Vasárnap estére az LMP szervezett vonulásos tüntetést a Római-part megmentéséért, a fakivágások és a mobilgát ellen.
„Végveszélyben a Római-part” címmel szervezett az LMP vasárnap este hét órára tüntetést, amelyen fáklyákkal vonultak az Újpesti vasúti híd pesti hídfőjétõl a római-parti Postás strandhoz. A szervezők szerint ugyanis
„A Római-partra tervezett mobilgát elhibázott és veszélyes beruházás.”
Olyan védelmi rendszert szeretnének, ami megkíméli a part természeti értékeit, vagyis a Nánási úton húzódna, és nem kellene miatta kivágni rengeteg fát a budapestiek utolsó érintetlen folyópartján, amely közkedvelt kirándulóhely.
Az eseményen mintegy kétszázan vettek részt, és beszédet mondott Lányi András filozófus, a római-parti alternatív terv egyik kidolgozója, Sallai Róbert Benedek, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke, és dr. Timár Gábor geofizikus.
Recep Tayyip Erdoğan török elnök csütörtöki budapesti látogatásával egyidőben tüntetők blokád alá vonták a belvárost, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a...
Néhány gyűlölködő próbálta megzavarni a békésen és vidáman vonuló tömeget, de a felvonulást nagy erőkkel biztosító rendőrség villámgyorsan körbekordonozta az...