élő közvetítés

„Nem leszünk rabszolgák!” – csütörtök éjjel megint könnygázban úszott az ellenzéki tüntetés

Csütörtökön még a szerdainál is nagyobb tömeg tüntetett a „rabszolgatörvény” ellen Budapesten. A tiltakozók a Szabadság téren gyülekeztek, majd onnan a Kossuth tér – Margit híd – Lánchíd – Kossuth tér – Oktogon útvonalon végighaladva késő este visszatértek a Kossuth térre. A Parlamentet rengeteg rohamrendőr védte a tüntetőktől, akik dobálták őket és az épületet is. A rendőrök ismét sokszor könnygázt fújtak az emberekre, akik ettől csak még dühösebbek lettek, és végül csak hajnali 1 óra körül, a tömeget több kisebb csoportra bontva tudta feloszlatni a rendőrség a tüntetést.

Régen minden jobb volt – ajándékozz karácsonyra 2019-es Átlátszó-előfizetést!

Az Országgyűlés szerda délelőtt botrányosülésen, ellenzéki képviselők tiltakozása közepette szavazott a dolgozók részére elrendelhető éves túlórák számának 250-ről 400-ra emeléséről. Aznap délután 3 órakor már gyülekezni kezdtek a rabszolgatörvénynek nevezett jogszabályváltozás ellen tiltakozók,  kora estére pedig 1-2 ezerre nőtt a létszámuk. Tordai Bence párbeszédes országgyűlési képviselő vezetésével előbb tettek egy nagy sétát a városban, majd a Fidesz-székháznál demonstráltak a kormánypárt ellen, végül késő este visszamentek a Parlament elé, ahol többször könnygázt fújtak rájuk a rendőrök.

 

„Túlórázni jöttünk!” – éjfélig tartó tüntetéssel tiltakoztak a „rabszolgatörvény” elfogadása ellen Budapesten

2018. évi Nemzeti Konzultáció a családok védelméről 2018. évi Nemzeti Konzultáció a családok védelméről Igazságügyi szakértő egészségügyi működéssel kapcsolatos adatigénylés Gárdon-Agárd Márvány u.

Csütörtök délután 5 órára a  Szabad Egyetem és Hallgatói Szakszervezet hirdetett újabb demonstrációt a rabszolgatörvény ellen, a Momentum pedig fél 6-ra hirdetett gyülekezőt. A tömeg a Kossuth térről a Margit hídon átment Budára, majd onnan a Lánchídon visszajött Pestre, és az Erzsébet tér – Andrássy út- Oktogon – Nyugati tér útvonalon végigvonulva visszatért a Kossuth térre.

A Parlamentet rengeteg rohamrendőr védte, és mindkét oldalon rettentő feszült volt a hangulat. A tüntetők füstgránátokat használtak, és különböző tárgyakkal dobálták a rendőröket és a Parlamentet is, aminek két ablaka betört. A rendőrök ismét többször használtak könnygázt a tömeg ellen, ami azonban ettől csak percekre hátrált meg, aztán folytatta a „Diktatúra!”, „Nem leszünk rabszolgák!”, „Túlórázni jöttünk!” rigmusok skandálását, és akárcsak szerdán, megint többször heccelték a miattuk pluszmunkát végző rendőröket a „Hogy tetszik a túlóra?” kérdéssel.

Rabszolgatörvény elleni tüntetés 2018.12.13.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a HVG-nek elmondta, hogy este 9 előtt ő volt az, aki egy füstgránátot dobott a Parlamentet védő rendőrökre. Fekete-Győr azt mondta, nem bánta meg, mert a füstgránát nem bánt senkit, és az emberekben akkora düh van, hogy vannak eszközök, amikkel élni kell.

Donáth Anna, a Momentum alelnöke csak meggyújtott és a magasba tartva felmutatott egy füstgránátot, ám erre válaszul a rohamrendőrök lefújták könnygázzal, kiemelték a tömegből, és bevitték a sorfal mögé.

A rendőrök csak Kunhalmi Ágnes MSZP-es országgyűlési képviselőt engedték be hozzá, és eleinte azt sem akarták elmondani, hogy miért szedték ki a tömegből, és hova viszik. Mikor kiderült, hogy Donáthot a kőbányai rendőrkapitányságra vitték, Fekete-Győr és több momentumos elindult a kiszabadítására. Végül a rendőrség péntek reggel engedte szabadon Donáth Annát, akihez eleinte még az ügyvédjét sem akarták beengedni.

A rabszolgatörvény ellen péntekre is bejelentettek egy tüntetést, és vasárnap is lesz egy „Boldog karácsonyt, Miniszterelnök Úr!” címmel. Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis tavaly decemberben, amikor egy parlamenti ülésen egy ellenzéki képviselő a veje, Tiborcz István gyanús üzleti ügyeiről kérdezte, mindössze annyit válaszolt mosolyogva, hogy „Boldog karácsonyt!”.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42