Ismét félmilliárd forintot költ taxira a közmédia, a Főtaxi nyerte a megbízást
A nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
A megbízást a kormány menekültellenes kampányairól ismert New Land Media Kft., és a Frank Digital Kft. nyerte, rajtuk kívül nem is volt más ajánlattevő.
A Magyar Nemzeti Bank még márciusban írt ki nyílt közbeszerzést egy kommunikációs kampányra az MNB által „Fogyasztóbarát termék”-nek minősített lakáscélú jelzáloghitelek társadalmi megismertetése érdekében.
A tender eredménye szeptember 8-án jelent meg az EU-s közbeszerzési értesítőben: a nettó 1,5 milliárd forint keretösszegű megbízást egyetlen ajánlattevőként a New Land Media Kft. és a Frank Digital Kft. kapta. A megbízás a keretösszeg kimerüléséig vagy legkésőbb 2019 végéig szól.
A kampány keretében a nyertes cégeknek meg kell tervezniük a „Fogyasztóbarát termék” program elnevezését, logóját és arculatát, majd az összes létező hirdetési felületen (közterület, online, print, tv, rádió) és rendezvényeken népszerűsíteniük kell.
A New Land Média Kft. tulajdonosa Balásy Gyula. Ez a cég, és Balásy másik vállalkozása, a Lounge Design Kft. az utóbbi hónapokban sorra kapja a milliárdos megrendeléseket Rogán Antal propagandaminisztériumától. Tavaly november és idén március között 10 milliárd forint értékű szerződést kötött a vállalkozásokkal a Miniszterelnöki Kabinetiroda.
Júniusban az állami tulajdonú MFB-tól kapott 1 milliárd forint értékű megbízást a két cég, májusban pedig az ’56-os emlékévért is felelős Schmidt Mária alapítványa bízta meg Balásy cégeit az első világháborús emlékév reklámozásával félmilliárd forintért. Emellett a Rogán minisztériuma alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal közzétette, hogy az állami cégek idei 25 milliárd forintos reklámkeretéből bő 14 milliárd kerül Balásy érdekeltségeihez.
A Frank Digital Kft. tulajdonosa július 20. óta Osváth Eszter, előtte a DryCom Kft.-n keresztül Száraz István Péter volt. Ő az ügyvezetője a New Wave Media Kft.-nek, amelynek tulajdonosa sokáig a cseh Bawaco volt, június végén azonban a MNB-elnök Matolcsy György fia, Matolcsy Ádám vezette Magyar Stratégiai Zrt. vette meg az Origot kiadó céget. A Frank Digital korábban kapott megbízást Schmidt Mária alapítványától, és a MOB-ot is reklámozták már.
A cégadatokat az Opten szolgáltatta.
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank
Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.
IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)
Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.
Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatásA nyertes vállalkozónak a nap 24 órájában rendelkezésre kell állnia. A fuvarok főként az MTVA Kunigunda úti székhelyéről indulnak vagy oda érkeznek majd.
Nemrég a Mercarius Flottakezelő Kft. „hagyta nyerni”a Mészáros M1-t azzal, hogy nem adott be hiánypótlást. Most utóbbi tette ugyanezt, így előbbié lett a megbízás.
Az OMSZ az uniós helyreállítási és ellenállóképességi alapból remélt 2,5 milliárd forintos támogatást, de a pályázatukat elutasította a kormány.
A létesítménygazdálkodási feladatokat a B+N Referencia Zrt. végezheti el egy nem túl komoly verseny után. A pavilont közel 20 milliárd forintért építik fel.
Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!