adatvizualizáció

Az Átlátszó adatvizualizációi 2019-ben

Tavaly megmutattuk többek közt, hogy a magyar egészségügy csak a magyar kormány szerint világszínvonalú, hogy Magyarország az egyik legkevésbé keresztény ország Európában, hogy ugrásszerűen nőtt a nem uniós állampolgároknak kiadott tartózkodási engedélyek száma és hogy miként változott a hazai milliárdosok sorrendje.

Valami statisztikával szerettem volna kezdeni az összefoglalócikket arról, hogy az Átlátszó és az Átló adatújságírás és adatvizualizáció terén mit csinált tavaly, de egy idő után feladtam a számolást. Ez jó jel, mert azt jelenti, hogy nagyon sokminden fért bele a 2019-es évbe: nagyságrendileg több mint kétszáz egyszerűbb és bonyolultabb grafikon, több mint száz térkép, új ábrázolások, új módszertanok, kiállításon való részvétel és számos hazai és nemzetközi elismerés.

Az Átlátszó adatos rovata felnőtt, kisfia, az Átló pedig olyan helyeken nézett körül, ahol magyar médiatermék eddig még nem. Ebben a cikkben összefoglaljuk a szerintünk legfontosabb anyagainkat kronologikus sorrendben.

Átlátszó

 

Rákban és krónikus megbetegedésekben Magyarországon halnak meg a legtöbben

Hasonlítsa össze, hogyan teljesít a magyar egészségügy a többi uniós országhoz képest!

Kik kaptak eddig Minőségi Újságírásért-díjat? Grafikonokon és ábrákon mutatjuk

Magyarország az egyik legkevésbé keresztény keresztény ország – statisztika infografikákkal

Hogyan változott az évek során a 100 leggazdagabb magyar rangsora és vagyona?

Ugrásszerűen nőtt a nem uniós állampolgároknak kiadott tartózkodási engedélyek száma

A választási térképek zöme csalóka, mutatunk egy reálisabb képet a Fidesz győzelméről

Tolakodnak az építőipari cégek, hogy a Puskás Akadémiát támogathassák – Interaktív összesítés

A finnek már abban bíznak, hogy magától is elhasal a Roszatom

A Roszatom terjeszkedése: atomerőművek az orosz geopolitika szolgálatában

Kereshető adatbázist készítettünk a TI által kiperelt, 2011-2016 közötti TAO-támogatásokról

A Transparency International Magyarország (TI) 2017-ben pert nyert az Emberi Erőforrások Minisztériuma ellen, amelynek a jogerős ítélet értelmében ki kellett adnia az arra vonatkozó adatokat, hogy mely cégek melyik sportegyesületnek mennyi TAO-pénzt juttattak 2011 és 2016 között.

 

Átló

 

Bekamerázott Budapest

A térfigyelő kamerák jelenléte sokak számára a biztonságot jelenti, másoknak pedig az állam mindenhová elkísérő szemeit. A kormány új törvénye miatt az eddig egymástól függetlenül kezelt kamerákat egyetlen rendszerbe kötik be, a felvételek tárolási és felhasználási feltételeit pedig kiterjesztik.

Utak, épületek, hálózatok

Halmaz, szalag, sakktábla. Hogy néznek ki Magyarország települései felülről?

Így futott az ország – SPAR Budapest Maraton 2018

Még csak a felénél járok, és kiköpöm a tüdőm. Vajon hol tart most a mezőny eleje, és mennyien lehetnek mögöttem? A lényeg, hogy célba érjek, de azért kíváncsi vagyok, hogy a korosztályom hogyan mozgott hozzám képest. A versenyen rögzített részidők alapján új perspektívából mutatjuk a 33. SPAR Budapest Maraton egyéni futóit.

Terek és nevek – Budapest utcanevei

Budapesten közel kétezer olyan közterület van, amely valós vagy fiktív személyről lett elnevezve, esetleg valamely keresztnevet viseli. A névadási szokások sokmindent elárulnak arról, hogy az utókor kiket és miért tart emlékezésre méltónak, mely korszakokat véli saját történelme kiemelkedő és fontos időszakának.

Tévedsz, ha azt hiszed, Magyarországon nincs ok a sietségre

Ma az éves átlaghőmérséklet 3 celsius fokkal magasabb, mint a múlt század első évében, a meleg napok száma nőtt, a kifejezetten hidegeké csökkent. Nagy hőmérséklet-változás összeállítás Budapest és négy megyeszékhely adataiból. A klímaváltozás és a globális felmelegedés nem játék. A világon egyre többen vannak, akiket minimum aggaszt a bolygónk jövője.

