Focizhatsz, de nem gyülekezhetsz: megint intézkedtek a rendőrök az autós tüntetésen
Úgy tűnik, Magyarországon a véleménynyilvánítás is tilos a járványügyi veszélyhelyzetben – ezt a következtetést vonták le a harmadik autós-dudálós tüntetés...
A régi infrastruktúra elöregedett, a technológiai fejlődésekkel azonban lépést kell tartani, ezért van szükség az új komplexumra. Ezzel magyarázta a médiahatóság a nagy összegű beruházást. A kivitelező a Grabarics Kft., amely sorra nyeri a milliárdos közbeszerzéseket.
Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
EMC mérőlabor és szerverközpont építésére írt ki nyílt eljárást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavaly nyáron. Az uniós közbeszerzési értesítőben most közzétett eredménytájékoztató szerint
a tendert a Grabarics Építőipari Kft. nyerte, amely nettó 15,9 milliárd forintért építheti meg a komplexumot. A szerződést április végén alá is írták, így hamarosan megkezdődhetnek a munkálatok.
A beruházásra összesen három cég adott be ajánlatot: a Grabarics, a Strabag és az EB Hungary Invest.
Az NMHH még 2016-ban kezdte terveztetni az új épületet „a 20 éves infrastruktúra elöregedése okán”. A hatóság szerint az építendő új laboratórium, valamint az irodai helyiségekből kialakított szerverszobák korszerű és biztonságos kiváltása „a további felelős, a technológiai változásokkal lépést tartó és nagy adattárolási kapacitást igényelő hírközlés-felügyeleti és frekvenciagazdálkodási döntés-előkészítő tevékenység” egyik lépése.
A kormányzati beruházásokkal kapcsolatban mindig jól értesült Magyar Építők a következőképp számolt be a projektről:
„A Narnia-projekt volumenét jól érzékelteti a mesebeli névválasztás: a három föld alatti és az öt felszín feletti szinttel bíró új épületrészben az irodák, a tárgyalók és a mélygarázs mellett egy nagykapacitású számítógépes adatközpont, egy mérőkamra és több laboratórium is helyet kap majd.”
A lap úgy tudja, hogy már a tervezés során fontos szempont volt a zöld szemlélet, ezért az új komplexumba nem vezetik be a gázt, és a fűtést hőcserélő technológiával oldják meg. Az épületben tetőkertek is lesznek, a zajterhelést pedig a háromszintes mélygarázzal „szüntetik meg”. A beruházás május végén megkezdődik, a kivitelezés a tervek szerint két évig tart majd.
A terveket a Nirmana Építésziroda Kft. készítette, a kivitelező pedig a Grabarics Kft. lesz.
Az 1993-ban alapított, 213 főt foglalkoztató Grabarics Kft. 2018-ban 19,7 milliárd éves forgalmat bonyolított, és számos nagy beruzását nyert el az elmúlt években. Ők építhetik például a szántódi BalaLand ötcsillagos hotelt nettó 8,5 milliárd forintért, továbbá a gödöllői versenyuszodát és az ötcsillagos Grand Hotel Tokaj exkluzív szállodát is.
Katus Eszter
Címlapkép: Az NMHH új épületszárnyára kiírt tervpályázat nyertesének látványterve (forrás: nirmana.hu). A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta.
Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásÚgy tűnik, Magyarországon a véleménynyilvánítás is tilos a járványügyi veszélyhelyzetben – ezt a következtetést vonták le a harmadik autós-dudálós tüntetés...
„Mészáros Lőrinc szennyvize tavaly júliusban tömeges halpusztulást, novemberben mérgesgáz miatti tömeges rosszullétet okozott, a szennyezés azonban még az országos botrány ellenére...
Vélhetően a koronavírus-járvány miatt március közepén a kormány megemelte egy tavalyi EU-s projekt keretösszegét, és a jelentkezési határidőt is kitolta...
Másfél millió sebészeti maszk, negyed millió FFP2 maszk és 300 ezer pár gumikesztyű beszerzésére írt ki közbeszerzést a fővárosi ökormányzat....
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!