Csehország

Orbánizmus lejtmenetben: kizárta a cseh konzervatív párt a magyar miniszterelnök rajongóját, ifjabb Václav Klaust

Visszatérnek az európai autentikus konzervatív pártok eredeti értékeikhez, és levagdossák vadhajtásaikat. Orbán Viktor magyar miniszterelnök és az Európai Néppárt konfliktusa mellett a cseh Polgári Demokrata Pártban (ODS) is összecsaptak a konzervatívok és a bevándorlásellenes szélsőjobb.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Azonnali hatállyal kizárták a pártból és megfosztották parlamenti mandátumától ifjabb Václav Klaus képviselőt szombaton a cseh polgári Demokrata Párt végrehajtó bizottságának rendkívüli ülésén. A húsztagú testület egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül hozta meg a döntést. A párt végrehajtó bizottságának ülésére ifj. Klaust meg sem hívták. A tárgyalásnak egyetlen napirendi pontja volt.

A polgári demokraták azt is szeretnék, ha ifj. Klaus lemondana a parlament oktatási bizottságának elnöki tisztségéről. A bizottság szociáldemokrata alelnöke már kezdeményezte ifjabb Klaus visszahívását.

„Ifjabb Václav Klaus már régóta károsítja az ODS jó hírnevét, és ezt annak ellenére is folytatta, hogy korábban már többször figyelmeztettük, ahogy mondani szokás, sárga lapot kapott. Az ODS végrehajtó bizottsága ifj. Klaust a párt programjának, alapértékeinek és alapelveinek hosszútávú figyelmen kívül hagyásáért és más párttagok a nagy nyilvánosság előtti megtámadásáért, és a pártprogammal nem összeegyeztethető kijelentéseiért kritizálja” állt az ODS szombati közleményében.

Casus belli

A nácik által kinevezett és a helyi zsidóság bevagonírozását intéző Zsidó Tanácsok működéséhez hasonlította múlt hét kedden a cseh parlamentet ifjabb Václav Klaus az új uniós adatvédelmi szabályokról (GDPR) szóló szavazás előtti vitájában a cseh parlamentben.

A Polgári Demokrata Párt (ODS) színeiben politizáló képviselő a botrányos hasonlattal azt szerette volna kifejezni, hogy a cseh nemzeti parlament szerinte éppúgy elveszítette szuverenitását és döntési lehetőségét, mint a holocaust idején a nácikkal együttműködő és saját hittársait a halálba segítő zsidó szervezet.

Az ODS-es politikus szavait kritizálta szinte az összes cseh parlamenti párt. A szociáldemokraták, a Kalózok és a kereszténydemokraták is felszólították ifj. Klaust, hogy kérjen bocsánatot. Petr Fiala, az ODS elnöke még kedd este pártja nevében bocsánatot kért.

Klaus először nem reagált a megszólításra, később elismerte, hogy talán durván fogalmazott, de kijelentését fenntartja. Mint mondta, állítólag őt soha nem kedvelték a pártban, és most, hogy egy alkalommal kicsit túl szigorú szavakat használt a cseh parlament szuverenitásának elvesztésével kapcsolatban, mindenki kiakadt.

Másnap az ODS parlamenti frakciója elfogadhatatlannak tartotta ifj. Klaus magyarázkodását, ezért felszólították, hogy lépjen ki a frakcióból. A renitens képviselő válaszában ezt megtagadta és tovább szidalmazta pártját. Mint mondta, valamikor a pártot a Klaus család konyhájában alapították meg, és ő büszke a pártja eredeti, alapító értékeire.

„Megvárom, amíg kizárnak, és ha megtörténik, megkérdezem a döntésről a szavazókat” tette hozzá. Fiala pártelnök a helyzetet komolynak jellemezte és bejelentette, hogy szombaton a párt végrehajtó bizottsága rendkívüli ülést tart.

Az ODS parlamenti frakciójának felszólítására reagált idősebb Václav Klaus is. „Az ODS vezetőségének döntése nem meglepő. Ezeknek az embereknek már semmi közük az eredeti ODS-hez, amelynek eszmeiségétől már régen eltávolodtak vagy soha nem is vallották magukénak. Jellemzőjük a politikai korrektség és a havelizmus. A politikai eljelentéktelenedésük felé vezető út elég világos és egyértelmű. Előbb vagy utóbb szükségszerűen létre kell hoznunk egy valóban jobboldali pártot,” írta a volt köztársasági elnök a róla elnevezett intézmény weboldalán.

