![LÁzÁr János](https://atlatszo.hu/wp-content/uploads/2024/07/D_VAJ20240109007-e1721634612834-300x180.jpg)
Legalább 25 milliárd forintba került az adófizetőknek a Lázár-féle tarifareform
Az Építési és Közlekedési Minisztérium először letagadta, de miután pereltünk, kiadta a márciusban bevezetett tarifareform hatástanulmányát.
2010 nyara óta ismét nem készül teljes és az elhangzottakat szó szerint rögzítő hangfelvétel a Kormány üléséről. Bár a törvény előírja hangfelvétel készítését, egy kormányhatározat szerint ez főszabályként úgy készül, hogy az „ülés végén” (!) valaki hangfelvételre mondja az elhangzottakat. Mindez azt jelenti, hogy még az utókor is csak megszűrt tartalommal ismerheti meg, milyen megfontolások alapján döntött a Kormány egy-egy kérdésben.
Hogy mi a különbség a szó szerinti felvétel és az összefoglaló között? Ennek megítélését az olvasóra bízzuk. Mindenesetre alább közzétesszük a Kormánynak az 1990-es taxisblokád idején tartott üléseiről készített összefoglalókat és az egyik ülésről készített szó szerinti jegyzőkönyvet. Ilyet nem fognak unokáink sem olvasni ebből a parlamenti ciklusból.
Összefoglaló a Kormány 1990. október 26-i üléséről
Jegyzőkönyv a Kormány 1990. október 26-i üléséről
Összefoglaló a Kormány 1990. október 27-i üléséről
Összefoglaló a Kormány 1990. október 28-i délelőtti üléséről
Az Építési és Közlekedési Minisztérium először letagadta, de miután pereltünk, kiadta a márciusban bevezetett tarifareform hatástanulmányát.
Az Átlatszó azután fordult adatigényléssel a szervezethez, hogy az ügyvédi kamara visszautasította Szuverenitásvédelmi Hivatal „információk bejelentését” célzó együttműködési javaslatát.
Nem jogerős ítéletében a Fővárosi Törvényszék kötelezte a közmédiát, hogy adjon ki az Átlátszó újságírójának minden olyan szerződést, amit az elmúlt öt évben kínai szervezettel kötött.
Az MNV üzleti titokra hivatkozott, de hiába: a bíróság kötelezte az adásvételi szerződés kiadására.