Az Átlátszó Országszerte blogjának szerzője, Segesvári Csaba a 822 millió forint uniós támogatással épült Patyomkin-szállodáról, a Szocioblog szerzője, Vitrai Barbara pedig a gondnokoltja kiforgatásával vádolt hivatásos gondnok ügyéről nyilatkozott múlt héten a Klubrádiónak.
Szerdán számolt be róla a vidéki hírekkel foglalkozó blogunk, hogy árverésen, 500 millió forintos kikiáltási áron próbálta a végrehajtó eladni azt a félkész kisteleki wellness-szállodát, amire a magyar állam 822 millió forint uniós támogatást adott.
Segesvári Csaba, a cikk szerzője a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában beszélt az ügyről csütörtökön:
Május 11-én írta meg szociális témákkal foglalkozó blogunk egy régóta húzódó ügy újabb fejleményeit: áprilisban folytatódott a sikkasztással, magánokirat-hamisítással és jelentős kárt okozó hűtlen kezeléssel vádolt hivatásos gondnok pere. A vád szerint a gondnok a gondnokolt lakását eladta egy ismerősének, a gondnokolt pedig csak minimális összegű életjáradékot, de haszonélvezeti jogot nem kapott.
Az ügyről a cikksorozat szerzője, Vitrai Barbara pénteken a Klubrádió „Éljen a jogával!” című műsorában 20 percen át beszélgetett Szente László műsorvezetővel:
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Támogasd a munkánkat 10 ezer forint adománnyal, mi pedig megajándékozunk egy pólóval. Katt a részletekért.
Üvegvisszaváltással
Támogasd a munkánkat palackvisszaváltással, kattints az üvegvisszaváltós oldalra, mentsd el a kódunkat, és használd azt a Repontoknál!
Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Négymillió forintos uniós bírság és 70 millió forintos uniós visszatérítési szankció kiszabása után nyomozás indult a sokat vitatott érdi óvodaépítések...
A minap írtunk arról, hogy a megjelent ellenzéki programvázlatban a romák helyzetével foglalkozó részt sikerült egy gazdag indiai családról készült,...
Komposztáló üzemet akart építeni Pátyon Soltész Miklós államtitkár fiának cége, de végül a fideszes polgármester jegyzője akadályozta meg a beruházás...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!