Egyéb

Trafikügy: bizonyítható-e a mutyi?

A trafikok ügyéről sokat írtunk mi is, mások is, mindenki sokat tud róluk, és még többet sejt – de vajon mi az, ami bizonyítható ezekből a sejtésekből? Most induló perünk talán választ ad erre a kérdésre. Vigyázat, jogászkodás következik!

tlafik.jpg

Hogy lehet bizonyítani azokat a sejtéseket, amelyek a trafikkoncessziós pályázatok kiosztása körül felmerültek? Hiszen az ügyben hatáskörrel rendelkező Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (ND nZrt.) mindent megtett, hogy eltitkolja a pályázatokat és körülményeiket. Például gyorsan vissza is küldték a veszteseket – szerintünk jogellenesen, sőt: bűncselekményt elkövetve.

Miért volt jogszerűtlen a vesztes trafikpályázatok visszaküldése?

Az Átlátszó jogi csapata szerint az adatkezelő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium nem döntheti, dönthette el szabadon, hogy a közérdekű adatot meddig és miképpen kezeli. Ha megszűnik az adatkezelés célja, a személyes adatokat kell csak törölni, ez a kötelezettség ugyanakkor nem vonatkozik a közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatokra. Így az NFM-nek legalábbis az anonimizált pályázatokat meg kellene őriznie, kérés esetén pedig – mivel közérdekből nyilvános adatoknak minősülnek – ki kellene adnia őket. Ráadásul nemcsak az Infotv. megsértése merül fel: a büntető törvénykönyv szerint aki a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényi rendelkezések megszegésével közérdekű adatot hozzáférhetetlenné tesz, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Somfai Ágnes fővárosi közgyűlési képviselő a XXII. kerületre nézve gyűjtötte össze, hogy melyik trafikot ki nyerte el. A nyertes trafikosok között – csakúgy, mint számos más helyen az országban – szép számmal akadtak olyanok, akik újonnan vágtak bele a dohánybizniszbe, és olyanok is, akiknek a tulajdonosi háttere Fidesz-közeli szálat sejtetett.

Megkerestük a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, és néhány, értesüléseink szerint gyanús körülmények között elnyert trafikkoncesszió pályázati anyagát kértük ki.

Az NFM, természetesen, megtagadta az adatok kiadását, és mindezt kacskaringós jogi érveléssel díszítette fel. Arra hivatkozott, hogy a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény (Fdvtv.) a dohánytermékek kiskereskedelmi jogosultságának átengedésére – a törvényben foglaltak mellett – a Koncessziós törvényt rendeli alkalmazni. Az NFM szerint a Koncessziós törvény meghatározza a koncessziós eljárás során közérdekűnek minősülő adatok körét. Az NFM úgy gondolja, az általunk igényelt adatok nem tartoznak ebbe a körbe, így az adatigénylés teljesítését megtagadta.

Csakhogy szerintünk a trafikkoncessziós pályázat mint olyan az Infotv. szerinti közérdekű adat kategóriájába tartozik. A pályázatok ugyanis állami szerv, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jogszabályban meghatározott közfeladatával, az Fdvtv. által meghatározottak szerint keletkeztek, nem vitatott módon az NFM kezelésében vannak, továbbá személyes adatnak nem minősülnek.

A Koncessziós törvény valóban tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek bizonyos adatok közérdekűségéről rendelkeznek. Így a 9/A. § (4) bekezdése értelmében a nyilvános pályázatok elbírálásáról készített emlékeztetőben foglaltak közérdekű adatnak minősülnek. A 19. § (2) bekezdése szerint pedig a koncessziós szerződés azon tartalmi elemei, amelyek a nyilvános koncessziós pályázat kiírásának részét képezték, közérdekű adatok. Miszerintünk a Koncessziós törvényben meghatározottak függetlenek az Infotv.-ben meghatározottaktól, azaz a Koncessziós tv. sem nem szűkíti, sem nem tágítja az Infotv. közadat-fogalmát. A Koncessziós törvény idézett rendelkezései egész egyszerűen két speciális adattípussal kapcsolatosan egyértelművé teszik, hogy azok az Infotv. definíciói szerinti közérdekű adatnak minősülnek.

Egyszerűbben: a Koncessziós tv. annyit csinál, hogy két speciális adatfajtával (a pályázati emlékeztetővel és a koncessziós szerződés egyes részeivel) kapcsolatban tisztázza: azokat feltétlenül közadatnak kell tekinteni, mégpedig az Infotv. szerint.

A koncessziós törvény tehát nem mondja ki, hogy a koncesszióval kapcsolatban csak meghatározott adatok minősülnek közérdekűnek, épp ellenkezőleg: két adatfajtát hozzá is ad ehhez a körhöz. A koncessziós törvény azt sem mondja továbbá, hogy a koncessziós eljárással kapcsolatban keletkező adatok ne minősülnének közérdekű adatnak.

Összefoglalva: az átlátszó.hu úgy gondolja, hogy az Infotv. rendelkezéseit, definícióinak tartományait a Koncessziós törvényben meghatározottak nem szűkítik. A pályázatok szerintünk közérdekű adatnak minősülnek.

Azt egyelőre nem tudjuk, mikor lesz a tárgyalás, de ha a bíróság elfogadja az érvelésünket és kiadni rendeli az adatokat, akkor végre megtehetjük, amit az NFM minden eszközzel megpróbált megakadályozni: összehasonlíthatjuk a visszaküldött, de a birtokunkban lévő vesztes pályázatokat a nyertesekkel.

Biztosak vagyunk benne, hogy sok trafikkárosult kap választ az eddig válasz nélkül maradt kérdésre: mi volt a titka a sok semmiből jött nyertesnek? Mit kellett egy nyertes pályázatba írni, ami garantálta a sikert? Ha összevetjük a nyertes és vesztes pályázatokat, biztos első ránézésre is látszik majd a minőségbeli különbség.

Kérdés, hogy a nyertes, vagy a vesztes javára.

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2