Egyéb

Kövér László vagy a polgi nyúlt az igazgatónő alá?

Kövér László vagy a polgi nyúlt az igazgatónő alá?

Az RTL Klub híradójában bemutatott, aggályos iskolaigazgatói pályázatokról szóló cikksorozatunk ötödik fejezetéhez érkezett. Köszönjük azoknak, akik tippekkel és információkkal segítettek, továbbra is várjuk a hasonló történeteket. 

 

Ha tetszett a poszt, meg akkor is ha nem, szavazz ránk a Goldenblog internetes blogterrorista ketrecharcban. És lájkojjá’ minket a Facebookon.

 

Az előző részek tartalmából:

  • Egy jászsági településen a helyi Fidesz erős embere, aki a csúnyán bukott polgármester választás (Fideszesként 2/3-1/3 arányban vesztett egy függetlennel szemben) után a helyi tankerület újonnan kreált vezetői székével vigasztalódhatott, benyomta iskolaigazgatónak saját emberét a tantestület választottjával szemben. Részletek itt.
  • A közelben viszont eredménytelen lett az igazgatóválasztás egy szegregáció miatt elmarasztalt iskolában, hiába támogatta mindenki az egyik jelöltet. Részletek itt.
  • A budapesti Kölcseyben plagizált az egyik pályázó, aki ráadásul minisztériumi dolgozó, korábban osztályvezető is volt környezetvédelmi területen. Nem neveztek ki igazgatót, hiába kezdődik mindjárt a tanév és van egy látszólag abszolút alkalmas, mindenki által támogatott jelölt. Részletek itt.
  • Nagykőrösön mást támogatott az önkormányzat és mást a tantestület. Az egyik jelölt Fideszes önkormányzati képviselő, a másik minisztériumi főosztályvezető. Az egyik mögött ott a városi lobbi, a másiknak egy Jobbikosnak tűnő lap obersovszkyzik. Részletekitt.
  • Szigetváron a jelenleg hivatalban lévő igazgatót az iskola dolgozónak 80%-a támogatta, de a pályázatot eredménytelennek nyilvánították. Részletek itt.

Magát megnevezni nem kívánó, a helyi viszonyokra rálátó forrásunk szerint Szabó Éva, a KLIK-fenntartású Váli Vajda János Általános Iskola újonan kinevezett igazgatónője meglehetősen furcsa körülmények között nyerte el a pozíciót. Szabó a 2010-ben megválasztott polgármester, Bechtold Tamás felesége, és forrásunk szerint egyik gyermeküknek Kövér László a keresztapja. Kövér felesége, aki az idei évtől a sors különös szeszélye folytán szigetszentmiklósi járási hivatalvezetőként dolgozik, Szabó Éva évfolyamtársa volt. Emlékezetes, hogy Kövér bajszbozontja sejlett fel a tömegjelentekkel és rendőri akciókkal tartkított szigetszentmiklósiiskolaigazgató-botrány mögött is.

Szabó 2005-2008 közt már vezette több éven keresztül az iskolát annak ellenére, hogy a tantestület nem támogatta a pályázatát, és kinevezése másnapján a tantestület tiltakozása jeléül fekete ruhában jelent meg az iskolában. Egy Szabó Éva jelenlétében 2008 júliusában megtartott képviselő-testületi ülésen a Vajda János Általános Iskolát és a Napközi Otthonos Óvodát Általános Művelődési Központtá gyúrták össze, és majdnem napra pontosan három évre rá, 2011 júliusában választották szét újra. Szabó pályázata egy héttel a 2008-as összevonás után csupán egy szavazatot kapott a képviselő-testület titkos szavazásán, így búcsúznia kellett az igazgatói széktől.

Kövér László vagy a polgi nyúlt az igazgatónő alá?

Bechtold Tamás polgármester. Kép: val.hu.

A 2010-es önkormányzati választások előtt egy helyi lap, amely gyakran kritizálta a településvezetést, nem sokat kertelt a kormányváltás után, igen kemény kérdéseket szegezett egy interjúban a polgármesteri választást a Fidesz-KDNP jelöltjeként pár héttel később majd’ 49%-al besöprő Bechtold Tamásnak:

– Miért? Ha Ön polgármester lesz, annak lesz a családja számára pozitív hozadéka?

