kultúrharc

Filmalapos pénz Gát György forgatókönyvére

Kétmillió forintot kapott a Magyar Nemzeti Filmalaptól a forgatókönyv első változatának elkészítésére a Matthias Rex nevű produkció. A producer-rendező-forgatókönyvíró Gát György, akinek soha meg nem valósult ötleteibe mintegy 120 milliót tolt a Tarsoly Csaba vezette csődtömeg, a Quaestor. A mostani döntés előtt nem sokkal a filmalapot is vezető Andy Vajna kormánybiztost látta vendégül egy egyetemi eseményen.

Barátságos közleményben tudatta az ELTE médiatanszéke április végén, hogy „Andy G. Vajna filmügyi kormánybiztos, a Filmalap vezetője május 3-án 16 órakor az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékre látogat, oktatónk, Gát György filmrendező meghívására. A hallgatók kötetlen beszélgetésen vehetnek részt Andy G. Vajnával.”

Kisvártarva a kötetlen beszélgetést követően, július 19-én döntött a filmalap a Matthias Rex című produkció támogatásáról. A kettőmillió forint csak a film első forgatókönyv-változatának elkészítésére jár. A producer, a forgatókönyvíró és a rendező is Gát György.

A támogatást hivatalosan a márciusban alakult Matthias&Maestro Kft. kapja. A cég nem Gáté, hanem Mester Csaba celeb-ügyvédé.

Gátról a Quaestor-csőd kapcsán írtunk utoljára. A csődtömeg Quaestor-csoport még a Macskafogó rajzfilm 3D-változatának elkészítésébe is tolt pénzt, illetve fantáziát látott egy 120 millió dolláros költségvetésűre tervezett gigantikus filmes opuszban is. Utóbbi – amerikai-orosz-magyar koprodukcióban – a XIII. századi csúd-tavi csata hősének, a német lovagrendek ellen harcoló Sándor (Alekszandr Nyevszkij) novgorodi fejeledelemnek állított volna emléket.

Mindkettő Gát projektje volt, akivel a fővádlott Tarsoly Csaba digitális művészeti oktatóközpont, valamint egy háromdimenziós film-elemek bérbeadására alakuló céget is tervezett. Minderről a büntetőeljárásban tanúként meghallgatott Gát számolt be vallomásában, amiben gyerekkori barátjának mondta Tarsolyt.

Az ügyfeleinek adós maradt Quaestor összesen mintegy 120 millió forintot tolt Gát filmes projektjeibe. A központi Quaestor-cég többségi tulajdont szerzett Gát Corv-Invest Kft.-jében is, jelenleg is közös tulajdonuk a készenléti rendőrség által bűnügyi zárlat alá vont vállalkozás. A Corv-Invest szintén nyert filmalapos pénzt, még 2012-ben 4 milliót. A soha el nem készült Tarsoly-Gát produkció, az Alekszandr Nyevszkij forgatókönyv-fejlesztésére.

Rádi Antónia

Fotó: Pixabay/3dman_eu

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2