Jessikka Aro Putyin trolljai című könyve bepillantást enged az orosz információs hadviselés, a szervezett gyűlöletkampányok és az álhírek világába, méghozzá a szerző személyes tapasztalatain keresztül, aki 2014-ben cikkei miatt került a Kreml trollgyárainak kereszttüzébe. A könyv emellett nyolc másik ember történetét is bemutatja, akik hasonló bosszúhadjárat áldozataivá váltak, így tűpontos képet fest arról, hogy működik az Oroszország által támogatott dezinformáció, és miért van olyan egyszerű dolguk a trolloknak a közösségi oldalakon.
„Az iskolában azt tanították nekünk, hogy Finnország a világ legbiztonságosabb és legszilárdabb állama. De engem, a finn közszolgálati rádió szerkesztőjét, a foglalkozásom folytán megfosztottak attól a jogtól, hogy háborítatlanul élhessek hazámban. Amikor elmentem, már két és fél éve profi fenyegetések és mocskolódó cikkek céltáblája voltam. Az internet álhírportálaiból áradó agymosás még a régi barátaimat is ellenségeimmé tette” – így kezdi történetét a finn újságíró, Jessikka Aro, akinek neve 2014-ben vált nemzetközileg ismertté a szentpétervári trollgyárat leleplező oknyomozó cikkének köszönhetően. A hirtelen jött ismertséggel egy időben azonban a saját bőrén is megtapasztalta, hogy milyen érzés az orosz álhírek egyik kiemelt szereplőjévé válni.
Az orosz trollgyárak működésével mi is foglalkoztunk már az Átlátszón:
Oroszország Európa ellen háborút folytat, amelynek célja, hogy megossza Európát és az USA-t, illetve az EU-n belül is ellentéteket teremtsen….
Aro részletesen dokumentálja az ellene folytatott lejárató kampányt: hamis állításoktól hemzsegő, szerző nélkül megjelent újságcikkek, amelyeket számos oroszbarát oldal szinte szó szerint átvett, megtévesztő Facebook-csoportok, sértő mémek és gyűlölködő kommentek hada kísérte éveken keresztül. Emellett válogatott gúnyneveket aggattak rá a kommentelők és az őt támadó politikusok, vagy épp „újságírók”: nevezték NATO-trollnak, elmebetegnek, nemzetbiztonsági szolgálatok által fizetett zsoldosnak, hazugnak, de „rohadék drogos k…”-nak is.
A közösségi oldalakon válogatott módszereket ajánlgattak neki az öngyilkosságra, egyszer pedig valaki felhívta egy ukrán számról, de a vonal túlsó végén csak egy fegyver dörrenését lehetett hallani.
Ahogy egyre inkább halad előre a történet, láthatjuk azt is, hogyan válik egyre durvábbá az ellene folytatott kampány, ami végül oda vezetett, hogy 2017-ben el kellett menekülnie hazájából, és csak egy évvel később, 2018 végén tért vissza. Az ellene folytatott bosszúhadjárat azonban még ekkor sem ért véget, sőt, még annak ellenére is folytatódott, hogy a finn bíróság 22 hónap börtönbüntetést szabott ki az MV Lehti oldal alapítójára rágalmazás miatt, két másik újságírót pedig 136 ezer euró (közel 49 millió forint) kártérítés fizetésére kötelezték.
Jessikka Aro (forrás: Nelli Kivinen/Facebook)
A finn újságíró történetén kívül nyolc másik esetről is olvashatunk, amelyek szereplőiben egyvalami közös: mindannyian orosz trolloknak estek áldozatul. Ezek a történetek félelmetes képet mutatnak arról, hogyan működik az információs hadviselés, ám rendre megszakítják Jessikka történetének fonalát, ami néhol zavaró lehet az olvasó számára.
Ezek a fejezetek viszont nagyon alaposan mutatják be a történet hátterét – és ennek megvan a létjogosultsága, hiszen enélkül kevéssé tudnánk például felmérni, hogy miért érdeke Oroszországnak egyes esetekben fellépni az „áldozatok” ellen. Talán mégis célszerűbb lett volna, ha az író saját történetétől elkülönítve, mondjuk, a könyv végén, egy csokorba szedve számolna be ezekről az esetekről.
Ukrán önkéntesek, akik weboldalt üzemeltetnek a Kreml bűneinek feltárására; litván nagykövet, akit kiutasítottak Magyarországról; üzletember, aki ellen évekig tartó lejárató kampány indult világszerte; a Bellingcat oknyomozó portál újságírói – és ez csak néhány sors azok közül, amelyeket Jessikka Aro bemutat.
Jessikka Aro: Putyin trolljai – Igaz történetek az orosz infoháború frontvonalából
Corvina Kiadó, 2021.
496 oldal, 4490 Ft.
Képet kapunk arról is, milyen módszereket vetnek be leggyakrabban az oroszbarát oldalak és nekik dolgozó emberek: a „rothadt hering” elnevezésű módszer például azon alapul, hogy valamilyen botránnyal hozzák kapcsolatba a megvádolni kívánt személy nevét, akit így a közvélemény végérvényesen ahhoz az esethez köt majd.
