyik adatigénylést az Állami Számvevőszék (ÁSZ) részére küldte Romsics Balázs, amelyben a Költségvetési Tanács véleményét kérte másolatban a 2013. évi költségvetési törvényjavaslatról. Az ÁSZ válaszában azt írta: a Költségvetési Tanács (KT) elnöke Kovács Árpád, aki a gazdasági stabilitásról szóló 2011. tv. 22 §-a szerint vezeti, illetve képviseli a KT-t. Ezért az ÁSZ arra kérte az igénylőt, hogy a jövőben a KT-hez forduljon hasonló ügyekben. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a kért dokumentum az Országgyűlés honlapján nyilvánosan is elérhető, az ehhez tartozó linket be is másolták.

Hiperaktív pátyiak

Egy másik sikeres igénylést Magosányi Árpád küldött Páty Község Önkormányzati hivatala részére. Az igénylő egy olyan NAV-határozatot kért, amelyben a hatóság adóhiányt állapít meg a helyi útépítésekkel összefüggő ÁFA-fizetési kötelezettségekkel kapcsolatban. A téma a pátyi képviselőtestület egyik ülésén is előkerült – Magosányi az erről szóló jegyzőkönyvi részleteket szintén mellékelte. Az önkormányzat válaszában azt írta, hogy az igénylés során kért dokumentum hozzájuk nem érkezett.

Bagóért bérelt közterületet Bruce Willis

A Bajcsy-Zsilinszky út  két napig tartó,  4800 négyzetméteres lezárása 7,7 millió forintba , az Andrássy út három napig tartó lezárása pedig 432 ezer forintba került, de május 3-a és 4-e között, amikor 22 négyzetmétert használtak a forgatásra, a bérleti díj még a 40 ezer forintot sem érte el. Tovább az adatigénylésre.

Ugyanakkor az igénylő egy „baráti tájékoztatás” során úgy értesült: határozat ugyan nincs, csak vizsgálati jegyzőkönyv és arra készített válasz. Éppen ezért elindított egy újabb adatigénylést ezeket a dokumentumokat kérve, amire július 10-ig kell válaszolnia az önkormányzatnak. Szintén Magosányi volt kíváncsi a pátyi polgármesteri hivatal 2009-es szervezetfejlesztésének részleteire, ami nagyjából 20 millió forintba került. Az önkormányzat erre a kérésre is készségesen válaszolt, leírva, hogy a projekt keretében 2009-ben 6,3 millió, 2010-ben 15,7 millió forintot fizettek ki oktatási célokra, az önkormányzati honlap fejlesztésére és az intranet elérhetőségeire.

Hasonlóképpen helyi érdekű ügyben kért ki dokumentumokat Csamangó Zoltán. Ő Gádoros szennyvíz-csatornázási és szennyvíztisztítási projektjéhez a K&H Bank által nyújtott hitelajánlat részleteiről szeretett volna olvasni. A hitel a projekt önrészét biztosítaná. A bank által küldött dokumentum szerint két ajánlat közül lehet válogatni, az egyik egy 16,7 millió forintos kölcsön, míg a másik 280,8 millió forintos. Mindkettő véglejárata 2022. májusában lenne, az ajánlat július 31-ig él.

1500 brazil diákot vár Hoffmann Rózsa

„A magyar felsőoktatásnak hosszú távon sok milliárd forintos bevételt hozhat a több száz önköltséges, térítésdíjat fizető brazil hallgató érkezése, illetve a közös kutatási projektek elindítása” – derül ki abból a válaszból, amelyet az Oktatásért Felelős Államtitkárság juttatott el a nekik küldött közérdekű adatigénylésre. Ertsey Katalin, az LMP országgyűlési képviselője Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár brazíliai látogatásának céljáról, programjáról és költségeiről érdeklődött.

Az 1,7 millió forintos út során a magyar küldöttséget fogadták a brazil oktatási minisztérium vezetői, több nagy brazil egyetem rektora, a Sao Paulóban élő kb. 100 ezer fős magyar emigráció képviselői, illetve az ott tanító magyar egyetemi tanárok. A küldöttség tagja volt többek között a Magyar Rektori Konferencia elnöke, Bódis József, és főtitkára, Dubéczi Zoltán. Az államtitkárság abban reménykedik, hogy „a magyar felsőoktatásnak hosszú távon sok milliárd forintos bevételt hozhat a több száz önköltséges, térítésdíjat fizető brazil hallgató érkezése, illetve a közös kutatási projektek elindítása”. Éppen ezért a „Tudomány határok nélkül” program keretében 1000-1500 brazil hallgatót várnak.

