közbeszerzés

365 milliós megbízást kapott Mészáros Lőrinc cége a MÁV-tól

 

Hernádnémeti és Szerencs között végez kábelezési feladatokat az R-Kord Kft.

A vasútépítésben is sikeres a felcsúti polgármester, igaz most csak egy kisebb összegű megbízást nyert el.

Június 12-én jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, hogy az R-Kord Kft. fog kábelezési munkákat végezni a 23,6 kilométer hosszú Hernádnémeti – Bőcs – Taktaharkány – Szerencs vasútvonalon a MÁV-nak nettó 365,67 millió forintért.

Az állami vasúttársaság nettó 366 millióra becsülte a beruházás értékét, vagyis Mészáros Lőrinc cége ennél egy kicsit olcsóbban végzi el.

Versenytársa nem volt az R-Kord-nak, rajta kívül más nem tett ajánlatot a tenderen. A közbeszerzési dokumentáció szerint az alkalmasság igazolásához bevonta a Termini-Rail Kft.-t, és alvállalkozóként is foglalkoztatni fogja a kivitelezésben. A 2007-ben alapított Termini-Rail tulajdonosa Siket Zoltán, Sulán Brigitta és Sulán Edina.

Az R-Kord Kft. 2013 óta van Mészáros Lőrinc tulajdonában, és azóta sorra nyeri a vasúttal kapcsolatos állami megbízásokat. A cég részt vesz a dél-balatoni vasútvonal 73 milliárd forintos felújításában, a Szombathely–Zalaszentiván vasútvonal 14 milliárdos villamosításában is, a Pécs-Dombóvár vonalszakaszon 2,5 milliárd forintért épít ki forgalomirányító berendezést, és nettó 7,65 milliárd forintért kiegészítő biztosítóberendezési munkálatokat végez a Budapest-Esztergom vasútvonalon.

A szaporodó közpénzes megrendelésekkel párhuzamosan az R-Kord árbevétele gigantikus növekedést produkált az elmúlt években: a 2014-es 1,2 milliárd forint után 2015-ben 6,5 milliárd, 2016-ban pedig 17 milliárd lett. Tavaly ebből a hatalmas összegből 3,6 milliárd forint lett az adózott eredmény, ezt Mészáros Lőrinc ki is vette osztalékként.

Erdélyi Katalin

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2