Pavel Seremet, Ukrajna egyik legismertebb tényfeltáró újságírója 2016. június 20-án reggel beszállt az autójába és szokás szerint munkába indult. Ám néhány sarokkal arrébb kocsija felrobbant. Minden bizonnyal az alvázra szerelt, távirányítású bombát hozta működésbe valaki, aki a közelből figyelt.
A 44 éves korában elhunyt, Fehéroroszországban született és Moszkva érintésével Kijevbe költözött Seremet ugyanannál az Ukrajnszka Pravda lapnál dolgozott, amelynek alapítóját, Girogi Gongadzét 2000 szeptemberében meggyilkolták.
A Committee to Protect Journalist nevű, amerikai székhelyű szervezet szerint 2016-ban 18 újságírót öltek meg amiatt, hogy végezte a munkáját, feltehetően politikai okok miatt. Ezen gyilkosságok esetében nagyon ritka, hogy a tettes megkerül és felelősségre is vonják. Seremet gyilkosait sem találták meg az ukrán hatóságok.
Ám a térségben működő nemzetközi tényfeltáró szervezet, az OCCRP és az ukrán Slidstvo.info munkatársai maguk is nyomozásba kezdtek, amiből dokumentumfilmet készítettek Killing Pavel címmel.
Az újságírók megtalálták olyan térfigyelő kamerák felvételeit, amelyet a rendőrségnek nem sikerült, és felkutattak a hatóságok által ki sem hallgatott szemtanúkat. A film végére felmerül a kérdés: lehet, hogy a szálak egészen az ukrán titkosszolgálatig vezetnek?
2019-ben Hongkongban hatalmas tüntetések törtek ki az úgynevezett kiadatási törvény miatt, aminek értelmében a helyi hatóságok kiadhattak volna helyieket Kínának....