„Ha valaki eltávolodott az ODS eredeti értékeitől, az nem az ODS jelenlegi vezetése, hanem sajnos éppen Václav Klaus. Az ODS egyértelműen mint nyugatbarát, konzervatív-liberális párt alapult meg” – írta válaszában a Twitteren Fiala pártelnök.

Ifjabb Klaus az ODS-ből való kizárását először a Facebookon kommentálta.

„Ha én lennék a párt elnöke és Fiala professzor a párt egyik mezei képviselője, soha nem zárnám ki, nem félnék, hogy eljelentéktelenednék mellette, vagy ha más véleménye lenne valamiről” – írta és megígérte követőinek, hogy hamarosan saját, pozitív programmal fog előállni, amelynek lényege mindig Csehország szuverenitásának megőrzése lesz.

Ifjabb Klaus vasárnap nem kommentálta a cseh köszolgálati tv kérdését, miszerint tervez-e létrehozni egy új pártot vagy megcélozza, apjához hasonlóan, a köztársasági elnöki posztot.

„Ahhoz először meg kéne házasodnom. Tehát az esküvő után térjünk vissza a kérdésre” – válaszolta.

Ahhoz, hogy megértsük, mi van a konfliktus és a politikus kizárásának hátterében érdemes a Polgári Demokrata Párt és a Klaus-család viszonyát és ifjabb Klaus politikai karrierjét részletesebben is megismerni. A párton belüli konfliktus azonban láthatóan nem csak Klausról, egyik képviselőjükről szólt, hanem bizonyos mértékig az ODS politikai sorsáról, és az európai konzervatívok politikai jelenéről is.

Kicsoda ifjabb Václav Klaus?

A jobbközép-konzervatív Polgári Demokrata Párt a 2000-es években és a 2010-es évek elején két miniszterelnököt is adott Csehországnak. De Mirek Topolánek és Petr Nečas korrupciós ügyei és botrányai teljesen elhasználták a pártot.

Amikor 2014-ben Petr Fialát, a Nečas-kormány oktatási miniszterét és a brnoi Masaryk Egyetem rektorát választották az ODS pártelnökének, sokan úgy gondolták, hogy a politikailag tapasztalatlan és jellegtelen akadémikus az egyik rendszerváltó nagy váltópárt lassú politikai halálához asszisztál.

Egy ciklussal beljebb, 2018-ban már azt láthattuk, hogy az ODS, leszakadva az ANO kormánypárttól, a második-harmadik legnépszerűbb párt helyéért van versenyben a Kalózpárttal. A párt fő vonala kifelé szilárdságot, stabilitást sugárzott. Ugyanakkor a pártban megfértek olyan hangok is, amelyek nem feltétlenül vannak összhangban a fősodorral. Ennek a különutas ODS-politikának volt az legjellegzetesebb képviselője ifjabb Václav Klaus, aki radikális hangvételével képes volt megszólítani a szélsőjobb szavazókat is.

Csehországban köztudott: ifjabb Klaus nemcsak egyszerű parlamenti képviselő. Mögötte áll az ODS fővárosi, legerősebb szervezete, az orosz Lukoil olajvállalat és idős, de politikailag még mindig aktív apja is.

Václav Klaus egykori cseh köztársasági elnök fia 2002-ben lépett be az ODS-be. Hét évvel később kilépett a pártból, hogy így tiltakozzon az akkori cseh miniszterelnök, Mirek Topolánek miniszterelnöki kinevezése ellen. Civil szakmájában tanárként egy prágai elit gimnázium iskolaigazgatójaként dolgozott évekig.

Az ODS már ellenzékben politizált, amikor Fiala felkérte ifjabb Klaust, hogy legyen az ODS-árnyékkormányában az oktatási miniszter tanácsadója. Klaus a felkérést elfogadta, de a pártba nem lépett vissza.

Két évvel később, 2016-ban mégis újra belépett az ODS-be, és a párt oktatási szakértőjeként dolgozott tovább. Ifjabb Klaus a pártban szakpolitikusként jelent meg, de a Facebookon intenzív tevékenységet végzett. Több tízezer követője segítségével egyre inkább befolyásolta, majd meghatározta a párt arculatát.