Egyedül Nyerges Zsolt licitált

Mivel Nyerges Zsolt volt az egyetlen licitáló, a vételár a kiírás szerinti kikiáltási ár, azaz 21,000,000 Ft. volt. Tovább az adatigénylésre.

Az adatigénylő csak részben volt elégedett a válasszal, ugyanis örült volna, ha az utazási költség részletei is nyilvánossá válnak – igaz, az államtitkárság megjegyezte: törekedtek a költséghatékony utazásra. Ertsey szerint a válaszból sem derült ki, hogy miért volt indokolt az utazás és a pontos cél sem tisztázott. Úgy véli: a fizetős diákok ideutaztatása, hogy aztán ők finanszírozzák a magyar felsőoktatás hiányosságait, nem megoldás. Inkább a hazai hallgatók számára kellene nyitottabbá tenni, hogy a külföldre vándorlás helyett a magyar egyetemeket válasszák.

A Mandiner és a Szépművészeti Múzeum

„Úgy vélem, teljesen jogos az állampolgári igényem, hogy tudjam, egy politizáló és minisztériumi körökhöz is közel álló társaság körül kik és hányan kaptak olyan állást, amiből közpénzen élnek meg” – indokolta közérdekű adatigénylését Sándor László. Sándor a KiMitTud segítségével kérte ki a Szépművészeti Múzeumtól hivatalos kiadványa, a MúzeumCafé és a mandiner.hu politikai véleményportál közötti megállapodást.

A múzeumtól azt kérte, hogy küldjenek részletes információkat arról, milyen anyagi vagy természeti juttatásban részesült az elmúlt öt évben a Szépművészeti Múzeum és a MúzeumCafé bármilyen munkatársa, aki valaha is publikált a Mandineren vagy elődjén, a Reakció-blogon. Azt is szerette volna megtudni, ki volt a legmagasabb rangú vezető, aki jóváhagyta a partneri viszonyt – amennyiben ez nem történt meg, Sándor azt kérte, küldjék el az alkalmazottak politikai fórumhoz való viszonyát szabályozó vezetői utasítást.

A Szépművészeti válaszából kiderül: a MúzeumCafé kiadója nem a múzeum, hanem a Kultúra 2008 Nonprofit Kft. Írásbeli szerződést nem kötöttek arra vonatkozóan, hogy a Mandineren is megjelenjen egy, a MúzeumCaféban publikált írás, erre a kft. adott engedélyt. Egyébként több más portállal is együttműködnek, így az Artportallal, Múlt-korral és a hg.hu-val is. Válaszukban hozzátették, hogy sem a múzeumnak, sem kft.-nek nincs információja a munkatársaknak az általuk harmadik személlyel létesített jogviszonyok tartalmáról.

A Jobklikk is független

„(…) a Jobbklikk nevű portál szerzői a közélet és politika iránt érdeklődő fiatalok, újságírók, történészek, politológusok, közigazgatásban dolgozók és politikusok. A Jobbklikk független portál, semmilyen szerződéses jogviszonyban nem áll a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal.” Tovább az adatigénylésre.

„A Mandiner minősített eset” – véli Sándor László, „ráadásul a szenvedő kulturális-múzeumi élet – teremőrnek is alkalmazott muzeológusok, egy év alatt a harmadával leépített ELTE Művészettörténet Tanszék, kétes MTA intézetigazgatói kinevezés stb. – közepén a minőségére, hozzáadott értékére büszke és örömködő MúzeumCafé kiadvány is ellentmondásos”. Azt elismerte Sándor, hogy az adatgazda jogszerűen járt el és a válaszból jóhiszeműséget olvasott ki, így egy másképp feltett kérdéssel talán pontosabb választ kapott volna.

>>> Tovább a KiMitTud közadatigénylő portálra

D. Kovács Ildikó

(Fotó: innen.)

 

Megosztás