Félelem és reszketés Lakiteleken – lerohadtak a vasútvonalak Lezsák Sándor népnemzeti élményközpontja körül
Lezsák Sándor álma fontosabb volt a Fidesz-kormányoknak, mint felhozni a vasutat a XIX. századi színvonalról. Videóriport Lakitelek mellől.
Az RTL Klub Fókusz című műsora is beszámolt Kopasz Bálint olimpiai bajnok kajakozó történetéről, amelyet részletesen az Átlátszó tárt fel. A sportoló 91 millió forintot fizetett egy könnyűszerkezetes házért, amit azonban a kivitelező életveszélyesen és csupán félig készített el. A férfi most több károsulttal egyetemben küzd az igazáért, miközben a cég már felszámolás alá került.
Beárnyékolta a párizsi olimpiára való felkészülést, sőt még az is megfordult a fejében, hogy abbahagyja az élsportot – ezt mondta korábbi interjúnkban Kopasz Bálint, aki most az RTL Klub Fókusz című műsorában is beszámolt kálváriájáról. Az olimpikon azt mondja, nem adja fel: több károsulttal egyetemben jogi útra terelte az ügyet, bízik az igazságszolgáltatásban, és már gőzerővel készül a 2028-as Los Angeles-i olimpiára is.
„Ezt sosem fogom elfelejteni” – mondta Bálint a Fókuszban. Kálváriáját idén év elején írtuk meg. Az olimpikon 2023-ban kötött szerződést az Imperiál Házépítő Holding Kft.-vel. A sportoló a kajakozásból származó bevételéből szeretett volna egy családi házat építtetni, ám több más károsulthoz hasonlóan az ő ingatlana sem készült el teljesen. Ráadásul az igazságügyi szakértő szerint a megépült részt nem a terveknek megfelelően készítették el, amit pedig megcsináltak, az helyenként életveszélyes.
Bálint a szerződéskötést követően 91 millió forintot (a ház teljes árát) kifizette, ugyanis az előlegszámlát követően a cég felajánlott a férfinak egy lehetőséget: ha előre kifizeti az anyagok árát, akkor azzal elkerülheti az áremelkedést és a tartalékkeret bevonását. Ez akkoriban valóban reális ajánlatnak tűnt, hiszen az építőipari anyagok ára sokszor és gyakran emelkedett.
A befizetés után azonban a szerződésben vállalt határidőket nem tartotta a kivitelező.
Bálint gyakran érdeklődött a háza készültségi fokát illetően, ám Virág Gergő (aki az Imperial-cégháló mögött áll) megnyugtatta: minden rendben, nem kell aggódnia, a ház építése a megfelelő ütemben, a tervek szerint zajlik.
A cég Bálint jelzéseit követően gyorsan felhúzta a falakat, de mivel az olimpikon háza a teljesítési véghatáridő után is tető nélkül állt és ázott, a sportoló ügyvédhez fordult, hogy felmondja a szerződést és érvényesítse jogi igényét. Az Imperiál szerint a cég még ekkor sem volt késedelemben: arra hivatkoztak, hogy előre nem látható okok (talajcsavarok rossz mérete, valamint az építkezésen dolgozó ács könyöktörése és munkából való kiesése) miatt csúszott az kivitelezés. Az Imperiál továbbra is szerette volna folytatni a házépítést, ám Kopasz Bálint ebbe már nem ment bele.
Közben az olimpikon igazságügyi szakértőhöz fordult, aki megállapította, hogy az elkészült fal- és födémszerkezet nem azonos a tervben meghatározott Danish Fabrik technológiához rendelt műszaki megoldással, valamint több ponton statikai hibák is felléptek. A szakértői jelentésben az is szerepel, hogy
„a tartószerkezeti dokumentáció nem volt alkalmas a lakóépület megvalósítására. Ennek hiányában a kivitelezést nem lett volna szabad megkezdeni!”
Kopasz Bálint egyezségi ajánlatot küldött az Imperiálnak, melyben felajánlotta, hogy a cég vegye meg a házat a telekkel együtt, fejezze be, és értékesítse. Erre azonban a kivitelező úgy nyilatkozott, hogy nem képes egy összegben megvásárolni az ingatlant, és mivel nincs saját tulajdonú ingatlana, azt sem tudja biztosítékként bevonni.