Szemben a fősodorral

Ifjabb Klaus nézetei Orbán Viktor magyar miniszterelnök politikájához kezdtek hasonlítani. Sőt, több alkalommal kiállt Orbán politikája mellett. Például 2018 őszén ifjabb Klaus együtt tüntetett a prágai magyar nagykövetség előtt a szélsőjobboldali Tomio Okamurával és a cseh kommunistákkal a magyar kormány migrációs politikája mellett.

Az ODS, mint jobbközép konzervatív párt egyre inkább egy szélsőjobboldali, bevándorlásellenes, populista pártra kezdett hasonlítani.

Csak a kommunisták és a szélsőjobb tüntetett Orbán mellett Prágában

Együtt tüntetett a cseh szélsőjobb és a szélsőbal Orbán Viktor miniszterelnök politikája mellett csütörtökön délután a prágai magyar nagykövetség előtt. A tüntetést egy orosz-barát cseh „civil” egyesület szervezte. A Kreml-barát propaganda-média a hírt meghamisítva számolt be az eseményről Magyarországon. Ismerjék meg, kik azok, akik Csehországban Orbán Viktor politikáját támogatják!

De ifjabb Klaus korábban is többször felbosszantotta pártját. A magyar miniszterelnökhöz hasonlóan támadta a politikailag korrekt beszédet és a fősodratú sajtót is, ami sok cseh választónak szimpatikus volt. Ez egy darabig vélhetően a párt vezetésének is imponált: az ODS ifjabb Klaus párton belül tartásával alternatívát tudott nyújtani a bevándorlásellenes Okamura-párt szavazóinak, ami növelte a párt népszerűségét.

De a botrányos kijelentések sokasodtak, ifjabb Klaus elszabadult.

Tavaly augusztusban például megkérdőjelezte Csehország részvételét a NATO afganisztáni hadjáratában. Szerinte a csehek még a törököknél is több katonát küldenek Afganisztánba, de állítását cáfolták.

A tavalyi cseh országgyűlési választási kampány során ifj. Klaus bejelentette, hogy apja egykori munkatársát, a bevándorlásellenes, orbánista SPD színeiben induló Ladislav Jakl-t támogatja saját pártjának jelöltje helyett prágai választókerületében. Jakl végül az ötödik helyen, az ODS jelöltje a harmadik helyen végzett.

Ifj. Klaus a 2016-os müncheni lövöldözés után felszólította Csehország vezetői politikusait, hogy lépjenek ki az Európai Unióból, még olyan áron is, ha a lakosság életszínvonala egyharmaddal csökkene.

Petr Fiala pártelnök akkor úgy kommentálta párttársa kijelentését, hogy Klaus juniornak joga van a véleménynyilvánításhoz, de az ODS Európa-politikája világos és egységes. A párt nem akar kilépni az EU-ból, hanem belülről akarja megreformálni.

Ifjabb Klaus a napokban megdicsérte a magyar családtámogatási programot is, függetlenül attól, hogy a kezdeményezés nem ad minden család számára felzárkózási lehetőséget. A politikai jellegű intézkedést is politikai érvekkel vette védelmébe.

„Négy gyerek után semmi adó? Ez szuper ötlet! Ilyet nem lehetne nálunk javasolni, mert a cseh adórendszerre mért szélsőséges hibrid orosz támadásnak venné mindenki” – kommentálta a magyar kormány intézkedését a Facebookon.

Menjen vagy maradjon a népszerű populista?

A cseh átlagpolgár csak kapkodta a fejét az elmúlt hónapokban: már nem egy sokak által tisztelt konzervatív egykori köztársasági elnököt és annak még egy oktatási miniszteri posztra is esélyes fiát, hanem két olyan fáradhatatlan politikust láttak, akik minden áron meg akarták változtatni Csehország nyugati politikai orientációját kelet felé.

A Klaus-család a cseh médiában régóta megkülönböztetett figyelmet és lehetőséget élvez, amelyről más politikus csak álmodozhat.

Több online és print felület állandó megszólalási lehetőséget biztosított számára, és a Zeman-közeli kereskedelmi csatorna minden politikai akciójáról a vezető hírek között számolt be.

Ifjabb Klausnak bejött a számítása. A tavalyi cseh országgyűlési választásokon az ODS pártlistájának harmadik helyén indult, de a rá leadott 22600 szavazattal elsőként jutott be a pártlistáról a cseh parlament alsóházába. Tőle csak az ANO pártlistáját vezető jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš kapott több szavazatot (48600) országosan.

