médiaszereplés

Az akkumulátorgyárak visszásságairól beszélt Bodnár Zsuzsa a SpiritFM-en

A hazai akkumulátorgyárak elleni civil tiltakozás volt a témája március 20-án a Spirit Rádió Ökoóra-Klímaszervíz című műsorának, melyben Szabó Andrea, a győrszentiváni SZÖSZ Egyesület alapítója, Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke, és Bodnár Zsuzsa, az Átlátszó újságírója volt a meghívott vendég.

A műsorban kollégánk beszélt arról, hogy a gödi Samsung-gyár ügyében az Átlátszó több cikkben feltárta: egyes üzemegységek hónapokon át katasztrófavédelmi és használatbavételi engedély nélkül működtek, s az előírt tűzvédelmi berendezések hiánya miatt rengeteg esetben súlyosan veszélyezették mind a munkavállalók, mind a lakosság biztonságát.

Szó esett arról is, hogy a hazai akkumulátorgyártó-iparággal kapcsolatos lakossági és szakmai ellenérvekre a kormányzati szereplők nem kíváncsiak – ez derült ki azon a Parlament Fenntartható Fejlődés Bizottsága által meghirdetett tematikus napon, melyen a kormány részéről senki nem vett részt.

Kollégánk elmondta azt is, hogy a hazai akkumulátorgyárak számos környezeti veszélyt hordoznak; a Samsung-gyár okozta zajszennyezés például 2018 óta kínozza a gödi lakosságot. Emellett a gödi gyár környezetében a kutakban kimutatott NMP nevű mérgező oldószer jelenléte ellenére sem rendelt el a hatóság tényfeltáró vizsgálatot, holott az Átlátszó által kiperelt dokumentumokból kiderült: 2016 óta nem végeztek talajvízvizsgálatokat a Samsung-beruházás 120 hektáros területén.

 

A győrszentiváni civilek képviseletében Szabó Andrea a műsorban elmondta, hogy a helyi lakosok szeptember óta tiltakoznak egy több mint 400 hektár nagyságú mezőgazdasági terület átminősítése ellen, ahol a lakosság megkérdezése nélkül akar a kormány jelentősen zavaró hatású ipari beruházást létesíteni.

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke többek között arra hívta fel a figyelmet az adásban, hogy a több kutatás igazolja: Európát és Magyarországot a következő években egyre komolyabb aszály fenyegeti, s a nagy vízfogyasztású akkumulátorgyárak, melyekből a kormányzat továbbiakat akar létesíteni, komoly veszélyt jelentenek a hazai vízkincsre.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42