Szeged

Kiakadt a Veritas Intézetre vonatkozó kérdésünkön a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese

Élettudományokra szánt uniós pénzből tartanak konzervatív és kormánypárti oktatók, kutatók történelmi és vallási témájú előadásokat a 2018/19-es tanév első félévében a Szegedi Tudományegyetem Szabadegyetemén. Mindebben nagy szerepe van a korábban a Csongrád megyei önkormányzat alelnöki posztját is betöltő Zakar Péter történésznek, az egyetem új rektorhelyettesének. Zakar Péter az Átlátszó megkeresésében szereplő egy-két kérdésen megsértődött.



Társadalmi célú hirdetés

A Szegedi Szabadegyetem szeptember 12-én induló XXII. szemeszterének programjában az eddigiektől eltérően többségében történészek kaptak helyet. Az előadók közül pedig négyen is a kormány által létrehozott és felügyelt Veritas Történetkutató Intézet munkatársai, többek között Szakály Sándor, az Intézet igazgatója is.

Emlékezetes, Szakály korábban „idegenrendészeti eljárásnak” titulálta a kamenyec-podolszki deportálásokat, amely miatt egy személyiségi jogi pert is elveszített Krausz Tamással szemben. Szakálytól két éve a kormány tagjai elhatárolódtak, miután azt nyilatkozta, hogy a numerus clausus nem jogfosztó, hanem „jogkorlátozó törvény volt, miközben másoknak nagyobb lehetőséget biztosított”. Nem csak a kormányzat, hanem  történész szakma tiltakozása ellenére Szakály ezt nem rég megismételte.

Nem csupán Szakály személye és a Veritas intézet túlzott jelenléte az elsőre szembetűnő, hanem az is, hogy mennyire egysíkúak témájúak az előadások egy olyan rendezvény-sorozat esetében, amely éppen, hogy nem tematizálásra épül. Míg a XXI. szemeszter előadásai között találunk párkapcsolati, jogi, költészeti, marketing vagy orvosi témájú előadásokat is, addig a XXII. szemeszter előadásai között a történelmi tárgykörűek a meghatározóak. A linkre kattintva megtekintheti a teljes programot.

A változás hátterében Zakar Péter új rektorhelyettes állhat, ugyanis a felvezető írásban is az ő ajánlását olvashatjuk, miszerint a Szegedi Tudományegyetem Szabadegyetem XXII. szemeszterének célja a nemzeti értékeink és a nemzeti nevelés kérdéseinek körbejárására.

Zakar Péter történész 2006-tól 2014-ig volt a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke. Oda a Fidesz-KDNP jelöltjeként jutott be, és párton kívüliként is általában a kormányoldal rendezvényeinek a vendége. Ezen kívül Zakar négy évig a Gál Ferenc Főiskola társadalomtudományi és szociális képzési karát irányította dékánként, mielőtt július elsejei hatállyal az egyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese lett.

Az előadás-sorozat része az EFOP-3.6.1-16-2016-00008 számú, „Intelligens élettudományi technológiák, módszertanok, alkalmazások fejlesztése és innovatív folyamatok, szolgáltatások kialakítása a szegedi tudásbázisra építve” című SZTE fejlesztési projektnek.”

Annak költségvetése több mint 3,6 milliárd forint, amelyből 200 millió forintot kap a Gál Ferenc Főiskola, mint konzorciumi partner, a fennmaradó rész fő kedvezményezettje a Szegedi Tudományegyetem. A két intézmény, mint konzorciumi partnerek az élet- egészség- és szociális tudományterületi intelligens szakosodás kapcsán lépnek szövetségre.

Érdekes, hogy a történelmi, a történeti és a vallási témájú előadások miként illenek bele ebbe a programba. Úgy tűnik, hogy ebben a félévben konzervatív fordulaton megy át a szegedi Szabadegyetem. A kérdés azonban itt nem is az előadók szakmai felkészültsége.

Megkerestük Maróti Péter projektmenedzsert, a Szegedi Tudományegyetem Közkapcsolati Igazgatóságának sajtóügyekkel foglalkozó munkatársát, valamint Zakar Péter nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettest is.

Zakar Péter az Átlátszónak adott válaszában azt közölte, hogy a Szabadegyetem előadásait idén is a korábbi szokásoknak megfelelően munkatársaival együtt állította össze.

„Két gondolat köré rendeztük az előadásokat: az egyik nemzeti és európai hagyományainkhoz, a másik rész Szegedhez és Szeged környékéhez kapcsolódik. Ezen elvek alapján kerestünk előadókat, akik közül volt, akit én javasoltam, volt, akit a munkatársaim.”

A rektorhelyettes szerint az előadások különböző tudományterületeket ölelnek fel, úgymint irodalomelmélet, településföldrajz, néprajz, történettudomány, művelődéstörténet, pedagógiatörténet. építészettörténet, egyháztörténet (teológia). Zakar Péter kérdésünkre megjegyezte, hogy „a Szabadegyetem előadásai nem száz százalékban társadalomtudományi témájúak, egyebekben a vonatkozó pályázat tudomány-népszerűsítéssel foglalkozó része ilyen esetben is lehetőséget nyújt kifizetésekre.”

Hozzátette: véletlenül alakult úgy, hogy a Veritas Intézet négy munkatársa is előadást tart a Szabadegyetem mostani szemeszterében. „Felkértünk három természettudományos témában is előadókat: ketten csak a következő félévben vállalták el az előadást, egy jelöltünk pedig nem válaszolt.”

Ezzel együtt a rektorhelyettes visszakérdezett. „Ön szerint a Veritas Intézet ki van tiltva az egyetemekről? Ott nem történészek dolgoznak? Honnan veszi a jogot, hogy megbélyegző és előítéletes módon nyilatkozzon (kérdezzen) egy kutatóintézetről? Csak nem a saját politikai meggyőződését akarja ideológiai alapon rákényszeríteni a Szegedi Tudományegyetemre?”

B. Kovács Tamás

Fotó: MTI

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2