Egyéb

Így épült Becsóék vendégháza Hollókőn – két éve drónvideót is készítettünk róla

2016-ban saját szemünkkel láttuk, és drónvideón mutattuk meg a fideszes országgyűlési képviselő és testvére vendégházát, amit EU-s támogatásból építettek, és amit most a HVG zárva talált. A helyiek szerint Becsóék magáncélokra használják az ingatlant, nem lehet kivenni. Becsó szerint ez nem így van.

Közeledik a húsvét, amit Hollókőn minden évben hagyományos programokkal ünnepelnek. A HVG megpróbált szállást foglalni a helyi “Görbeország” vendégházban, de nem jártak sikerrel. Telefonos elérhetőséget nem találtak hozzá sehol, a helyszínre érkezve pedig zárva találták.

A környékbeliek azt mondták a lap munkatársainak, hogy a Görbeországban nem lehet szobát foglalni, mert az Becsóék privát háza. A térség fideszes országgyűlési képviselője, Becsó Zsolt ezt cáfolta a HVG-nek: állítása szerint a vendégházban idén is többen megszálltak, és akár az újságírók is kivehetik.

A lap azon kérdésére, hogy mégis miként lehet érdeklődni a szállásról, hiszen a Görbeháznak nincs telefonszáma, email-címe, honlapja, és nem szerepel a szállás-adatbázisokban sem, Becsó azt válaszolta, hogy az ő nyilvános elérhetőségére ([email protected]) lehet írni. De csak április 8-ig, mert utána már nem lesz a Fidesz képviselője.

Mindez azért érdekes, mert – ahogy azt a Direkt36 két éve megírta – a vendégházat üzemeltető Vertical Art Kft. 34 millió forint EU-s pénzt kapott a hollókői vendégház és egy pásztói teniszcentrum építésére. A Vertical Art tulajdonosa az Ara-Coeli Kft., annak tulajdonosa pedig Becsó Zsolt és testvére, Károly. Becsó azonban kihagyta a céget a vagyonnyilatkozatából.

2016 nyarán az Átlátszó is Hollókőn járt az EU-s pénzek sorsát kutatva. Hosszú cikkben írtuk meg akkor, hogy az 1987 óta a Világörökség részeként nyilvántartott faluba az elmúlt években mintegy 2 milliárd forint uniós támogatás érkezett, és a pénz több mint felét két vállalkozás kapta különböző építési munkákért.

Az egyik cégnek ezen felül 500 millió forint EU-s támogatást kapott egy wellness-szálloda építésére a település szélén. A Sport utcában, Becsóék vendégháza mellett. 2016-ban még épült mindkettő, akkor az alábbiakat tapasztaltuk a helyszínen:

„Július elején ellátogattunk Hollókőre, ahol messziről kiszúrtunk egy gigantikus épületet. A falu szélén magasodó ingatlan méreteiben a középkori várral vetekszik és már a településre vezető útról is jól látszik. Ottjártunkkor a környékén gépek és emberek hada szorgoskodott, gőzerővel folyt az építkezés, amelynek eredménye a helyszínen felállított tábla szerint majd egy négycsillagos szálloda lesz.

A munkálatok nagy összhangot mutattak a hotel mellett épülő családi házzal, amely már szintén majdnem elkészült. Látogatásunk alkalmával azt láttuk, hogy a ház és a szálloda közötti telek mintha nem is lenne, a két építkezésen dolgozó emberek átjárnak egymáshoz, együtt cigiznek, beszélgetnek, és amikor az egyik csapat abbahagyta aznapra a hotelépítést, akkor a szomszédos háznál is befejeződött a munka, és a munkások egyszerre távoztak a két ingatlantól.”

Tovább a teljes cikkre:

Az uniós milliárdokból felújított Hollókőn épül a fideszes Becsó család háza

2016-os drónvideónk az építkezésekről:

 

 

Erdélyi Katalin

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42