Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Közérdekű adatigénylő portált indítunk – az új szolgáltatás segítségével a közérdekű adatok iránt érdeklődő polgárok egy helyről indíthatják adatigényléseiket a közfeladatot ellátó intézményekhez és böngészhetik mások adatigényléseit is, így egyszerűsödik az adatigénylés folyamata és erősödik a társadalmi kontroll az adóforintjainkkal gazdálkodó szervezetek felett.
Működő demokráciákban a közérdekű adatokhoz való naprakész hozzáférés a társadalmi részvétel és a civil kontroll sarokköve. Civil közösségek, gazdasági társaságok, politikai mozgalmak tagjaiként, vagy mezei állampolgárként elméletben és a törvények szerint mindannyiunk számára egyenlő feltétételekkel biztosított a közérdekű adatokhoz való hozzáférés. A gyakorlatban viszont számos akadályt kell leküzdenünk, hogy valóban hozzáférhessünk a közadatokhoz. Ezeknek az akadályoknak a leküzdésében segít új szolgáltatásunk, a KiMitTud közadatigénylő portál.
Valamennyien tettünk már fel – legalábbis gondolatban – közérdekű adatot firtató kérdéseket. Mennyibe kerülhetett lakóhelyemen az augusztusi tűzijáték? Mennyi pénzért hirdeti magát az Erzsébet-kártya különféle médiafelületeken, és mely cégeken keresztül, mennyiért vásárolt médiafelületet a kártyát hirdető közintézmény? Mennyit költött a kormány reprezentációs költségekre 2012-ben? Mennyibe kerül a helyi kórházban az egy főre jutó étel elkészítése és ki a beszállító? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket, adatigényléseket mostantól bárki feltehet – olyan egyszerűen, ahogy megfogalmaz egy emailt.
„A KiMitTud működése rém egyszerű” – Mong Attila a közérdekű adatigénylő rendszerről from atlatszo.hu on Vimeo.
A KiMitTud portálon nem kell vesződnünk a precíz jogi megfogalmazással, az adatigénylés jogi megfelelőségét beépített dokumentumsablon segíti. Tovább egyszerűsíti a felhasználók dolgát, hogy az adatgazdák folyamatosan bővülő adatbázisa tartalmazza a közintézmények országos listáját, tematikus és ABC szerinti bontásban egyaránt. Tehát előbb-utóbb minden közpénzből gazdálkodó intézmény, önkormányzat, kórház, iskola elérhetősége szerepel majd a listánkon, így nem kell bajlódnunk azzal sem, hogy megtaláljuk a számunkra érdekes szervezet hivatalos elérhetőségeit.
A könnyen átltáható folyamatban a regisztráció után küldött adatigénylő email elektronikus formában jut el az adatgazdához. A választ szintén emailben kapjuk, és az adatigénylő postaládáján túl a weboldal publikus felületén is megjelenik. A beépített követő szolgáltatásokkal nem csak az általunk beadott adatigényeket figyelhetjük, de kérhetünk értesítést email vagy RSS formátumban bármely beadott adatigény állapotváltozására, így azonnal megtudhatjuk ha egy más által megfogalmazott, ám bennünket is érdeklő adatigénylésre válasz érkezett. A rendszerben való tájékozódást részletes súgó segíti.
A beküldött adatkérések a teljes nyíltság szellemében kerülnek publikálásra – a hivatalokkal folytatott kommunikációt így akár egészben is letölthetjük, megjegyzést fűzhetünk az adatkérésekhez és az erre adott hivatalos válaszokhoz, valamint értékelhetjük a kapott választ és ennek – vagy elmaradásának – fényében újabb lépéseket tehetünk.
A KiMitTud segítségével beküldött közérdekű adatigénylések nemcsak a közpénzek iránt érdeklődő állampolgárok számára hasznosak, de a közhivatalok, közintézmények munkáját is segítik. Ugyanis amennyiben a Kimittud rendszerén keresztül érkezik az adatigénylés, az adatigénylés és az arra adott válasz is publikussá válik – ezzel elkerülhető, hogy a tisztviselőknek többször kelljen ugyanarra a kérdésre válaszolniuk. Így hozzájárulunk ahhoz is, hogy javuljon a közérdekű adatok publikációs gyakorlata.
A KiMitTud az Alaveteli közösségi szoftveren fut, amely sikeresen szolgál ki több hasonló adatigénylő portált szerte a nagyvilágban. Az újgenerációs közérdekűadat-igénylő szolgáltatások úttörője a 2008-ban az Egyesült Királyságban indult WhatDoTheyKnow portál volt, ennek mintájára azóta több országban indultak hasonló portálok. A tavaly megjelent AskTheEU segítségével például az Európai Unió intézményeitől igényelhetnek az uniós polgárok hasonló módon közadatokat.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!