Az Imperiál ehelyett azt ajánlotta fel, hogy alapítsanak 130 millió forint értékben jelzálogot Bálint saját tulajdonú (el sem készült) házára, kezesként pedig a cég tulajdonosát vonják be, ha a vételár kifizetésére nem kerül sor. Ebbe érthető módon az olimpikon és ügyvédje nem ment bele. Az ügyben tehát megállapodás nem született, az életveszélyesnek ítélt házat Bálint elbontatta, és rendőrségi feljelentést tett. A pénzét viszont a mai napig nem kapta meg.
Az üggyel kapcsolatban megkerestük a rendőrséget, ahonnan csak annyit közöltek, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság csalás gyanúja miatt nyomozásokat folytat, de az eljárások érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módjukban adni.
Arról, hogy nem Bálint az egyetlen károsult, 2026 januárjában számoltunk be. A panaszosok félbemaradt építkezésekről, vitatott számlákról, felszámolási és végrehajtási eljárásokról meséltek lapunknak. Volt, akinél statikai probléma merült fel (elgörbült a talpszelemen), volt, akinél a ház külső szigetelését kézzel le lehetett szedni. De akadt olyan is, aki tetőtér-beépítés helyett elázott házat kapott a pénzéért cserébe.
Az ügyekben több rendőrségi feljelentés is született, a hatóságok nyomoznak. Korábbi megkereséseinkre a cég csak hárított: szerintük nem vétettek hibát, Virág nem is tulajdonos, nem ügyvezető, csak háttérmunkát végez: marketinges feladatokat lát el. Ennek azonban ellentmondanak azok a fizetett PR-cikkek, amelyeket különböző lapokban jelentetett meg a cégcsoport, ezekben ugyanis Virág Gergőre tulajdonosként és ügyvezetőként hivatkoznak. Sőt, a cég saját honlapján megjelent cikkben is az Imperial Holding egyik cégvezetőjeként mutatják be Virágot.
Virág szerepéről és céghálózatáról áprilisban számoltunk be. Nemzetközi és hazai adatbázisokat felhasználva derítettük ki, hogy az Imperial mögött álló Virág Gergő két olyan gazdasági társaságban is felbukkant, amelyeknek címe offshore-paradicsomban volt bejegyezve. Ezekről Virág megkeresésünkre azt mondta, nem az ő érdekeltségébe tartozó cégek voltak és nem tudja, hogy miért offshore-paradicsomban volt a székhelyük bejegyezve.
Virág állításait azonban cáfolják a birtokunkba jutott cégdokumentumok,
amelyek alapján a külföldi cégek esetében Virág sokszor képviselőként járt el. Egy amerikai cég (Imperial Holding LLC.) esetében pedig maga Virág volt az ügyvezető.
Cikkeink megjelenése után az Imperial cégcsoportban több változás is történt: a cikkekben említett cégek nevei megváltoztak, és az ügyvezetőt is lecserélték. Ezzel párhuzamosan elkezdték felülvizsgálni azokat a minősítéseket és besorolásokat, amelyeket az Imperial korábban birtokolt (pl. AAA minősítés és Magyar Brands-díj). A cég által promótált Danish Fabrik technológiáról pedig megírtuk, hogy a cég nem rendelkezik a Közlekedéstudományi és Építésügyi Minőségellenőrző Intézet által kiadott tanúsítvánnyal, noha honlapján korábban ezt állította. Kérdéseinkre az üggyel kapcsolatban azt mondták: ezek üzleti titkok. Az általunk megkérdezett szakértő szerint azonban az, hogy egy építőipari cég milyen tanúsítvánnyal rendelkezik, nem lehet üzleti titok, sőt, a cégnek kifejezett kérésre be is kell mutatnia a tanúsítványt.
A fent nevezett ügyekben – ahogyan azt korábban is írtuk – jelenleg is nyomozás zajlik, így korábbi megkeresésünkre a hatóságok bővebb tájékoztatást nem adtak. Arról nincs tudomásunk, hogy cikkünk megjelenéséig bármelyik ügyben is (elmarasztaló) ítélet született volna.
Szabó-Gödri Rita
Címlapkép: RTL Klub
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogatom PayPal-adománnyalHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Lezsák Sándor álma fontosabb volt a Fidesz-kormányoknak, mint felhozni a vasutat a XIX. századi színvonalról. Videóriport Lakitelek mellől.
Alkotmányjogi panaszt nyújtottak be balatoni érintettek a TASZ segítségével a vízparti építkezéseket szabályozó új kormányrendelet ellen.
Majdnem két évig kellett pereskednünk az adatokért az Államkincstárral, de végül a Kúrián is nyertünk.
Éves szinten 126 millió forintot szántak volna a munkavállalók prevenciós vizsgálataira, de ezt a legolcsóbb ajánlat is jóval meghaladta.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!