koronavírus

Lakodalom az alagút végén – múlóban a harmadik hullám

Leszállóágban a harmadik hullám, amit már nem csak a napi és aktív fertőzöttek csökkenő számán, hanem a gyógyultak fokozatosan növekvő és az elhunytak lassan, de folyamatosan csökkenő számán is látni lehet. Az egy nap alatt bejelentett gyógyultak száma 9 717 fővel új rekordot ért el, jóllehet a harmadik hullám sokkal több fertőzöttet hozott, mint a második. Az új elhunytak száma immár a hetedik napja, 2021. május 9. óta 100 alatti. Az egy nap alatt beadott oltások száma továbbra sem nőtt látványosan, a jelenlegi tempóval Pünkösd után, feltételezhetően 2021. május 26-án érhetjük el az ötmillió első oltottat. Heti összefoglalónk.

Nélküled nincsenek fontos sztorik – adód 1 százalékát ajánld fel az Átlátszónak!

 

Továbbra is lassan halad az oltási terv: a 2021. április 30-i Pfizer-nap után jelentősen visszaesett az egy nap alatt beoltottak száma. A hét első felében átlagon aluli a beadott oltások napi száma, viszont 2021. május 14-én és 15-én újból erőre kapott az oltási terv, pénteken 62 831, szombaton 71 081 első oltottat jelentettek be. Noha Orbán Viktor már 2021. május 10-re tervezte az 5 millió első oltottat, Gulyás Gergely a 2021. május 13-i kormányinfón ennek a határnak az átlépését már Pünkösd utánra jósolta. A jelenlegi sebességgel (2021. május 14-én 41 837 az első oltottak hétnapos átlaga) 2021. május 26-ra fogjuk elérni ezt a mérföldkövet. Korábban az ötmillió oltotthoz kötötték a lakodalmakra vonatkozó korlátozások feloldását, de Gulyás elmondta, hogy erre 2021. május 28. után már lehetőség lesz, függetlenül az oltottak számától.


A magyar oltási terv állása

2021. május 7-én a Egészségügyi Világszervezet (WHO) jóváhagyta a Sinopharm-vakcina vészhelyzeti alkalmazását. Ez jó hír, ugyanis ez egy lépéssel közelebb visz ahhoz, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is elfogadhassa, amire többek között amiatt van szükség, hogy azok is utazhassanak az EU országaiba, akik ezt az oltóanyagot kapták. Jelenleg nem tudni, hogy mikor kapja meg a Sinopharm ezt az engedélyt. A magyar kormány emiatt egyre több országgal próbál kétoldalú megállapodásokat kötni a védettségi igazolványok elfogadásáról. Erre tehát amiatt van szükség, mert az európai vakcinaútlevélről szóló jogszabálytervezetből nem derül ki világosan, hogy az EMA által nem elfogadott (Sinopharm, Szputnyik V) vakcinákkal beoltottakra is ugyanúgy vonatkoznának-e az utazási szabályok. Eddig hét országgal született ilyen megállapodás (Horvátországgal, Szerbiával, Montenegróval, Szlovéniával, Törökországgal, Bahreinnel és Észak-Macedóniával). A cél, hogy minden olyan országgal szülessen egyezmény, ahova a magyarok nagy százalékban utazni szoktak.

A WHO jóváhagyása viszont nem jelent egyértelműen megerősítő választ az egyik legfontosabb hazai kérdésre: a vakcina 60 év felettiek körében történő alkalmazásának hatékonyságára. Menczer Tamás 2021. május 11-én Facebook-videóban elmondta, hogy a WHO ajánlásában nincs arra utaló adat, hogy a vakcina másképpen hatna az időseknél és a fiataloknál. Amíg ez valóban így van, a WHO azt is hozzátette, hogy a 60 év feletti korosztályban szükséges az utólagos megfigyelés is, ugyanis a harmadik körös klinikai kutatások során ez a korosztály alacsony számban vett részt, így nincs elegendő adat határozott konklúziók levonásához. A Világszervezet 2021 áprilisi kutatásában pedig a rendelkezésére álló adatok alapján azt közli, hogy kifejezetten bizonytalanok a tekintetben, hogy 60 év felett alacsony lenne a súlyos mellékhatások kockázata, mint ahogy abban is, hogy hatásos lenne a vakcina ebben a korcsoportban.

