Egyéb

Korrupcióinfó: Milliárdok mentek a mentésirányításra, mégsem ér ki mindig a mentő

 

Drámaian visszaesett a kihívott mentők és megérkezett mentőautók aránya Hadházy Ákos LMP-társelnök szerint. Eközben milliárdokat költöttek  uniós forrásokból mentésirányításra, raktárban álló tabletekre, és új segélyhívórendszerre.

 

Hirdetés
800x600_Januar2

 

Az újra megválasztott LMP társelnök, Hadházy Ákos ötvenegyedik alkalommal tartotta meg az uniós forrásokkal foglalkozó korrupcióinfó sajtótájékoztatóját. Ezúttal a mentőszolgálat működését vette górcső alá az ellenzéki politikus.

Arra a következtetésre jutott Hadházy, hogy a a 112-es számról hívott mentő egészen biztosan később fog odaérni, mint a 104-ről hívott. Megvizsgálva a kihívott mentők és a kiérkezett mentők arányának statisztikáit azt lehetett látni, hogy még 2001-ben 87%-a, 2013-ban már csak 73%-a, 2014-ben pedig 77%-a érkezett meg a helyszínre a kihívott mentőknek.

Korábbi cikkeink a Hadházy-féle korrupcióinfókról

Korrupcióinfó: Hatmilliárdnyi gyanús közbeszerzést húzott be az uniós pénzekre szakosodott polip

Korrupcióinfó: Milliók mentek dinnyekóstoltatásra is – így működik a Simonka György körüli cégháló

Korrupcióinfó: Elszabadult az uniós pénzből épült szellemhajó Győrben

Korrupcióinfó: a trafikok mintájára osztották az uniós tanoda-támogatásokat

Korrupcióinfó: Dél-Békésben is varázsoltak a közpénzekkel

Korrupcióinfó: Azért szüntetik meg az egyik legkorruptabb háttérintézményt, hogy eltüntessék a nyomokat

Korrupcióinfó: fidesz-közeli cégek nyerészkedhetnek a túlárazott Erzsébet-táborokon

Korrupcióinfó: Hová tűnt a Fidelitashoz kötődő Új Nemzedék pénze?

Korrupcióinfó: fideszes kötődésű vállalkozó nyerészkedhetett a munkahelyi képzéseken

Korrupcióinfó: 558 millió forint EU-s pénz ment el 59 darab földbe ásott lyukra

Ezeknek a mutatóknak a javítására két EU által finanszírozott program is szolgált az utóbbi időben. A TIOP-2.3.4-09/2-2009-0002 és KMOP-4 .3.3/B-092P-2009-0002 számú programok. Ezeken keresztül zajlott a MIR, azaz a Mentő Irányító Rendszer fejlesztése.

Több  összetevőt is tartalmaztak a projektek tableteket vettek, szoftvert írtak rájuk, huszonhárom diszpécser központokat létesítettek. A tableteket 239 millióért vásárolták, mégis raktárban pihentek sokáig. A MIR rendszert és a hozzá tartozó 260 irányító állomást a hardvereket 2,3 milliárdért vásárolták a jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező TIGRA Kft-től.

Korábbi cikkeink a Tigrával kapcsolatban:

Kérdőjelek az IdomSoft államosítása körül

Az erdélyi kapcsolat – közpénzeső Tusványosra

Ezeken felül a 112-es hívószámok kiszolgálására, az úgynevezett egységes segélyhívó rendszerre is jutott másfél milliárd Eu-s forrás, amiből a szoftverfejlesztésre 600 millió ment el. Az új rendszer a betegeket ez hátrányosan érintette Hadházy szerint, mert a 112-ről beérkezett hívást először a diszpécser átirányította a MIR-be, és ez perceket vehetett igénybe, amin életek múlhattak.

Tavaly októberben jelent meg, az LMP-s szerint megkésett , közbeszerzés, mely orvosolni hivatott a fenti problémát, és összekötötte a MIR-t az egységes segélyhívó rendszerrel. Mindez újabb másfélmilliárd forintért. A programból 55 millió forintos közbeszerzést nyert a KPMG a minőségbiztosítás fejlesztésére, melyben vevőelégedettségi mérés is szerepel.Tizenhárom millió forint jutott kommunikációra is a projektből.

Vágó Gábor

Januári előfizetési akció!

Januárban minden huszadik régi és új előfizetőnket megajándékozzuk egy Átlátszós pólóval. Részletek itt.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42