Legalább 25 milliárd forintba került az adófizetőknek a Lázár-féle tarifareform
Az Építési és Közlekedési Minisztérium először letagadta, de miután pereltünk, kiadta a márciusban bevezetett tarifareform hatástanulmányát.
Szeptember elején indítottunk pert a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap ellen, mert (bár titoktartási nyilatkozat melletti betekintést biztosított volna) nem adta ki a volt MTV-székház megvásárlásával összefüggő szerződést.
Az első tárgyaláson az MTVA jogi képviselője mindenre hivatkozott: üzleti titokra, nemzetbiztonsági érdekre, a döntés-előkészítési jellegre, csak hogy ne kelljen kiadnia a kért adatokat. Erre az érvelésre a tárgyaláson is, majd pedig külön előkészítő iratban is reagáltunk.
A második tárgyalás érdekes fordulatot hozott: az MTVA bemutatta azt a levelet, amiben most, fél évvel az irat keletkezése után kérte az államtitokká minősítést az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójától. Igazi abszurd helyzet állt elő, hiszen pár hónappal ezelőtt még betekintési lehetőséget ajánlott az Alap, amit nyilván nem tehetne meg, ha valóban megállnának a minősítés feltételei, hiszen akkor nem kockáztathatná a nemzet biztonságát azzal, hogy újságíróknak akárcsak megmutatja a szerződést. De nem is ez az igazán veszélyes ebben a perbeli taktikában. Hanem az, hogy ilyen alapon bármilyen közérdekűadat-igénylést utólag el lehet lehetetleníteni a minősítési eljárás megindításával. Határozott meggyőződésünk, hogy fél évvel az adat keletkezése után nem lehet jogszerűen a közérdekű adat minősítését kezdeményezni. Éppen ezért fordultunk levélben az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójához, amiben részletesen kifejtettük, miért nem lehet jogszerűen eleget tenni az MTVA kérésének.
A leginkább elképesztő mégis az volt a második tárgyaláson, hogy az MTVA jogi képviselője azt kérte, hogy a bíróság tiltson el bennünket attól, hogy a tárgyalási jegyzőkönyveket és az egyéb perbeli iratokat az atlatszo.hu-n megjelentessük. A bíróság szerencsére elutasította ezt a kérést. Így nagy örömmel bocsátjuk a nagyközönség rendelkezésére ennek az abszurd drámába hajló pernek az eddigi peranyagát.
A harmadik tárgyalás 2012. január 26-án 11.00 órakor lesz a Fővárosi Bíróságon, a II. em. 43. tárgyalójában.
Az MTVA ellenkérelme letölthető itt. (PDF)
Az első tárgyalás jegyzőkönyve letölthető itt. (PDF)
A mi válaszunk letölthető itt. (PDF)
A minősítési javaslat letölthető itt. (PDF)
Az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz írt levelünk letölthető itt. (PDF)
A második tárgyalás jegyzőkönyve letölthető hamarosan.
(Fotó: innen)
Az Építési és Közlekedési Minisztérium először letagadta, de miután pereltünk, kiadta a márciusban bevezetett tarifareform hatástanulmányát.
Az Átlatszó azután fordult adatigényléssel a szervezethez, hogy az ügyvédi kamara visszautasította Szuverenitásvédelmi Hivatal „információk bejelentését” célzó együttműködési javaslatát.
Nem jogerős ítéletében a Fővárosi Törvényszék kötelezte a közmédiát, hogy adjon ki az Átlátszó újságírójának minden olyan szerződést, amit az elmúlt öt évben kínai szervezettel kötött.
Az MNV üzleti titokra hivatkozott, de hiába: a bíróság kötelezte az adásvételi szerződés kiadására.