Magyarország nemzetiségi térképe – ATLO verzió

Bátorfy Attila Magyarországon a 2011-es népszlámláláskor 644524 fő vallotta magát valamely nemzetiséghez tartozónak. A jelenleg hatályos nemzetiségi törvény tizenhárom etnikumot ismer el. Hányan vannak? Hol élnek ma ezek a nemzetiségek? Mi is készítettünk egy saját verziót a nemzetiségi térképek sorában.

Így néz ki a kormánypárti hírmédia

A kormánypárti médiához számításaink szerint 112 olyan nyomtatott lap, online média, rádió, tévécsatorna és plakátcég van, amiken keresztül eljuthat a kormánypárt kommunikációja a magyar lakossághoz. Hogyan alakult ki ez a robosztus hírmédia-konglomerátum? Hogyan kapcsolódnak egymáshoz? Ezt mutatjuk most be.

Magyarország anyanyelvi-etnikai összetétele 1910-ben – ATLO verzió

A 2011-es népszámlálás adatai alapján eddig elkészítettünk Magyarország nemzetiségi és vallási térképét. Ezúttal pedig a trianoni békediktátum előtti utolsó, 1910-es népszámlálás szerinti anyanyelvi-nemzetiségi térképet mutatjuk be interaktív formában. A térképet kiszolgáló területhatárokat és az adatokat a GISta Hungarorum projekt honlapjáról töltöttük le.

Menekültek Trianon után

Nemrég tették közzé Dékány István Trianoni árvák című könyvéhez összegyűjtött adatbázist kereshető formában a trianoni tragédia után elmenekült vagy kitoloncolt magyarokról. Mi most egy interaktív térképen megmutatjuk, hogy ezek az emberek honnan-hova menekültek. „Az első világháborús összeomlás után az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamai és a szomszédos országok megkezdték a területfoglalást.

A miniszterelnök találkozói

A MINISZTERELNÖK TALÁLKOZÓI Bátorfy Attila – Galambosi Eszter – Mikola Bence A nemzetközi szervezetek és nyugat-európai politikusok mellett szép számmal vannak diktátorok és jobboldali populista vezetők is azok között, akikkel Orbán Viktor miniszterelnök

Európa pénzei

Az euró 2002. január elsejei bevezetésekor 11 ország búcsúzott a nemzeti valutától és a megszokott pénzjegyektől. Azóta újabb 8 uniós tagállam csatlakozott az eurózónához, mellettük pedig további 6 európai ország fizetőeszköze a közös pénz. Érdekes, hogy még Dél-Afrikában, Zimababwében is használatban van az európai fizetőeszköz. Minket most mégsem az euró karrierje érdekel.

Magyar nevű települések a Kárpát-medencében

TOVÁBBI ANYAGAINK Nemzetiségi térkép Felmelegedés Magyarországon A Vasfüggöny története Kormánypárti hírmédia TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK

Trónok harca Székesfehérvár – Hogyan öröklődött a magyar korona?

918 év alatt hatvan király, esetleg ellenkirály, vagy trónkövetelő küzdött a magyar trónért. Nagy részük az Árpád-, a Habsburg-, vagy az Anjou-ház leszármazottjaként formált igényt a hatalomra és sokszor családon belüli erőszakkal biztosította be azt. A magyar királyok utód

Budapest várostörténete az őskortól napjainkig

BUDAPESTAZ ŐSKORTÓLNAPJAINKIG Budapest területén az őskortól kimutathatók az emberi letelepedés nyomai. Ebben az anyagunkban az mutatjuk be, hogy az 1950. január 1-én megalakult, a jelenlegi közigazgatási határokat rögzítő Nagy-Budapest területén milyen települések voltak az ő

Állami hirdetések 2006-2018

MAGYAR Ezek az adatvizualizációk a „State advertising as an instrument of transformation of the media market in Hungary” című tudományos dolgozatunkhoz készültek, amelyek az East European Politics folyóiratban jelentek meg. A tanulmányban a magyar állami szektor (a kormány, minisztériumok, önkormányzatok, állami intézmények, állami és önkormányzati tulajdonú vállalatok) hirdetési gyakorlatát elemezzük három kormányzati cikluson keresztül 2006 áprilisa és 2018 decembere között.

Ezek mellett összegyűjtöttük azokat a könyveket, amelyeket érdemes elolvasnia annak, aki adatvizualizációval szeretne dolgozni. Készítettünk interjút a világ egyik legfontosabb adatvizualizációt szakemberével, Alberto Cairóval. Munkáinkat kiállították a CEU Data Stories 2019 kiállításán. A Printával együttműködésben limitált kiadású pólókollekciót indítottunk. Több munkánkat beválasztotta a Global Investigative Journalism Network a hét legjobb adatújságírás projektjei közé. Számos hazai és külföldi konferencián, meetupon vettünk részt előadóként. Az idei évet pedig egy velünk készült interjúval indítottuk. Egészen jó év volt számunkra 2019. Köszönjük a támogatásotokat!

Bátorfy Attila

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42