
A közpénz magánzsebekben, Orbán Ráhel Amerikában, kollégánk pedig a Flaszterben
Katus Eszter Szerető Szabolccsal és Dévényi István újságíróval beszélte át a hét legfontosabb közéleti eseményeit a Magyar Hang műsorában.
A Bellingcat térképre vitte, hogy hol láttak internetezők orosz katonai járműveket Ukrajna körül.
A hét infografikája az a térkép, amelyen a Bellingcat az általa kibányászott adatok alapján jelzi, hogy hol láttak internetezők orosz katonai járműveket. A Bellingcat egy Eliot Higgins nevű korábbi blogger innovatív közösségi-oknyomozó online újságja, amit főleg közösségi adományokból indított tavaly nyáron. Higgins, aki Brown Moses néven blogolt korábban, formális képzetlensége dacára elengedhetetlen adalékokkal járult hozzá a szíriai konfliktus feldolgozásához a nemzetközi médiában. Egy „Hogyan bizonyította be egy munkanélküli blogger, hogy Szíria vegyi fegyvereket használt”, alcímű cikk a New Yorker magazinban például részletesen bemutatja, hogyan használták Higgins eredményeit önmagukban és a további munkához alapanyagként bevett médiumok és az ott dolgozó újságírók, például olyan magasan specializált területen, mint a lőszerek azonosítása.
A Bellingcat részben Higgins korábbi tanulságait valósítja meg: a közösségi médiából összekotorható adatok segítségével, kollaboratív munkával igyekszik elsősorban fegyveres konfliktusokkal kapcsolatban rávilágítani a részletekre. A mostani térkép egy ilyen projektnek az első lépcsőfoka: az Ukrajna környékén látható orosz katonai járműveket hétköznapi internetezők látták-fényképezték-posztolták, a Bellingcat mindössze összegyűjtötte az adatokat, és ezt a munkát a jövőben is folytatni tervezi. A kedden megjelent térkép mindenesetre már most is megér egy pár percet. mert Higginsék az egyes észlelésekhez időpontot, fegyverzetet és az eredeti észlelő által posztolt kép vagy videó linkjét is megadták.
Data from bellingcat-vehicles.silk.co
Sarkadi Nagy Márton
Tetszett a cikk?
Ha hasznos kezdeményezésnek tartod az Átlátszót, szavazz ránk az Index on Censorship közönségszavazásán, hogy egy újabb nemzetközi díjjal öregbíthessük a hírnevünk.
Független ember vagy?
Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.
Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból
Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.
Sarkadi Nagy Márton
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásHa az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
1% TÁMOGATÁSKatus Eszter Szerető Szabolccsal és Dévényi István újságíróval beszélte át a hét legfontosabb közéleti eseményeit a Magyar Hang műsorában.
A 4iG Informatikai Zrt.-re az utastájékoztató rendszerek hardver üzemeltetését, a Magyar Vagon Kft.-re pedig alkatrészek szállítását bízták.
Egy másik ajánlattevőt pedig azért zártak ki, mert összekeverte a beadványokat, és egy teljesen más eljárás dokumentumait küldte be. Így a Mercarius lett a befutó.
A New Land Media nyerte a Nemzeti Kommunikációs Hivatal tenderét, amit a Visit Hungary és a Kisfaludy2030 Zrt. számára írtak ki. Az alvállalkozó a Századvég lesz.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!