koronavírus

Titkolja az állami egészségügyi ellátó, mi lett a külügy által átadott 16 ezer lélegeztetőgéppel

Tavaly novemberben még elárulta Hadházy Ákosnak az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, hogy mennyi lélegeztetőgép került kórházakba. Most viszont hiába kértük közadatigénylésben, hogy mi lett a külügyminisztérium által átadott 16 ezer gép sorsa.

16 ezer lélegeztetőgépet vásárolt a magyar kormány közel 300 milliárd forintért a koronavírus első hullámában. A beszerzés körülményeiről a 444.hu írt hosszan. A tavaly augusztusi cikk a Külügyminisztérium által kiadott adatokra támaszkodva azt írta, „2020. március 25-én a legnagyobb beszállítóval, a maláj GR Technologies-zal kötött első keretszerződés 5000 lélegeztető leszállításáról. Másnap megállapodik a külügy az első 800 darabról 73 500 dolláros áron, de már 6400 darabot emlegetve. Többszöri módosítást után végül május 21-én 6258 darab lélegeztetőről írnak alá szerződést, magasabb, 79 500 dolláros átlagáron. A teljes üzlet 559,6 millió dollár, vagyis 178 milliárd forint.”

Ez volt a legnagyobb tétel. „A második legnagyobb szerződését a szlovák Profound nevű céggel kötötte a külügy. Abból a VG 70-esből, aminek a darabját a belga Medline 35 ezer euróért adta, a szlovákokkal dupla ennyiért, 78 ezer euró/db áron szerződtünk. Ha már drága volt, legalább sokat is rendeltünk, összesen ezer darabot. Ezt a megállapodást végül módosították két hónappal később, június 17-én. Mégsem vettünk ezer darabot a VG 70-esből, csak 300-at, helyette beértük a SH 300-asokkal, de abból 700 helyett 816-ot rendeltünk. Ezeket is kiemelkedő, 67 ezer euró/db áron számolták be a szlovákok. Így maradt a 78 millió eurós végösszeg.”

Utólag majdnem félmilliárddal drágultak a koronás liblingbeszerző lélegeztetőgépei

Átlátszó blog Kövess minket, vagy lépj velünk kapcsolatba! Az eredeti árnál cirka félmilliárd forinttal többet kóstált az államnak az a közel 200 darab lélegeztetőgép, amelyeket a CECZ Közép-Európai Kft. szerzett be még korábban. Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

A gépek többsége már az első hullám lecsengése után érkezett meg. Megírtuk, hogy „az eredeti árnál cirka félmilliárd forinttal többet kóstált az államnak az a közel 200 darab lélegeztetőgép, amelyeket a CECZ Közép-Európai Kft. szerzett be még korábban”. Ezeket a gépeket eredetileg 3 251 553 euró értékben a Semmelweis Egyetem (SE) közbeszerzésben vásárolta.

Csak egy részét használják

A 16 ezer gép sorsa azóta sem tisztázott. Az RTL Híradó januárban számolt be a kecskeméti kórház lélegeztetőgép-vásárlásáról, miután a baon.hu megírta: „két darab magas tudású, intenzív osztályos lélegeztetőgép megvásárlásában támogatta a Duna Aszfalt Zrt. a kecskeméti megyei kórházat, 17,2 millió forint értékben”.

Akkor a kereskedelmi csatorna a többi eszközre is rákérdezett. A külügyminisztérium az RTL Híradónak azt válaszolta,

„a KKM-től a beszerzést és az összeszerelést követően a lélegeztetőgépek – életmentésre tökéletesen alkalmas állapotban – az ÁEEK-hoz kerülnek, a felhasználásukról a szakemberek döntenek”.

Annyit azért lehetett tudni, hogy közel 1 000 gépet már kiosztottak. Az ÁEEK tavaly november végén Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőnek a közadatigénylésére azt válaszolta, hogy ezt a hvg.hu szemlézte „mindössze 917-et szállított ki eddig az Állami Egészségügyi Ellátóközpont (ÁEEK) magyarországi kórházakba, további negyvenet pedig idősotthonokba és szociális intézményekbe”. Hadházy Ákos az Átlátszó kérésére most elküldte az ÁEEK-tól kapott tájékoztatást. A tavaly november 26-án kelt levélben a következők olvashatók.

