Egyéb

Nem vontak le semmit Farkas Flórián tiszteletdíjából a bizottsági hiányzások miatt

 

Úgy tűnik, nem igazán működik a bizottsági ülésektől rendszeresen távol maradó képviselők anyagi szankcionálása az Országgyűlésben.

 

KORMÁNYPROPAGANDA HELYETT VALÓDI HÍREK

Előfizetőket keresünk – támogasd a független tényfeltáró újságírást havi 1000 forinttal!

 

Két hete írtunk arról, hogy Farkas Flórián, akit országgyűlési képviselőként frakciója visszahívott az Európai Ügyek bizottságából, az ezt megelőző két évben összesen egyetlen bizottsági ülésre ült be. A cikkben jeleztük, hogy utánakérdezünk az Országgyűlés Hivatalánál, hogy lett-e a hiányzásnak anyagi következménye. A hivatal azóta beérkezett válasza alapján elmondhatjuk, hogy nem lett.

A fenti képen szereplő táblázat értelmezéséhez tudni kell, hogy Farkas az Országgyűlés megalakulásától néhány hétig, 2014. május végéig az Országos Roma Önkormányzat elnöke volt, 2014 novemberében pedig a miniszterelnök miniszterelnöki biztossá nevezte ki. Így májusra – erre vonatkozik a táblázathoz az Országgyűlés Hivatala által fűzött első megjegyzés – egyáltalán nem járt neki képviselői juttatás, míg 2014 decembertől – a miniszterelnöki biztosi tisztségre tekintettel kapott államtitkári javadalmazással azonos juttatások mellé – már csak 30 százalékra csökkentett képviselői tiszteletdíj járt neki.

Rejtélyesebb a második megjegyzés, amely szerint a képviselő újabb pár hétig, 2014. október 12. és november 3. között szintén nem volt jogosult tiszteletdíjra. Itt a felhívott házszabályi rendelkezések arra az esetre vonatkoznak, amikor a képviselőnek foglalkozási összeférhetetlensége áll fenn – azaz van máshol is kereső tevékenysége, pedig most már a főállású képviselőség a törvényi előírás.

Az összeférhetetlenségi ügyek adatai nem nyilvánosak, így csak találgatni tudunk, hogy esetleg az ekkor még Farkas Flórián vezetése alatt működő Híd a munkába Foglalkoztatási Szövetkezettől kaphatott ebben az időszakban a képviselő juttatást, és amíg az összeférhetetlenség meg nem szűnt, addig nem kaphatott tiszteletdíjat.

Egy dolog azonban biztos a válasz alapján: a képviselővel szemben nem alkalmazták az Országgyűlésről szóló törvény  107. § (4) bekezdését, amely szerint

a képviselő – ülésszakot követően esedékes első havi – tiszteletdíjának összege arányosan csökken, ha a bizottsági tag ülésszakonként – ide nem értve a rendkívüli ülésszakot – a bizottsági ülések több mint a felén, de legalább három ülésen igazolatlanul nem vesz részt. A bizottsági ülésen részt nem vevőnek kell tekinteni azt a képviselőt, aki bizottsági ülés – teljes vagy részbeni tartamára – eseti képviseleti megbízást adott.

Ez azt jelenti, hogy frakciója a képviselő hiányzásait lényegében kivétel nélkül igazolta, hiszen ha csak ülésszakonként 3 esetében ez nem történt volna meg, akkor automatikusan csökkent volna a következő hónapban a tiszteletdíj összege. Kérdés persze, hogy mi értelme van a tiszteletdíj bizottsági hiányzás miatti csökkentésének, ha arra akkor sem kerül sor, ha valaki egyáltalán nem jár be.

Mert hogy ebben a történetben nem az az érdekes, hogy Farkas Flórián kormányzati feladatai mellett csak a képviselő kormánytagoknak is kötelező plenáris szavazásokra járt be, és nem talált időt a bizottsági ülésekre. Hanem az, hogy ez évekig nem zavart senkit, még a hetente igazolásokat író frakcióvezetést sem.

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal! Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2