Egy másik taktika a minél nagyobb és hihetetlenebbnek tűnő hazugság terjesztése, amelynek pont azért fognak bedőlni, mert nehéz elhinni, hogy ekkora hazugságot valaki csak kitaláljon. Erre példa a Hillary Clintonhoz köthető Pizzagate összeesküvés-elmélet is, amely szerint egy washingtoni pizzérián keresztül sátánista rituálékat tartottak, és gyermekrabszolga-hálózatot üzemeltettek befolyásos demokrata politikusok.
A „40:60 elv” pedig egyenesen Hitler propagandaminiszterének, Goebbelsnek a találmánya. Ennek lényege, hogy a történet nagy részében tényeken alapuló állításokat kell ismertetni, az így megszerzett olvasói bizalom pedig jó lehetőséget teremt arra, hogy a fennmaradó 40% hamis állításait kétkedés nélkül elhiggye bárki.
Az orosz műveletek legfontosabb elősegítői a szerző szerint a közösségi oldalak, amelyek teret adtak a professzionális agymosásnak, és többszöri jelzésre sem tettek semmit a gyűlölködés és álhírterjesztés megállítása érdekében. „Az Oroszország határain belül és kívül civilek véleményét befolyásolni vágyó politikai technikusok kezében a Facebook és a Twitter valóságos pszichológiai tömegpusztító fegyver” – írja Aro.
A közel ötszáz oldalas könyv szinte letehetetlen, ugyanakkor kétségkívül nagyon nyomasztó olvasmány, amelyben több ponton is félelmetesen ismerős helyzetekkel találkozhat a magyar olvasó.
Például, amikor az orosz főkonzul provokatívnak nevezi egy újságíró kérdéseit, ezért nem hajlandó válaszolni rá.
Vagy amikor az oslói orosz nagykövetség azzal az indokkal tagadta meg a válaszadást egy napvilágot látott, az oroszokra nézve kompromittáló információt firtató kérdésre, hogy „fake-nyilatkozatokat” felesleges kommentálni.
Emellett számos alkalommal is konkrétan említi a könyv Magyarországot: az egykor itt dolgozó és az orosz információs hadviselés célpontjává vált litván nagykövet története mellett egy ponton a szerző arról ír, milyen (jellemzően szélsőjobboldali) európai politikusok, véleményvezérek töltenek be fontos szerepet az ellene egyik legdurvább lejárató kampányt indító MV Lehti finn álhíroldal univerzumában. A felsorolásban szerepel brit brexitpárti politikus, a francia Le Pen és a leginkább a konteóiról híres rádiós, Alex Jones is. A sort Jessikka a következőkkel folytatja:
„valamint a civil társadalmat Putyin segítségével megfojtó magyar miniszterelnök, Orbán Viktor”.
Az időről időre felbukkanó magyar vonatkozások nem kerülnek részletesen kifejtésre – ami magyar olvasóként joggal lehet zavaró, a történet fókusza azonban érthetően máshol van. A finn újságíró személyes tapasztalatai, valamint a könyvben bemutatott másik nyolc történet igencsak sötét színben ábrázolja Oroszországot, és riasztó képet fest az általuk használt dezinformációs eszközökről.
„Talán ideje, hogy annak nevezzük a Kreml trollfarmjait és digitális dezinformációját, ami az valójában: bűnözőfarmoknak és digitális bűncselekményeknek. Ezek a bűnözők nem a pénzünkre hajtanak, hanem a gondolatainkat akarják befolyásolni.”
Az olvasó rossz érzését azonban az olyan reményt adó történetek enyhíthetik, amelyek bemutatják, hogy az álhírkampány nem minden esetben ér célt, és vannak olyan bátor emberek, akik ennek ellenére sem mondanak le arról, hogy folytassák munkájukat, amellyel az igazságot az emberek elé tárhatják.
Jessikka Aro nemrég Budapesten is mesélt a könyv hátteréről, az orosz dezinformációs kampányok működéséről a Political Capital és az Egyesült Királyság nagykövetségének eseményén, amelyről az Átlátszó is beszámolt:
A Political Capital és az Egyesült Királyság budapesti nagykövetsége október 20-án beszélgetést szervezett Putyin trolljai: A Kreml áltudományos dezinformációjának trükkjei…
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!
Belföld
Külföld
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001 Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002 IBAN (USD): HU36120112650142518900500009 SWIFT: UBRTHUHB Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.
Postai befizetéssel
Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.
Havi előfizetés a Patreonon
Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.
Benevity rendszerén keresztül
Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.
SZJA 1% felajánlásával
Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42
Klikkvadászat, muszlimok elleni hergelés, orosz háborús propaganda – ilyen célok is arra ragadtattak embereket, hogy kitalált jeleneteket játszanak el, majd mobilos felvételeiket valódinak beállítva terjesszék az interneten.
Krekó Péter Tömegparanoia 2.0 című új, bővített kiadású könyvében kalauzolja el az olvasókat az összeesküvés-elméletek, álhírek és dezinformáció világába. A...
Hiába a rémhírterjesztésre vonatkozó törvényi szigorítás, a koronavírus-járványra építkező fantazmagóriákat szabadon terjesztik a magyar online összeesküvéselmélet-univerzum konteógyárosai. Az összeesküvés-elméletek burjánzására...
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!