médiaszereplés

A befuccsolt kaposvári Gidrán-gyárról beszélt kollégánk a Klubrádióban

Se négysávos autóút Debrecentől Szegedig, se hadiipari fellegvár Kaposváron, se vonatközlekedés Eger és Szilvásvárad között. Az első kettő nem valósult meg, a harmadikat pedig megszüntette a kormány sok más beruházással és vasútvonallal együtt. A meghiúsult kaposvári hadijármű-gyártásról helyi szerzőnk, Huszka Imre mesélt a Klubrádió műsorában.

Három évvel ezelőtt, 2020 végén nagy örömmel jelentette be a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, Maróth Gáspár, hogy a Magyar Honvédség 10 darab Gidrán névre keresztelt páncélozott járművet rendelt, és még 40 darabot fog venni a török Nurol Holding nevű gyártótól. Arról is beszélt, hogy később vesznek még 300 darabot, és azokat legalább részben Kaposváron fogják gyártani. Ehhez képest Maróthot azóta leváltották, a gyár nem működik, a kormány pedig hallgat.

Augusztus végén írtuk meg, hogy a pár éve nagy csinnadrattával átadott kaposvári üzemnél nagy a csend, semmi mozgás nem látható. Emellett a Gidránok megvásárlásában közreműködő, magyar és török oligarchák kezében lévő HT Division Zrt. honlapjáról szőröstől-bőröstől eltüntették a török járműveket. Vagyis nagyon úgy tűnik, hogy a pár éve sikerként reklámozott projekt befuccsolt, csak ezt nem jelentették be hivatalosan.

Természetesen nem ez az első leállított kormányzati beruházás: mivel az uniós támogatásokat jogállamisági és korrupciós kifogások miatt hosszú ideje nem utalja az EU, a kormány több tervezett fejlesztést is lemondott az elmúlt egy évben. A Klubrádió Azt beszélik című műsorának szeptember 22-i adásában szó volt ugyanakkor arról is, hogy néhány vidéki településtől nem egy beígért projektet, hanem egy már meglévő vasútvonalat vett el a kormány.

Az évente 30 ezer utast szállító, Eger és Szilvásvárad közötti vonal bezárásáról Weil Zoltán, az Egriszin.hu újságírója, a Szeged és Debrecen közé évek óta ígérgetett négysávos autóútról Bod Péter, a Népszava szegedi munkatársa beszélt a műsorban. Az adás vendége volt Huszka Imre, az Átlátszó kaposvári szerzője is, aki a somogyi vármegyeszékhelyre beharangozott, ám a jelek szerint megfeneklett Gidrán-gyártás történetét foglalta össze.

 

A kaposvári projektet egyébként a kormány most már igyekszik eltolni magától, mintha nem a sajátja lenne. Augusztusi cikkünk után ugyanis Vadai Ágnes országgyűlési képviselő (DK) megkérdezte a honvédelmi minisztert, hogy mi a helyzet a Gidrán-gyárral, és miért tűntek el a török járművek a honvédségi beszerzésükben közreműködő HT Division Zrt. honlapjáról.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf azonban nem mondott se igent, se nemet arra, hogy meghiúsult-e a beruházás, és a többi kérdésre sem adott választ. Csupán annyit közölt, hogy az Orbán- és Erdogan-közeli oligarchák tulajdonában lévő közvetítőcég „az államtól függetlenül hozza meg döntéseit” – mintha a kormánynak semmi köze nem lenne a közpénzből vett Gidránokhoz, amiket korábban fontos honvédségi fejlesztésként reklámoztak.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2