Hazudik-e a miniszterelnök? – a Flaszter vendége volt Bodnár Zsuzsa
Bírósági per a Szuverenitásvédelmi Hivatal ellen, adatszivárgási "incidens", miniszterelnöki interjú. A Magyar Hang közéleti vitaműsorának vendége volt kollégánk.
Az Átlátszó szerkesztő-újságírója, Katus Eszter meghívást kapott a Magyar Hang Flaszter című műsorába, ahol a hetilap két újságírójával, Szerető Szabolccsal és Bodacz Péterrel beszélgetett a nyugdíjas inflációról, arról, hogyan spórolnak Európa-szerte, hogy milyen végkimenetele lehet a kormány fakivágást könnyítő rendeletének, és hogyan érintheti mindez a beruházásokat.
A polgári Magyar Hang hetilap 2020-ban döntött úgy, hogy nyomtatott példányaiban helyet ad más médiumok anyagainak is. Egyik szövetségesük oknyomozó portálunk, az Átlátszó lett. Így havonta egyszer, egy négyoldalas mellékletben publikáljuk az újságban az általunk feltárt ügyeket. A lap ennek kapcsán hívta meg kollégánkat, Katus Esztert a Flaszter című műsorukba.
A Magyar Hang legfrissebb számában arról írunk, miért kaszálta el a kormányhivatal az egy lakókomplexum építését Tihanyban, hogy hány milliárd forint közpénz jutott a frissen kinevezett borászati kormánybiztos cégeinek az elmúlt években, és miért nem éri kár Mészáros Lőrinc egyik érdekeltségét akkor sem, ha nem kapjunk meg az uniós helyreállítási pénzeket. Arról is beszámolunk, hogyan derült fény Matolcsy Ádám diplomata-útlevelére, megmutatjuk a közpénzeken felhizlalt Alapjogokért Központ új, szaunás székházát, és az infláció okait is kielemezzük.
A műsorban téma volt továbbá a nyugdíjas infláció, az európai országok spórolási módszerei, valamint a kormány fakivágást könnyítő rendeletének várható következményei.
A teljes műsor itt visszanézhető:
Flaszter 199. – Ne kössetek nyakkendőt!
(null)
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogatom PayPal-adománnyalHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Bírósági per a Szuverenitásvédelmi Hivatal ellen, adatszivárgási "incidens", miniszterelnöki interjú. A Magyar Hang közéleti vitaműsorának vendége volt kollégánk.
Kollégánk Sarkadi Péter szerkesztővel és Zsuppán Andrással, a VálaszOnline újságírójával beszélgetett. Az adás itt újra meghallgatható.
Kollégánk a Magyar Hang vitaműsorában Dévényi István és Rézsó Vince újságírókkal tekintette át a hét közéleti eseményeit.
A Mészáros és Mészáros Zrt. az Országos Vízügyi Főigazgatósággal kötött szerződést iszapkotrásra egymilliárd forint értékben. Minden más részletet homály fed.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!