közoktatás

Idén 30 éves a Lauder Javne Iskola

A Lauder Javne Iskolát (teljes nevén: Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános Iskola, Középiskola, Szakközépiskola és Zenei Alapfokú Művészeti Iskola) három évtizeddel ezelőtt, közvetlenül a rendszerváltás után, 1990-ben alapították. A megalakulásakor Budapest három különböző pontján indult meg a tanítás a Ronald S. Lauder Alapítvány támogatásával. Mai helyére, a Budakeszi útra 1996-ban került az iskola. A második világháború kitörése óta ekkor épült először zsidó iskola Közép-Kelet-Európában. A grandiózus új épület átadásán még az akkori köztársasági elnök, Göncz Árpád is beszédet mondott.

Születésnapját a Lauder minden évben két játékokkal teli nappal ünnepli. A játék első napján, délelőtt különféle (többnyire a diákok által készített) kvízeket és totókat töltenek ki a gyerekek. A kvízeknél mindig egy-két gyerek képvisel egy osztályt. Attól függően, hogy az egyes osztályok képviselői hogyan teljesítenek a totókon, növekednek vagy csökkennek a részvényeik értékei is. Az osztályok ugyanis a nap folyamán egymás részvényeivel kereskednek. A részvények értékének dinamikus változását pedig egy nagy kivetítőn követhetik nyomon az ezekkel csencselő gyerekek. A játéknak ugyanis többek között az is a célja, hogy a diákok megértsék a tőzsde leegyszerűsített működését is. 

A második napon, pénteken a felső tagozatos osztályoknak egymással versengve kell a legnyakatekertebb – a tanóráktól teljesen független – feladatokat megoldaniuk. Minden egyes kihívás teljesítéséért pontot lehet kapni, ám a feladat nehézségétől függően más-más összegű pontot lehet szerezni velük. A nap végén az az osztály nyer, akinek a legtöbb pontja gyűlik össze. Délután pedig minden egyes gimnáziumi osztály együtt tortázik és játszik egy-egy elemis osztállyal. 

Nyílt titok, hogy én magam is ebben az iskolában tanultam – az óvodai éveket is beleszámítva – közel 12 évig. Mi ezt a játékot „kirohangálósnak” hívtuk, mert a feladatok teljesítéséhez sokszor az iskola területét is el kellett hagyni. A „kirohangálós” keretében a legkülönfélébb küldetéseket kellett teljesítenünk. Emlékszem például olyanra, hogy még általános iskolás gyerekként azt láttam, hogy az egész aula megtelt kutyákkal, mert a „nagyoknak” az volt az egyik feladata, hogy egy kutyát kellett szerezniük és prezentálniuk a pontozó tanárok előtt.

A Lauder Javne Iskola diákjainak idén az az egyik, 10 pontot érő feladatuk, hogy juttassák el minél több médiumhoz a hírt, hogy az iskolájuk

immár harminc éve a nyitottság, a befogadás, az innovatív szemlélet és a zsidó közösség egyik legfontosabb budapesti képviselője.

Mi is örömmel osztjuk meg a hírt az Ananim osztály második csoportjának kérésére. Boldog 30. szülinapot Lauder!

Őri Ádám

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak,nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2