Egyéb

Orbán Viktor megölésével fenyegetőzött a 112-nek egy asszony, emberölés előkészülete miatt nyomoznak

Emberölés előkészületének gyanúja miatt indult eljárás a Budapesti Rendőr-főkapitányságon miután a 112-es számra egy asszony azzal telefonált be, hogy meg akarja ölni Orbán Viktor miniszterelnököt. A valószínűleg nem túl normális elmeállapotú nő esetével kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy nem lett volna-e elég az ügyben egy intézkedés és a kormányfőt védő Terrorelhárítási Központ (TEK) értesítése.

 

tamogatoi_rontgen_jav2

 

Két hónapja van arra a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Életvédelmi Osztályának, hogy megállapítsák, komolyan gondolta-e a múlt héten a 112-es segélyhívó számra betelefonáló asszony Orbán Viktor megölését. A nyomozás tényét és határidejét a BRFK erősítette meg az Átlátszó megkeresésére.

A hatvan év körüli asszony által közöltek alapján eljárást indítottak emberölés előkészülete miatt. Egyelőre ismeretlen tettessel szemben nyomoznak, de hogy eljutnak-e addig, hogy a feltehetően nem teljesen beszámítható nőt meggyanúsítsák, még nem tudni. Az illetővel kapcsolatban nem lehet nagyon másra gondolni, mint zavart elmeállapotra, hiszen ha valaki gyilkosságra készülne, nem valószínű, hogy éppen a rendőrséggel osztaná meg a terveit.

Kapcsolódó cikkek

Botrány az Orbán kivégzését óhajtó Facebook-csoport körül

DK-s gyűlöletcsoport buzdít Orbán kivégzésére a Facebookon

Mindenesetre az Átlátszó által megkérdezett rendőrök egyöntetűen túlzásnak tartották azt, ahogy a kormányfő személye miatt a rendőrség emberölés előkészületeként kezelte a történteket.  Azt mondták, hogy ha valóban csak annyi hangzott el, hogy végezni akar hazánk miniszterelnökével, akkor a nyomozóknak zaklatás miatt kellene vizsgálódniuk.

Ez esetben viszont csak magánindítvány alapján lehetne az eljárást megindítani, a sértett által harminc napon belül. Vagyis akkor, ha a miniszterelnök maga meglépi ezt.

Mivel azonban Orbán Viktor valószínűleg nem ismeri az illetőt, továbbá nem is közvetlenül ő kapta az ügyeletre beérkező fenyegetést, ezért nyilatkoztatni kellett volna a kormányfőt arról, hogy kéri-e az eljárás megindítását. „Enélkül a zaklatásnak a megállapítása is aggályos. Szerintem egy intézkedést kellett volna tenni, a célszerűség és a jogszerűség is ezt diktálta volna, aztán a miniszterelnök védelmét ellátó szervnek, a TEK-nek továbbítani a bejelentést.”

Az Átlátszó kíváncsi lett volna arra, hogy a betelefonáló asszonyt meghallgatják-e, és kirendelnek-e elmeorvos szakértőt számára, de a BRFK arra hivatkozva, hogy a nyomozás folyamatban van, nem kívánt bővebb tájékoztatást adni.

Csikász Brigitta

Ha tetszett a cikk

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi 1000 forinttal!

Adj 1%-ot az Átlátszónak, hogy megtudd, mire megy el az adód 99%-a!

Függetlenségünk záloga a közösségi finanszírozás.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2