Heti lapszemle

A győri polgármester autót cserélt, a Sződrákosi-patakban kipusztultak a halak

Hvg.hu: Már nem bérelt Audival jár munkába Győr polgármestere, hanem egy Mercedes kisbusszal, amit megvettek tízmilliókért

Miután botrányt okozott, hogy kiderült, Győr önkormányzata és a polgármesteri hivatal összesen hat Audit bérel, és erre havi 3,6 millió forintot költ, ezek közül ráadásul a Dézsi Csaba fideszes polgármester által használt Audi A8-as önmagában havi mintegy egymillióba kerül, a politikus úgy döntött, felmondják a drága szolgálati autója bérlését. Ezután körülnézett a polgármesteri hivatal garázsában, hogy mibe ülhetne át. A Facebook-oldalára kitett fotó szerint egy Mercedes kisbuszt választott, nem is túl régi modellt, amelynek alapára 20 millió forinttól indul.

Telex: 45 milliárd forintot ígért Orbán a boszniai szerbek vezetőjének a karmelitás találkozón

Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke összesen 118 millió eurós, azaz körülbelül 45 milliárd forintos megállapodásról egyezett meg a magyar kormánnyal a hétvégi budapesti útján, jelentette be Dodik hétfői sajtótájékoztatóján Banja Lukában, írja a Sarajevo Times. Ebből 18 millió mezőgazdasági gépek beszerzésére fordítandó, 70 millióból pedig azt a kiesett pénzt pótolják, amit Németország épp Dodik szeparatista politikája miatt nem akart odaadni. Azt, hogy az ígért 118 millió eurót pontosan milyen formában kapja a Bosznia-Hercegovinai Szerb Köztársaság, vagy hogy ez már a magyar állam által korábban is beígért pénz-e, Dodik nem részletezte.

Euronews: Ökológiai katasztrófa Budapest mellett: 3 napig titokban ömlött a szennyvíz a Sződrákosi-patakba

Múlt szerda éjjel Veresegyházán a vasúti töltés alatt eltörött egy cső, így a szennyezett víz nem tudott bejutni a telepre, és a közeli Sződrákosi-patakba ömlött. A meghibásodást csak 3 nap alatt sikerült elhárítani, így a patak által táplált összes tó mérgezett lett. Csakhogy a régió vízügyi ellátásáért felelős DMRV Zrt. ezt megpróbálta eltussolni. A lakóknak csak 1-2 nappal később tűnt fel, hogy valami nem stimmel. Eleinte a bűzre figyeltek fel, majd az Őrbottyáni II. tározón felfedezték a haltetemeket és döglött kagylókat. Néhol kacsák is elpusztultak. A nagy hőség miatt a dögök hamar oszlásnak indultak, ez okozta az elviselhetetlen bűzt. Majdnem az egész élővilág kihalt, a kár felbecsülhetetlen.

24.hu: Reggel 6-kor volt házkutatás az egyik leggazdagabb magyar apjánál, azonnal meg is gyanúsították

A Jellinek Dániel milliárdos üzletember érdekeltségében álló Indotek Csoport két vállalata is fiktív számlákat fogadott be az elmúlt évek egyik legnagyobb számlagyárától, ami a gyanú szerint 19 milliárd forint áfáját tüntette el néhány év alatt. Az Indotek Csoport érintett cégeinek egyikét Jellinek 72 éves apja vezette, aki gyanúsított lett. A számlagyárra 2021 nyarán csaptak le a nyolcvan helyszínen rajta ütő hatóságok. A gyanú szerint a több mint harminc cégből álló számlagyár 19 milliárd forint áfát tüntetett el takarításról és informatikai szolgáltatásról kiállított fiktív számlákkal. A nagyszabású akcióban a költségvetést ért kár megtérülésére a NAV összesen 3,2 milliárd forint értékben zárolt bankszámlákat, ingatlanokat, továbbá nagy értékű gépkocsikat, részvényeket és készpénzt is lefoglalt.

444: Egy még el sem fogadott törvény miatt került át a tokaji libegő építése a helyi fejlesztési tanácstól a Lázár-minisztériumhoz

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2