Egyéb

Kompetenciamutyi: az Oktatási Hivatal észlelte és jelezte is

 

Az Oktatási Hivatal észlelte a 2015-ös gyanús diósjenői kompetencia-felmérési eredményeket, az iskolát és a KLIK-et is értesítette – ez derült ki az OH-nak az Átlátszó kérdésére küldött válaszából.

A napokban számoltunk be a diósjenői szülőlázadásról, amelyben a helyi Szent Györgyi István Általános Iskola vezetését kritizálták a diákok szülei. Egyebek mellett azt is megírtuk, az önkormányzat képviselőtestületi bizottsága ülésén, hallgatósági felvetés alapján az is elhangzott, hogy életszerűtlenül kimagasló, elitiskolákat megszégyenítő eredmények születtek az akkori hatodik évfolyam matematika kompetencia-felmérésén 2015-ben:

Világverő matekosok Diósjenőn? – többen kételkednek a kompetencia-felmérés tisztaságában

Még előző posztunk megjelenése előtt kérdeztük a polgármestert, a KLIK-et, az iskolaigazgatót és az Oktatási Hivatalt az ügyben. Azóta egy helyről, az OH-tól érkezett meg a válasz. Ebben egyrészt elméletben magyarázzák el, hogyan lehet kiszűrni az életszerűtlen eredményeket:

„A javítók – a nyílt végű válaszok esetében – az azonos osztályok azonos feladatainál  jelzik az egyezéseket, továbbá az OH az adatok elemzésekor statisztikai módszerekkel tárja fel az átlagostól eltérő válaszmintázatokat. A módszer teljes körű leírása itt olvasható”.

A hivatal válaszából kiderült az is, hogy munkatársaik a fenti módszerekkel észlelték hogy gondok lehetnek a diósjenői adatokkal:

„Az OH a diósjenői Szentgyörgyi István Általános Iskola 6. a osztályát a 2015-ös méréskor a fenti módszerrel kiszűrte, majd erről hivatalos levélben értesítette az iskolát és annak fenntartóját” – olvasható a válaszban, amely kitér arra is, hogy az egy évvel későbbi kompetenciaméréskor nem jelentkezett „a probléma”.

Rádi Antónia

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42