A 2018-as választások alapján Fiala mellett kétség kívül ifjabb Klaus vált a legjelentősebb ODS-es politikussá. A parlamentben az oktatási bizottság elnökévé választották.

Mindeközben Fiala minden erénye mellett kezdett egyre nevetségesebbé válni a közvélemény szemében. Mind többen úgy gondolták, hogy Fiala egy gyengekezű és megalkuvó politikus, aki képtelen konfliktusokat felvállalni az orbánista Klaus-családdal és túl hangos párttársával.

Ifjabb Klaus erőteljes médiamegjelenéseivel olyan benyomást keltett évek óta, mintha ő határozná meg a pártot, illetve, kizárása után, ha az ODS fokozatosan darabjaira hullik szét, elmondhatja, hogy nem is tőle, de Fialától kellett volna megszabadulni.

Merre tovább, konzervatívok?

A Polgári Demokraták mindent megpróbáltak. Leültek Klausszal beszélgetni, és felajánlották, hogy elfelejtik az eddigieket, ha a politikus újra csak az oktatáspolitikával foglalkozik. A tárgyalásnak természetesen inkább volt egy figyelmeztető jellege, miszerint az ODS nem fogja támogatni Klaus törekvését, hogy az ország külpolitikai irányát megváltoztassa.

De a kérdés nyitott maradt: vajon meddig lehet még a párt tagja egy olyan képviselő, akinek nézetei nyilvánvalóan inkább egy szélsőjobboldali párthoz passzolnak?

A közvetlen politikai haszon már kevés volt: hiába hozott szavazókat a párt népszerű szélsőségese a tavaly őszi választásokon, hosszabb távon a helyzet tarthatatlannak látszott.

A cseh belpolitikában hónapokig arról spekuláltak, vajon ifjabb Klaust kidobják pártjából, vagy önként távozik. A szakítás lehetősége végig ott volt a levegőben. A cseh belpolitikát ismerők tudják: Fialának már csak azért is a centrumpolitikát kell választania, mert Csehországban választásokat nyerni a nyitottabb jobboldali liberális szavazók nélkül nem lehetséges.

Ezek a szavazók, akárcsak Lengyelországban a Polgári Platform (PO) szavazói, értékrendileg nyitottabbak, liberális beállítottságúak a kisebbségekhez és általában a világ dolgaihoz. Léteznek Csehországban baloldali liberálisok is, de ők egyelőre kisebbségben vannak.

A liberális szavazók felé nyitás az ODS-ben ráadásul egyszer már megtörtént: akkor Mirek Topolánek megnyerte a választásokat, amikor az ODS kongresszusára látványosan meghívta a civil szervezetek (NGO-k) képviselőit is.

Ha az ODS nyerni szeretne a következő választásokon, muszáj a városi liberális szavazók felé nyitni, akik jelenleg a Kalózpárt szavazóbázisát erősítik.

A baloldali és jobboldali, szélsőséges gondolkodásra hajlamos szavazókat a 2018 őszi választásokon pedig már elvitte Andrej Babiš pártja, amikor a ČSSD, KSČM és a SPD balos és jobbos xenofób, rasszista szavazóival megnyerte a 2018-as őszi parlamenti választásokat.

A kizárás hatása

Csehországban mindenkit meglepett Fialának az elmúlt hetekben látványosan megáltozott fellépése ifjabb Klausszal szemben, amely a hétvégi kizárásban csúcsosodott ki. A cseh köztévé egy politikai vitaműsorában határozottan kijelentette, hogy ő és nem egykori tanácsadója képviseli a pártot és a konzervatív értékeket.

Szintén gesztusértékű, hogy a pártelnök ifjabb Klaus helyett kért bocsánatot a párt nevében annak ízléstelen kijelentéseiért. Másrészt a cseh belpolitika követői elszokhattak már ilyen éles és nyilvános politikai összecsapástól, amelynek egyik tagja, Klaus – a magyar miniszterelnökhöz hasonlóan – kifejezetten kedveli a konfliktusokat.

