rendőrség

15 millió forint kártérítést kaptak a februárban, balesetben elhunyt rendőr hozzátartozói

A szolgálat halottjának nyilvánított Mátyás Balázs Tamás családjának júniusban kifizetett kártérítés a police.hu-n található adatközlésből derült ki.

A rendőrség gazdálkodási adatai között található az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) második negyedévre vonatkozó szerződések listája. Ezek között tüntették fel a testület részéről azt a határozatot, amely szerint Mátyás Balázs Tamás posztumusz rendőr törzsőrmester hozzátartozójának 15 millió forint kártérítést fizetett ki az ORFK.

Az Átlátszó szerette volna megtudni, hogy ez közös megállapodás alapján történt-e, de megkeresésünkre az ORFK arra hivatkozva nem adott tájékoztatást, hogy nem rendelkeznek a hozzátartozók hozzájárulásával.

Ismert, Mátyás Balázs Tamás akkor vesztette életét idén február 15-én, nem sokkal éjfél előtt, amikor a IV. kerületben, a Fóti út és a Leiningen Károly utca kereszteződésében összeütközött két rendőrautó. A balesetben három rendőr meg is sérült.

Mátyás Balázs Tamás rendőr őrmestert, aki a Budapesti Rendőr-főkapitányság káposztásmegyeri rendőrőrsének volt a járőre, Pintér Sándor belügyminiszter, Papp Károly országos rendőrfőkapitány előterjesztésére, a „Szolgálat halottjává nyilvánította”, továbbá az elhunyt rendőrt a belügyminiszter soron kívül posztumusz rendőr törzsőrmesterré léptette elő.

Mátyás Balázs Temetését március 5-én egyházi szertartás szerint, katonai tiszteletadás mellett tartották a Megyeri úti temetőben, a fiatalon elhunyt járőrt a kollégái is elbúcsúztatták.

A történtek miatt, mivel mindkét járművezető rendőr szolgálatban volt, a katonai büntetőeljárás hatálya alá tartozó nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) folytatja halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt. A KNYF részéről az Átlátszóval azt közölték, hogy a nyomozás szakértő közreműködésével folyamatban van, az ügyben pedig még senkit nem gyanúsítottak meg.

Csikász Brigitta

 

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2