„Nem igaz, hogy az orosz gáz olcsóbb” – podcast Magyarország energiabiztonságáról
Valóban függünk Moszkvától? Energiaügyi szakértőkkel beszélgettünk arról, mennyire valós kényszerpálya Magyarországnak az orosz energiaimportnak való kitettség.
Rényi Pál Dániel (444) és Bodoky Tamás (Átlátszó) az Indexnél játszódó drámáról beszélgetett a műsorvezetőkkel (Barotányi Zoltánnal, Tálos Lőrinccel és Oroszi Ivánnal) a Tilos Rádió Csonkamagyarország című műsorának kedd délelőtti adásában. Rényi szerint a történet előre el volt tervezve: csak idő kérdése volt hogy a szabad sajtó eltiprására irányuló kormányzati szándék tönkretegye az Indexet – tényfeltáró cikkét itt lehet elolvasni. Bodoky szerint viszont a Spéder Zoltán és Simicska Lajos által hátrahagyott alapítványi konstrukció védelmet biztosított a szerkesztőségnek, és Bodolai László évekig sikeresen fenntartotta a lap függetlenségét. Az adást itt meg lehet hallgatni.
A beszélgetés itt meghallgatható
Oroszi Iván felvételei
A múlt héten a tulajdonos felmondott a főszerkesztőnek az Indexnél, mert szerinte ok nélkül hirdette meg, hogy veszélyben van a lap függetlensége. A szerkesztőség előbb a menesztett főszerkesztő visszahelyezését kérte, majd miután ezt a kiadó megtagadta, két nap alatt felmondott az újságírók nagy része. A Momentum tüntetést hirdetett péntekre: több ezer ember vonult az Index óbudai szerkesztőségétől a miniszterelnök irodájához a Várba. A tüntetést élőben közvetítettük a Facebookon.
Így tüntettek az Indexért és a sajtószabadságért, miután a szerkesztőség nagy része felmondott
A múlt héten a tulajdonos felmondott a főszerkesztőnek az Indexnél, mert szerinte ok nélkül hirdette meg, hogy veszélyben van a lap függetlensége. A szerkesztőség előbb a menesztett főszerkesztő visszahelyezését kérte, majd miután ezt a kiadó megtagadta, két nap alatt felmondott az újságírók nagy része.
Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal-adománnyal! Köszönjük.
Támogatom PayPal-adománnyalHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁS
Valóban függünk Moszkvától? Energiaügyi szakértőkkel beszélgettünk arról, mennyire valós kényszerpálya Magyarországnak az orosz energiaimportnak való kitettség.
Ez a beszélgetés nemcsak a kegyelmi botrányról szól – hanem arról is, milyen nehéz ma gyereket védeni Magyarországon.
Miért segít az Orbán-kormány a bősi erőmű megmaradásában, sőt: bővítésében Szlovákiának? Jánossy András és Czímer Gábor az Átlátszó-podcastban.
Litkai Gergely humoristával és Gálhidy Lászlóval, a WWF erdőprogramjának vezetőjével beszéltünk a tarvágási törvényről és Sulyok Tamás vétójáról.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!