Egyéb

Kormányzati ifjúságpolitikai szakembert ad a szegedi HÖK

Ament Balázs, az SZTE EHÖK Felügyelő Bizottságának tegnap leköszönt elnöke lett a kormány Új Nemzedék Jövőjéért Programjának békéscsabai vezetője. Izgalmas történet, mikor az egyik évben bőszen tüntetünk Hoffmannék ellen, majd új utakat keresve beállunk a Fidelitas lábvizén létrejövő kormányzati projektbe.

14515_537568906255683_1307280266_n.jpg

„Miért is érdekes a kaméleon? Változtatja a színét a környezetéhez mérten, illetve egy jól irányzott nyelvcsapással jóllakik.” – hangzott el egy társadalomismereti kurzuson.

Nem tudjuk, hogy Ament Balázs járt-e ilyen oktatáson, mert egyszer Ő is megosztotta egy szegedi interjúban (10 év a Mozgalomban c. kiadvány), hogy inkább a közösségi munkában teljesedett ki, mintsem a tanulmányi ösztöndíjért hajtott volna, de a közösségért folytatott megfeszített rendezvényszervezői munka beérett. Ament a szegedi Juhász Gyula Pedagógusképző Kar HÖK elnöke volt, valamint EHÖK alelnök is. Most a Felügyelő Bizottságtól köszönt el, ahol például az a Juhász Gergely is tag, aki alanya egy kényszerítési ügyben zajló nyomozásnak, illetve ugyanebben az ügyben a hallgatókra szerveződő piramisjáték gyanúja is felmerült. Ament Balázs erről érdemben sosem nyilatkozott, belső ellenőrzést nem indítottak.

Ament nagy rendszerességgel tűnt fel a regionális médiában tüntetések szónokaként, vagy a FIDESZ-kormány oktatáspolitikája ellen tiltakozva beállt a szegedi éhségsztrájkolók közé is, maga is tudósítva az eseményről.

Mihalovics Péter országgyűlési képviselő, az új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztos, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke, a Fidelitas alelnöke most örülhet, hogy egy leszakadó, elöregedő régió egy ilyen tapasztalt vezetőt kapott. A Mihálovics nevével fémjelzett program egyik sarokköve a fiatalok itthon tartása, az elvándorlás csökkentése. Emlékeztetőül: a téli tüntetések legfontosabb pontjai között a röghöz kötés eltörlése szerepelt. Mihálovics részéről bátran túl lehet ezen lendülni, ez nem kérdés, állítólag szabad országban élünk, csak érdekes jelenség annyi szent, mikor ilyen csendes és simulékony az átmenet. Azonban Török Márk EHÖK elnök véleménye is érdekes lehet, mert most a politikai függetlenségről melldöngető SZTE EHÖK felügyelő bizottságának kulcsember állt be a Fidelitas által koordinált kormányzati projektbe.

Nem mellékesen Amentnek továbbra is megmaradnak a hallgatói közéletet övező alapítványi pozíciói és tisztségei, amiről a Magyar Narancs egy igen tanulságos cikket közölt korábban, így továbbra is tűzközelben tarthatják magukat a kiöregedő tisztségviselők.

Az Új Nemzedék Ifjúsági KontaktPont hálózat egy ifjúsági tanácsadó központot jelent, ahol fiatal szakemberek adnak útmutatást, hogy az életbe kilépő kortársaik milyen pályán lehetnek nagyobb eséllyel sikeresek.

Köszönjük az útmutatást!

//

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2