Még az év elején 2019 januárjában az ODS vezetése bejelentette, hogy többet nem fognak szerepelni a Barrandov TV-ben. Korábban az Átlátszónak Filip Rožánek cseh újságírót, médiaelemző így jellemezte a csatornát:

„Ez egy alacsony költségvetésű, nyugdíjas törzsközönséggel rendelkező csatorna, ahol gyakran szerepelnek nacionalista politikusok. Jaromír Soukup, csatorna tulajdonosa személyesen tíz programot is moderál, köztük “híreket” is mond, amely számos internetes vicc tárgya. A csatorna műsorait átlagosan 250 ezer ember nézi. A csatorna leglelkesebb támogatója a Moszkva-barát Miloš Zeman cseh köztársasági elnök, akivel Soukup tulajdonos minden csütörtökön szokott interjút készíteni.”

Orbán Viktor magyar miniszterelnök legutolsó csehországi útján a cseh közszolgálati televízió interjúkérését elutasította és egyedül a Barrandov TV-nek adott interjút.

 

Orbán Prágából üzent: „Mi nem mondhatjuk azt, hogy fogjátok be a szátokat. Egy demokráciában ez nem lehetséges.”

Interjút szeretett volna készíteni a cseh köztévé Orbán Viktorral, aki a lehetőséget elutasította. A magyar miniszterelnök végül egy nacionalista, illiberális politikusokat futtató csatornának adott interjút, ahol sorosozott, beszélt család és politika kapcsolatáról, és az általa meghonosított új politikai stílusról is. Orbán csehországi médiaszereplése nem volt zavartalan.


A cseh belpolitikában most mindenki azt tippelgeti, mi lesz az ODS sorsa ifj. Klaus kizárása után. Fialának erős idegekre és türelemre lesz szüksége, hogy túlélje Klaus híveinek nyomását. Másrészt az ODS számára hosszú távon kifizetődő lehet, hogy világos határt húzott és kizárta magából azt a politikát, amely folyamatosan csak a szélsőjobb felé tolta volna ki és ezzel a kormányzóképességét is veszélybe sodorták.

Ifjabb Klaus több irányba is indulhat. Megfogadhatja apja tanácsát, és alapíthat egy „valóban jobboldali pártot”. Igaz, erre már többször kísérletet tettek mások – például ilyen volt a Szabad Polgárok Pártja (SSO) – de nem jött össze.

Másrészt elfogadhatja a Függetlenségi Párt (SN) felkérését és elindulhat az európai parlament választásokon. Klaus a megkeresésre kitérő választ adott. Az SN egyes számú programpontja a Czexit, azaz Csehország kiléptetése az EU-ból.

Klaus kizárását értékelte Jindřich Šídlo, a cseh közrádió politikai kommentátora is. „Ifj. Klaus már várta, hogy kizárják, egy kicsit talán már kívánta is. A kizárás oka nem legutóbbi kijelentése volt, hanem az utóbbi évek teljesítménye. Korábban nyilatkozta, hogy már nem vágyik a parlamenti munkára, úgy gondolom, gondolatai már a következő elnökválasztáson járnak.”

„Klaust kizárták, Orbán kizárás fenyegeti. A konzervatívok végre megmentik a konzervativizmust” címmel írt kommentárt a szlovák Denník N testvérlapja, a cseh Denník N:

„Klaus kizárásának jelentősége döntő fontosságú, és nem pártpolitikai szemmel kell nézni – hogy a döntés segít-e a pártnak rövid távon vagy fordítva. Sokkal nagyobb tétek vannak most az asztalon – az, hogy a cseh vagy az európai politikai életben világosan és egyértelműen határt húzunk azok közé a pártok és politikusok közé, akik tiszteletben tartják a demokratikus elveket és akik csak ügyesen kihasználják azokat.”

Hogy mi vár most ránk, azt alighanem Ivan Hoffmann, a közrádió egy másik kommentátora foglalta össze a legpontosabban: „Ifj. Klaus kizárása remek alkalom lesz arra, hogy közelről megfigyelhessük, vajon egy saját elképzelései szerint politizáló személyiség egy politikai párt számára bónusz vagy nehezék.”

A vezető képen Petr Fiala az ODS pártelnöke és ifjabb Václav Klaus, az ODS oktatásügyi szakpolitikusa közös sajtótájékoztatóját látják 2017 december elsején az ODS oktatási programjáról. Magyarázat: ifjabb Václav Klaus testi rendellenességgel született. Az arcizomzatában vann többféle eldeformálódás. Fotó: Profimedia.cz

Írta: Bőtös Botond

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42