Egyéb

Szintet lépett – titkárból HÖK-elnök

Szintet lépett - titkárból HÖK-elnök

Juhász Gergellyel, a szegedi egyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának (JGYPK) HÖK-elnökével közölt interjút az egyetemi hallgatói önkormányzat lapja, a PartyPonty. A JGYPK HÖK élén Vágó Ádámot váltotta. Mindketten érintettek a tavaly tavasszal kirobbant, piramisbotrányként elhíresült ügyben, melyben jelenleg is nyomoz az ügyészség.

Juhász korábban a bölcsészkari HÖK-ben tevékenykedett, és az egyetemi hallgatói önkormányzat felügyelőbizottságának is tagja volt. Az interjúban elmondta, hogy tavaly felvételizett a JGYPK-ra, felsőfokú szakképzésre. Feladatának tartja, hogy minden helyzetben kiálljon a hallgatókért és harcoljon, amíg el nem éri célját. Véleménye szerint a bölcsészkar hallgatói előítéletesek a hallgatói önkormányzattal szemben, de a pedagógusképző karon ezt jóval kevésbé tapasztalja. A bölcsészkari vezetés viszonyát szintén negatívnak tartja a HÖK irányába, ami szerinte ugyancsak kevésbé jellemző a JGYPK-ra. Az első sikerrel vett akadálynak a gólyabál megszervezését tekinti.

Juhász Gergely a Dél-alföldi Hallgatói Mozgalom Egyesület titkára, melynek tevékenysége kapcsán az ügyészség nyomozást folytat. A JGYPK HÖK előző vezetője, Vágó Ádám ugyanezen egyesület elnöki tisztségét tölti be.

Mint arról tavaly mi is beszámoltunk, Mechler Ákos, aki korábban bölcsészkari HÖK-elnökként Juhász felettese is volt, arról beszélt egy, a HVG birtokába került hangfelvételen, hogy a Dél-alföldi Hallgatói Mozgalom Egyesületbe belépés nélkül egy hallgató sem végezhet munkát a hallgatói önkormányzatokhoz tartozó területeken. Az elmondottak alapján a rendszerbe belépőknek újabb tagokat kellett beszervezni, és be kellett fizetniük a munkáért járó bérük tíz százalékát. Juhásszal szemben nem folyt belső vizsgálat, az ügyben a Szegedi Tudományegyetem vezetése kényszerítés gyanújával tett feljelentést.

Az egyetemi hallgatói önkormányzat portálján közölt interjú nem tért ki erre az ügyre.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42