  • „A TEVA Gyógyszertár Zrt. 2100 Gödöllő, Táncsis Mihály u. 32. szám alatti telephelyén található raktárban is  kerülnek  tárolásra lélegeztetőgépek. Emellett az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (a továbbiakban: ÁEEK) Egészségügyi Készletgazdálkodási Főigazgatósága által kezelt raktáraiban (általános tartalékkészlet) és a Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft 1239 Budapest, BILK Európa u. 6. szám alatti raktáraiban is (2020.10.21. napjától indult a tárgyi eszközök beszállítása erre a telephelyre) kerülnek raktározásra lélegeztetőgépek.
  • A 2100 Gödöllő, Táncsis Mihály u. 32. szám alatti raktárakat ingyenes haszonkölcsön szerződés keretében bocsátotta rendelkezésre a TEVA Gyógyszertár Zrt. 2020.09.30. napjáig. (A szerződést mellékelten megküldjük.)
  • 5 318 db lélegeztetőgépet tárolunk jelenleg a gödöllői raktárakban. A kiszállítás mennyiségére vonatkozó, összesítő táblázatot mellékelten megküldjük.
  • Azok a lélegeztetőgépek, melyek eddig nem kerültek kiosztásra a koronavírus elleni védekezéshez, a gödöllői raktárban kerülnek tárolásra a továbbiakban is, a tárolt  mennyiség függ a pandémiás helyzettől, azonban becslésekbe nem szeretnénk bocsátkozni.
  • A Külgazdasági és Külügyminisztérium az ÁEEK részére adott át eszközöket az általa koordinált beszerzésekből, eddig összesen 7 344 db lélegeztetőgép átvételére került sor.”

A lélegeztetőgép személyzet nélkül semmit sem ér, mondja egy covidos betegeket kezelő orvos

A koronavírus miatt közel ezer ember tartózkodik jelenleg kórházban, akik közül több mint ötvenen vannak lélegeztetőgépen. Lovas András aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvost kérdeztük meg arról, hogy mi vár a legsúlyosabb állapotú koronavírusos betegekre az intenzív osztályon. Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával!

Perelni fogunk az adatokért

Hogy pontosan mi lett a többivel, arról kérdeztük most az Állami Egészségügyi Ellátó Központot. Közadatigénylésben érdeklődtünk, „hogy pontosan mikor és mennyi gépet adott át a minisztérium az Állami Egészségügyi Ellátó Központnak, azok pontos típusával. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központhoz került gépekből mikor, mennyi és milyen típus került, mely hazai intézményekhez? Mennyi gép és hova került exportra? Mennyi gép és hol van tárolva az milyen szerződések alapján, milyen összegért?”

Utóbbi kérdésre részben választ adott azóta a HVG, amely szerint Gödöllőn, a Teva azóta kétszer gazdát cserélt –telephelyén szeptemberig ingyen tárolták a lélegeztetőgépeket, azóta viszont fizetni kell érte. A lap számításai szerint

„havi 90 millió forintba kerül a tízezernyi fölöslegesen felvásárolt lélegeztetőgép tárolása” a gödöllői raktárban.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ a közadatigénylésünkre 15 nap után a már jól ismert választ küldte: a válaszadás határidejét 45 nappal meghosszabbították. Ez is lejárt április 20-án. Azóta sem kaptunk választ. A Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz fordultunk, hogy mégis mi lett a 16 ezer géppel, amit állításuk szerint átadtak az ÁEEK-nak, de onnan sem kaptunk választ. Mivel az ÁEEK törvénysértő módon titkolja az adatokat, újabb adatigénylés után közadatpert indítunk.

 

Segesvári Csaba

Nyitókép: Lélegeztetett páciens Nyíregyházán, a Jósa András Oktatókórház koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályán 2021. április 2-án. Fotó: Balázs Attila/MTI

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42