Egyéb

Europol-akció az embercsempész-központ Hotel Berlinben

 

Embercsempészet gyanúja miatt tartott rajtaütést a készenléti rendőrség – a police.hu híre szerint – „egy budapesti hotelben”. Az Átlátszó információja szerint a szálló azonos a XI. kerületi Hotel Berlinnel, amelyről korábban többször írtunk, mint a menekültbiznisz egyik magyarországi központjáról.

„Hotel Berlin” volt értesüléseink szerint a kódneve annak a nemzetközi rendőri akciónak, amelynek során a magyar készenléti rendőrség német, olasz, osztrák, szlovák kollégáikkal, illetve az Europol Európai Embercsempészés Elleni Központ munkatársaival együttműködve szerdán rajtaütött a XI. kerületi szállodán.

A Police.hu honlap híre szerint több magyar állampolgár taxist, illetve a bandavezérnek tartott iraki férfit őrizetbe vették.

A rendőrségi közlemény nem nevezi meg az érintett szállót, németországi forrásokból azonban úgy tudni, a Hotel Berlinről van szó. Úgy tudjuk, a most lefogottak között nem szerepelnek a szálloda üzemeltetői. Erről kérdeztük az ORFK sajtóügyeletét is, válaszukat várjuk.

A Hotel Berlin a menekültválság tavalyi magyarországi tetőzése óta hírhedt volt arról, hogy nyíltan folyik az embercsempészek munkája a szállóban. Több helyszíni riportot is közöltünk annak idején az áldatlan állapotokról, így arról is, hogy a hotelben fogolyként tartják a menedékkérőket:

Embercsempészekre bukkantak a Migration Aid önkéntesei egy újbudai hotelben, a rendőrség nem lépett

Nagyüzemi menekültcsempészet hatósági szemhunyással? Ezek az érintett budapesti szállók

Menekültbiznisz-szállót üzemeltetett a bezárt Green Travel tulajdonosa

Akkor úgy tűnt, a hatóságok szemet hunynak a szállodák akciói felett. A másik horror-hotel, a török érdekeltségű kőbányai Seni ügyében például a rendőrség elutasította a Jobbik kerületi politikusának feljelentését, mondván „hiányzott a bűncselekmény gyanúja”.

A Police.hu a „berlines” ügyről most azt írja: a gyanúsítottak tavaly tavasszal tucatnyi alkalommal alkalommal szállítottak magyar befogadó állomásokról menedékkérőket „egy budapesti hotelbe” 50-150 euró ellenében. Onnan később más sofőrök, főleg, marokkói, egyiptomi és iraki személyek Ausztrián, illetve Szlovákián keresztül Nyugat-Európába vitték a menekülteket.

A szállításokat a bűnszervezet vezetője, egy „Magyarországon oltalmazott státusszal rendelkező iraki férfi” szervezte.

Csikász Brigitta – Rádi Antónia

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás. Részletek itt.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42