Egy év pereskedés után megkaptuk az MVM-től a CÖF-nek nyújtott 508 millió forintos támogatással kapcsolatos iratokat. Az üggyel az ATV és a Klubrádió is foglalkozott, munkatársunk mindkét riportban nyilatkozott.
Tavaly májusban kiderítettük, hogy az MVM 2016-ban 508 millió forinttal támogatta a CÖF-öt. Ezután egy adatigénylésben kértük ki az MVM-től, hogy milyen támogatási kérelmet nyújtott be a CÖF, mi alapján döntöttek a támogatásról, és mi áll a támogatási szerződésben.
Az MVM megtagadta a válaszadást, ezért bepereltük az állami vállalatot. A bíróság első- és másodfokon is nekünk adott igazat, és a kért dokumentumok kiadására kötelezte az MVM-et. Nemrégiben megkaptuk az iratokat, amikből – ahogy előre sejtettük – nem derül ki, hogy miért érezte fontosnak egy állami vállalat a fideszközeli szervezet félmilliárdos szponzorálását.
Sem a CÖF adománykérő levelében, sem az MVM-mel kötött támogatási szerződésben nincs szó “a táplálkozásbiológiailag korszerű komplettált ételekről”, holott a félmilliárdos támogatás nyilvánosságra kerülése után ezzel takaróztak Csizmadiáék. A megkapott iratok szerint a CÖF főként „a közgondolkodás javítására” kapott 508 millió forintot az MVM-től.
A témáról a Klubrádió 3 perces összeállítást készített, melyben megszólalt az Átlátszó újságírója, Erdélyi Katalin is:
Az üggyel az ATV csütörtök esti híradója is foglalkozott, munkatársunk telefonon nyilatkozott a csatornának:
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!