Először egy plusz körforgalom, majd az orosz-ukrán háború miatt emelkedtek a költségek, most az alagutak építése során felbukkanó problémák miatt nőtt meg az M85-ös gyorsforgalmi út építésének költsége. A beruházásban Szíjj László Duna Aszfaltja is érintett, miután beolvasztotta az egyik kivitelező céget, a korábban Völner Pálhoz köthető Dömper Kft.-t.
2019-ben kötött szerződést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. „az M85 gyorsforgalmi út Fertőrákos csomópont – Sopron oh. szakasz a meglévő 84. számú főúti határátkelőhelyhez történő ideiglenes visszakötéssel, valamint a 8647. jelű Sopron Ény-i elkerülő út kivitelezése, és a kiviteli tervek elkészítése” tárgyában. A beruházást akkor nettó 43,9 milliárd forintosra tervezték – most nettó 52,9 milliárd forintnál tartanak a kiadások.
A Szabad Európa idén júliusban írta meg, hogy az „inflációra, a költségek megemelkedésére és a nem várt geológiai akadályokra hivatkozva” mintegy 12 milliárd forint pluszpénzt kér az SDD Konzorcium a kormánytól az M85-ös gyorsforgalmi út és a hozzá tartozó alagút megépítésére. A lap akkor rákérdezett az Építési és Közlekedési Minisztériumnál, hogy helyesek-e az értesüléseik, azonban a sajtóosztály mindössze annyit közölt, hogy jelenleg zajlik a kivitelezési szerződés újratárgyalása, a végeredményről pedig majd a Közbeszerzési Értesítőben adnak tájékoztatást.
Ez most megtörtént. Az ekr.gov.hu-ra feltöltött legfrissebb szerződésmódosítás szerint ugyanis
4,4 milliárd forinttal drágul a beruházás „előre nem látható geológiai körülmények” miatt.
A költségek azonban nem először emelkedtek az építkezés során. Először 44 millió, majd 3,8 milliárd, végül az orosz-ukrán háborúra hivatkozva további 711 millió forinttal nőttek az építés költségei. A kezdeti nettó 43,9 milliárd forintból így mára nettó 52,9 milliárd forint lett.
Körforgalom, háború, alagút
A Napi.hu 2019-ben írta meg, hogy az M85-ös autóút Fertőrákostól országhatárig tartó szakaszát nettó 43 milliárd 999 millió forintért építhetik meg. A kivitelezők feladata az M85-ös gyorsforgalmi útnak a fertőrákosi csomóponttól az országhatárig tartó 3,95 kilométer hosszú szakaszának tervezése, valamint kivitelezése. Ezen túl a feladat része a 84-es számú főútnak a határátkelőhelyhez történő ideiglenes visszakötése 725 méter hosszúságban. Mindkét út 2×2 forgalmi sávos lesz.
Az M85-ös tervezett útszakasza – forrás: NIF Zrt.
A vállalkozóknak továbbá egy 780 méteres alagutat kell építeniük, és meg kell építeniük a soproni Észak-nyugati elkerülő utat is, amely 3,6 kilométeres lesz (de csak 2×1 forgalmi sávon halad). Végül fel kell újítaniuk a 84-es számú főút egy 2 kilométeres szakaszát is.
A költségek jelentősen 2022-ben ugrottak meg, amikor az a döntés született, hogy „az M85-ös autóút és a 84-es számú főút ideiglenes visszakötés helyén és helyett a csatlakozásnál teljes értékű, végleges kialakítású, irányított áthaladású körforgalom épül.” A plusz tervezési és kivitelezési munkák miatt 47,7 milliárd forintra nőttek a kiadások.
A soproni alagút építési munkái a Magyar Építők videójában
Majd jött az orosz-ukrán háború és az építőanyagok drágulása, amely további 711 millióval drágította a beruházást.
Most pedig azért lett a 48,4 milliárd forintos beruházásból 52,9 milliárdos, mert az alagutakkal akadtak gondok.
A leírás szerint „a kiviteli tervtől eltérő, előre nem látható és nem kalkulálható geotechnikai körülmények, geológiai paraméterek” miatt a kivitelezőknek többletmunkái lettek. Hogy az alagút építése ne lassuljon le teljesen, a vállalkozók párhuzamos járatfejtésbe kezdtek. Mindez azonban megemelte a költségeket.
Ismerős kivitelezők
A több tíz milliárdos megbízást egyedüli ajánlattevőként, konzorciumban a Subterra-Raab Kft., a Dömper Kft. és a Pannon-Doprastav Kft. (SDD Konzorcium) nyerte el.
A hármasból a legismertebb a Völner Pálhoz köthető Dömper Kft., amely sikert sikerre halmozott, azonban az M100-as út építésének elmaradása miatt a cég nehéz pénzügyi helyzetbe került. A Szíjj László féle Duna Aszfalt mentőövet dobott a cégnek, amely beolvadt nagyobb versenytársába.
Szíjj Lászlóról és cégeiről már sokszor írtunk. Szíjj az ország egyik leggazdagabb embere, vállalkozásaival számtalan állami megbízást nyert el, és ő volt a tulajdonosa a kormányközeli körök által látogatott Artemy, Lady MRD és Seagull MRD nevű jachtoknak is.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
A nyertes B+N Referencia Zrt. cége mellett csak egy kft. indult a tendereken, de őt mindkét eljárásból kizárták. A kft. tulajdonosa tavaly még a B+N egy másik cégének ügyvezetője volt.
Egy másik ajánlattevőt pedig azért zártak ki, mert összekeverte a beadványokat, és egy teljesen más eljárás dokumentumait küldte be. Így a Mercarius lett a befutó.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!