Az ECDC heti adatbázisa alapján 2021. 18. hetéig 554 262 olyan személy kapott első oltásként Sinopharmot, aki 60 évnél idősebb. Erről korábbi cikkünkben bővebben is írtunk:

Az idősek kapták a legtöbb kínai vakcinát, egyharmaduk pedig nem is akarja beoltatni magát

A többi uniós országhoz hasonlóan Magyarországon is az elsők között került sor a regisztrált legidősebbek beoltására. A korcsoporton belül a 80 évesnél idősebbek átoltottságát tekintve viszont hazánk eltér az uniós trendtől: amíg a tagállamok többsége közelít a legveszélyeztetettebb korosztály teljes átoltottsága felé, Magyarország nagyobb átoltottságot mutat az ennél fiatalabb 70–79 évesek körében. Ennek két oka lehet: egyrészt a már regisztrált idősek fennmaradó részét nem tudják mobilizálni, másrészt a felmérések szerint a korosztály közel egyharmada nem is tervezi beoltatni magát. A védettséget tekintve pedig probléma lehet, hogy az oltást felvevő idősek közel egyharmada a kínai Sinopharmot kapta, amelynek teljes hatékonyságát hivatalos dokumentáció nem támasztja alá, a központilag szervezett ellenanyag tesztelésig pedig akár őszig is várni kell.

A fertőzöttek száma folyamatosan csökken, a héten már három egymást követő nap is (2021. május 10-11-12.) 1 000 alatti volt az új esetek száma. Az aktív esetek száma is tartósan csökken, 2021. május 15-én 149 707 a számuk.

Az új fertőzöttek számának napi alakulása Magyarországon az elmúlt 90 napban 

Az egy napon bejelentett gyógyultak száma hetek óta tartósan nő, 2021. május 12-én 9 717 gyógyulttal pedig új rekordot állítottunk. A korábbi rekord még a második hullám csúcsánál, 2020. november 30-án volt. Müller Cecília az Operatív Törzs akkori sajtótájékoztatóján kihangsúlyozta, hogy ezzel magasabb volt az új gyógyultak száma mint az új fertőzötteké, és ez óriási eredmény, viszont pont azokon a napokon volt jelentős visszaesés is a napi tesztek számában, ami 60% körüli pozitivitási arányt produkált. Emellett a gyógyultak akkori tendenciájába nem illett bele ez a kiugrás, ugyanis se előtte, se utána még hetekig közel sem volt ugyanennyi gyógyult egy nap alatt. A jelenlegi rekord viszont valós növekedési tendencia eredménye, 2021 április közepe óta emelkedik ez a szám. Emellett érdemes megjegyezni, hogy nem meglepő, hogy a harmadik hullám során arányosan többen épülnek fel a fertőzésből, mint a második hullámban, hiszen a fertőzöttek száma is jelentősen több volt.

A gyógyultak számának változása naponta

Az elhunytak száma emellett tartósan csökkenő tendenciát mutat, 2021. május 9. óta 100 fő alatti volt az egy napon bejelentett elhunytak száma, a hétnapos átlag is már két napja 100 alatt jár. Heti összesítésben is látható, hogy az elhunytak száma meredeken visszaesett: 2021. 15. hetében 1 767 fő veszítette az életét, a 18. héten már csak feleannyi. A 19. heti adatok cikkünkben ugyan a vasárnapi elhunytakat nem tartalmazzák, a csökkenés azonban tovább folytatódott: hétfőtől péntekig összesen 512 fő veszítette életét.

A koronavírus áldozatainak száma heti összesítésben

Kövesse a járvány hazai és nemzetközi adatait a naponta frissülő, megújult Koronamonitor oldalunkon:

KORONAMONITOR – Naponta többször frissülő grafikonok és térképek a koronavírus magyarországi helyzetéről

Szabó Krisztián

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

 

Megosztás