Feleannyiért dolgozott volna Mészáros volt vejének cége, mint Mészárosé
Lapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Dirk Gerkens RTL-vezérig terjed az offshore hátterű, milliárdos köztartozást felhalmozó és több korrupciógyanús állami szerződéssel büszkélkedő Apokalipszis Kft. kapcsolatrendszere. Az MTVA az atlatszo.hu-nak kiadta az Apokalipszis Kft.-nek a Duna Televízióval 2010-ben kötött egyik szerződését, ugyanakkor vitatja, hogy a Duna Televízió Zrt. és a Magyar Televízió Zrt. (valamint az MTI Zrt. és a Magyar Rádió Zrt.) jogutódaként birtokában volnának a gyanús cég korábbi állami szerződései.
Tavaly november végén fordultunk közérdekű adatigényléssel Böröcz Istvánhoz, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójához azt kérve, hogy küldjék meg nekünk az MTVA és a Közszolgálati Közalapítvány, valamint jogelődeik: a Magyar Rádió Zrt., a Magyar Televízió Zrt., a Duna Televízió Zrt. és a Magyar Távirati Iroda Zrt. és az offshore tulajdonosi hátterű Apokalipszis Kft. között 2004., vagyis a magáncég alapítása óta köttetett szerződéseket.
>>> Adatigénylésünk innen letölthető
Adatigénylésünk előzménye az volt, hogy az origo.hu az általunk tavaly októberben közzétett 2011-es MTVA-szerződéslistára hivatkozva azt írta, kétszer fizethetett az Apokalipszis Kft.-nek egyebek mellett Az utolsó mohikán, a Zorro legendája és a Dzsungel könyve című rajzfilmekért a köztévéket működtető alap, amely a hírportál többszöri kérése ellenére, válaszadási kötelezettségét megszegve sem mutatta meg a szerződéseket. Az MTVA akkor közleményben reagált a cikkre, azt állítva, hogy nem fizettek kétszer, csupán két rendszerben is iktatták ugyanazt a szerződést, ezért szerepelt a médiaalap 2011-es szerződései között az Apokalipszis Kft.-vel kötött megállapodás, amelyet valójában még a Duna Tv kötött 2010-ben.
Ahogyan arról az origo.hu 2010-ben cikksorozatban számolt be, a Duna Tv az Apokalipszis Kft.-től három egyforma összegű, egyenként bruttó 96,9 millió forintos szerződés alapján filmsorozatokat vásárolt, amelyek szakértők szerint jelentősen túlárazottak voltak – a szerződéseket Cselényi László, a Duna Tv akkori elnöke kötötte a távozása előtt. Az origo.hu megkísérelte elérni az Apokalipszis Kft.-t, ám a cégnek sem honlapja, sem nyilvános elérhetősége nincs, tulajdonosa pedig egy washingtoni székhelyű, Seychelles-szigeteki képviseletű offshore cég.
Ahogyan az origo.hu megírta, a 2010-es évről szóló cégbírósági beszámolója szerint a cég az RTL Klub részére közvetítette a labdarúgó-mérkőzéseket és készítette az RTL Klubon futó Itthon és Menetrend című műsorokat, illetve filmjogokat értesített. Az Apokalipszis Kft. kilencedik helyen szerepel az adóhatóság jelentős összegű tartozókat soroló feketelistáján: a 2011. október 28-án publikált adatok szerint 824 millió 467 ezer forint adóval tartozik, emellett közel 800 millió forint kamatot és bírságot is követel tőle az adóhatóság. A 2004-ben alapított cég először 2005-ben szerepelt a magyar sajtóban, akkor futballpénzek eltüntetésével vádolták – megintcsak az RTL Klub televízióval koprodukcióban.
>>> Az Apokalipszis Kft. a K-Monitoron
Adatigénylésünkre válaszul az MTVA vezérigazgatója azt írta, hogy az MTVA nem minősül az adatigénylésünkben nevesített közszolgálati médiaszolgáltatók jogutódjának, ezért nem áll információ a rendelkezésére, hogy a korábbi időszakban a Duna Televízió Zrt. vagy az Magyar Televízió Zrt. és az Apokalipszis Kft. között milyen szerződések jöttek létre. A szóbanforgó szerződés azért került az MTVA kezelésébe, mert a felhasználási jogok 2012. áprilisáig terjednek, ezért a Duna Televízió Zrt. az MTVA-ra ruházta a szerződésből származó jogosultságait. Az MTVA és az Apokalipszis Kft. között azonban nem jött létre szerződés, sőt, az MTVA ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, mivel a Duna Tv-s szerződéseknél felmerült az értékaránytalanság gyanúja. Adatigénylésünknek eleget téve az MTVA megküldte számunka a „kétszer iktatott” szerződést.
>>> Az MTVA válaszlevele itt letölthető
>>> Az Apokalipszis Kft. és a Duna Televízió Zrt. 2010. áprilisi szerződése itt letölthető
Nevük elhallgatását kérő forrásaink szerint a fantomizálódott Apokalipszis Kft. az RTL Klub televízióhoz közel álló vállalkozás, a cég korábbi tulajdonosa és ügyvezetője, Bessenyei István az RTL-vezér Dirk Gerkens vezérigazgatói tanácsadójaként is tevékenykedett. Bessenyei megkeresésünkre azt közölte, hogy 2008. óta nincs köze a céghez mert eladta azt, és az RTL-vezérnek sem ad már tanácsokat, mert külföldre költözött.
(Fotó: innen)
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásLapunk és Hadházy Ákos parlamenti képviselő is azt az információt kapta, hogy a Homlok-cég nyerhette volna a GVH által vizsgált tendert.
Októbertől a fideszes Győrfiné Dr. Hajdú Szilvia vezeti Aszódot, de a helyi lap októberi számában még az elődje szerepelt felelős kiadóként, és ez Győrfiné szerint nem volt jogszerű.
A Magyar Államkincstár nem akarja kiadni a Fulmer GmbH közel 1 milliárd forintos támogatásának iratait, de a bíróság első- és másodfokon is erre kötelezte.
Titkos eljárásban, a nyilvánosság teljes kizárásával folyik a Lázár János által „kastély-örökbefogadásnak” nevezett kastély-privatizációs pályázat.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!