adatigénylés

Közpénzzel gazdálkodik, mégsem adja ki szerződései listáját a Szegedi Tudományegyetem nonprofit cége

A közpénzzel gazdálkodó szervezetek adatainak nyilvánosságát az Infotörvény írja elő. A Szegedi Tudományegyetemtől kapott közpénzzel gazdálkodó UNIVERSITAS-SZEGED Nonprofit Kft. mégsem akarja kiadni szerződött partnereinek listáját. 

Szabó Bálint, a Szegedi Tudományegyetem és a Hód-Fest Nonprofit kft. tulajdonában lévő UNIVERSITAS-SZEGED Nonprofit kft. (Univ nKft.) tulajdonosi képviselője – aki egyben Szeged független önkormányzati képviselője is – megkeresésünkre azt nyilatkozta, hogy ő a teljes átláthatóság híve, ennek ellenére semmilyen információ kiadásához nem járul hozzá a cégnél. Ugyanakkor elismerte, hogy a nonprofit szervezet a Szegedi Tudományegyetemtől kapott közpénzzel gazdálkodik.

A tavaly 550 millió forintos árbevételt hozó cég tulajdonosa 51%-ban a Szegedi Tudományegyetem és 49%-ban a H.M. (Hallgatói Mozgalom) vagyonkezelő volt, míg 2020 februárjában a Hód-Fest Nonprofit Kft. be nem vásárolta magát a vagyonkezelő helyére.

E-mailben kerestük az Univ nKft. ügyvezetőjét, Mára Krisztiánt is, hogy a 2019-es beszámolót, illetve a cég 2018-as és 2019-es pénzügyi adatainak részleteit megismerhessük. Ezenfelül kértük a szerződött partnerek listáját, illetve a szerződött partnerek tevékenységeinek bemutatását.

Mára Krisztián csak január óta ügyvezetője a cégnek, így helyette Szabó Bálint, tulajdonosi képviselő tájékoztatott bennünket arról, hogy a vállalkozás üzleti titkainak védelme miatt nem adnak ki semmilyen általunk kért adatot. Bár beszélgetésünk során elismerte, hogy az egyetem rendszeresen támogatja a céget ami ebből kifolyólag közpénzzel gazdálkodik mégis magánpiaci szereplőként említette a nonprofit kft.-t a Szegedi Tudományegyetemen jogászként végzett illetékes. Telefonbeszélgetésünk alkalmával pedig úgy nyilatkozott, hogy nem ők az Infotörvény hatálya alá tartozó része a cégnek. 

Elmondása szerint korábban már több vita is kerekedett abból, hogy a cég közpénzzel gazdálkodik, és ezt az állapotot szeretnék megszüntetni.

A közelmúltban azonban nem az Univ nKft. tulajdonoscseréje volt az egyetlen változás az egyetem környékén. A hallgatói önkormányzatban szintén fontos személyi változások történtek. A Szegedi Tudományegyetem céghálója körül és a hallgatói önkormányzatban sokat tevékenykedő Török Márkról, korábban már több cikksorozat jelent meg az Átlátszó Oktatáson. A számos szabálytalanságon rajtakapott Török Márk feltehetően a cikkek hatására kénytelen volt a háttérbe vonulni, ám ennek ellenére a szegedi EHÖK felügyelőbizottságának elnökévé választották. 

Visszautasította az Alkotmánybíróság Török Márk alkotmányjogi panaszát

Az Alkotmánybíróság (AB) öttagú tanácsa július 10-én visszautasította Török Márk, a volt szegedi HÖK-elnök indítványát. Török még akkor fordult bírósághoz, amikor a Szegedi Tudományegyetem rektora 2016-ban megsemmisítette az őt megválasztó választmányi határozatot. A másodfok akkor helybenhagyta az elsőfokú határozatot, ezután Török az AB-hoz fordult.


Kerestük a szegedi EHÖK irodát Török Márkkal kapcsolatban, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz a kérdéseinkre. 

Török Márk több mint 10 év után mondott le HÖK elnöki posztjáról. Ahogy azt 2016-ban megírtuk, a HÖK-tisztségviselőjének „megbízatási ideje legfeljebb négy év lehet”. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma akkor azt nyilatkozta az ügyben, hogy

„A mandátumát mindenki kitölthette, de 2015. szeptember 1-jét követő választás esetén már figyelembe kell venni azt is, hogy az új tisztviselők mennyi időt töltöttek korábban tisztviselőként.”

Szabó Bálint azt ígérte, hogy taggyűlést fog kezdeményezni a héten az Univ nKft. tulajdonosai körében. A taggyűlés egyik napirendje pedig a kérdéseinkre kiadható válaszok megvitatása lesz.  

Cikk szerzője: Uzonyi Ádám

Címlapkép: univkft.hu

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2