– Lesz, persze. Ők is egy összetartó, a váliak közös munkájától szépülő, a közös célok által összekovácsolt sikeres faluban fognak élni. Ez nem megy majd egykettőre, de szeretném, ha négy év után már komoly változásokon menne át a falu.

– Mindenhol átalakítások lesznek?

–Attól félek, igen. Nem sok minden van, ami jól működik.

– Az, hogy nagyjából mindent átalakít, s a család számára is lesz pozitív hozadék, azt jelenti, hogy a felesége, Szabó Éva lesz újra az iskolaigazgató?

– Nem, egyáltalán nem. Ez több szempontból is felvállalhatatlan, összeférhetetlen, meg sem fordult a fejemben. Évi el sem vállalná, sem most, sem később.

Férje polgármesterré választása után Szabó valóban nem indult az igazgatói posztért. Forrásunk szerint az önállóságát visszanyert általános iskola vezetői pozícióját 2011-ben elnyerő Antal Zoltán élvezte a vele közeli viszonyban lévő Szabó támogatását is. Ám Antal saját elképzelései szerint vezette az intézményt, és Szabó hamarosan Antal ellen fordult, megpróbálta elérni, hogy elbocsássák a volt barátot.

Májusban egy belső ellenőrzés során jegyzői intézkedést rendeltek el az iskola ellen. Július közepén Antal Zoltánt a képviselő-testület ülésén konfrontálódott Szabó férjével, Bechtold Tamással. A polgármester leteremtette Antalt, hogy az nem értesítette írásban az esedékes óraszám-csökkenésről az érintett pedagógusokat. „Kapott az igazgató utasítást, nem reagált rá. Kibúvó. Arra hivatkozva, megtámadja valaki a Munkaügyi Bíróságon, nem tudja ki a felelős [sic!].” – mondta Bechtold. (Ekkor már több milliós kártérítési per volt folyamatban az iskola ellen, amit az 2011 nyarán elbocsátott korábbi igazgató közalkalmazotti felmentésének jogellenessége miatt perelt be.)

Szabó Éva forrásunk elmondása szerint támogatta a 2012 júliusában kinevezett új igazgatót, azzal a feltétellel, hogy az őt nevezi ki igazgatóhelyettesnek. Ez augusztus elején meg is történt. Bár decemberben azonban államosították az iskolát, tehát a KLIK lett a fenntartó, az átadásról döntő ülésen Bechtold biztosította a képviselőket, hogy „az önkormányzatnak lesz ráhatása az intézménnyel kapcsolatos döntésekre.” Lett is.

Idén Szabó Éva egyedüli pályázóként jelentkezett, a tantestületi 1.szavazáson 5 igent 7 nemet 2 tartózkodást kapott. A második körben (nem csak tanárok, alkalmazottak is szavaztak): 6-8-4 lett a szavazatok aránya. A június végi ülésen a polgármester érintettséget jelentett be, de a képviselők döntése alapján mégis szavazhatott az új intézményvezetőről. Bechtold gyorsan kiábrándította azokat a képviselőket, akik megszokott rapid, átgondolatlan, és homályos közoktatási törvényre hivatkozva meghosszabbították volna az akkori igazgató mandátumát. „Nem ez a tiszte a képviselő-testületnek, hanem a pályázatot kell véleményezni” – mondta. Az öt jelen lévő képviselőből hárman, Szabó férje, valamint Ádám Zsuzsa alpolgármester, Szabó barátnője, és Kocsis Bálint, az óvoda későbbi igazgatójának testvére támogatta Szabó pályázatát, ketten tartózkodtak.

Forrásunk szerint a testület egyébként az ezt megelőző előző napokban bizottsági ülésen is megvitatta a témát. Ott többen kérték, hogy az iskolaigazgatói pályázatokról döntő ülésen legyen jelen az illetékes KLIK vezetője. Nem volt jelen. A polgármester azt mondta, hogy nem ért rá, az illetőnek ellenben azt, hogy a bizottsági ülésen minden kérdést tisztáztak, így nem szükséges, hogy a csütörtöki ülésen megjelenjen. A képviselők közül többen azt is kifogásolták, hogy a testületnek úgy kellett döntenie az igazgató személyéről, hogy a pályázatokat csak egy nappal az ülés előtt kapták meg.

(Kálmán Mihály)

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42