Egyéb

Kis híján katasztrófát okozott Oszter Sándor kastélytavának illegális feltöltése

 

Gyanús módon kapott engedélyt, illegálisan kezdték feltölteni, és kis híján katasztrófát okozott: tegnap délután alámosódott Oszter Sándor mesterséges tavának gátja, nem sokon múlott, hogy át is szakadjon. A veszélyt elhárították, nyomozás indult.

Előzmények

Néhány hét alatt a semmiből több ezer köbméteres tórendszer épült Oszter Sándor diósjenői kastélya mellé – az engedélyek szerint vizes élőhely rekonstrukciója zajlik. A beruházás körül számos homályos mozzanat van, de az elég biztos, hogy a projekt súlyosan veszélyeztet egy másik vizes élőhelyet, az évszázadok óta itt lévő Jenői-tavat.

Oszter Sándor mesterséges tó építésével veszélyezteti a Börzsöny legnagyobb tavát

Szakhatósági vizsgálat és büntetőeljárás indul Oszter Sándor diósjenői mesterséges tórendszere ügyében

Eddig csak az ország egyik legszebb tavára jelentett veszélyt a Diósjenő belterületén, az Oszter-birtokon megépített mesterséges tórendszer, de ma kiderült, a falu egy részére is komoly fenyegetést tud jelenteni a létesítmény.

Miután kirobbant a botrány a mesterséges tó, illetve a megépítését lehetővé tevő engedélyezési eljárás körül, úgy tűnt, Oszter Sándor visszavonulót fúj, és eláll a tórendszer feltöltésétől. A váratlan hóolvadás azonban új helyzetet teremtett: ismeretlenek – információink szerint egy ún. osb-lappal – elzárták a legnagyobb tó átereszét, így a Börzsönyből a Jenő-patakon keresztül a Jenői-tóba tartó víz egyszer csak elkezdett gyűlni Oszterék tavában.

Ha a színésznek egy kicsit több szerencséje van, akkor a tó szépen feltöltődött volna vízzel, így egy lépéssel közelebb kerül a teljes projekt megvalósításához.

Minden kiválóan alakult, a patakon lefolyó extra mennyiségű víz gyorsan elkezdte feltölteni a hat méter mély gödröt – csakhogy a mesterséges tó gátja nem bírta a hirtelen megnövekedett nyomást, az átázott föld a beton záróelemek alól elkezdett kimosódni, majd kora délután az egyik több mázsás betonelem ki is szakadt a helyéről.

Nagyon úgy nézett ki, hogy ha nem sikerül gyorsan leengedni a tó vizét, akkor rövid időn belül több ezer köbméter sáros víz szakad a falura. A helyszínre érkező tűzoltók és speciális mentők délutánra megtisztították az átereszt, megkezdődhetett a víz leeresztése, estére konszolidálódott a helyzet.

Videó a tó leengedéséről:

Információink szerint a rendőrség közveszélyokozás miatt indított ismeretlen tettes ellen nyomozást. Ugyanakkor a diósjenőiek közösségi oldalára tegnap felkerült egy rossz minőségű fotó, amin az látszik, hogy munkások ügyködnek Oszter tavának áteresze körül egy jókora bútorlappal, néhány méterrel távolabbról pedig, a kamerának háttal állva figyeli őket egy ősz hajú férfi, aki nagyon hasonlít Oszter Sándorra.

Helyi forrásaink szerint a munkások a bútorlapot abba sínbe illesztették bele, amit a gáton lévő zsilipnek készítettek, vagyis szándékosan zárták le az átereszt. A problémát pedig az okozta, hogy a fa megduzzadt a vízben, és beleszorult a sínbe, így akkor sem tudták kiszedni, mikor már látszott, hogy baj lesz.

Végül a speciális mentők búvárai vágták szét a buherált zsilipet, a falu így megúszta a gátszakadást.

Akárki is van azon a rossz minőségű képen, a helybeliek egyértelműen Osztert hibáztatják, és azt találgatják, mi jöhet még a színész birtoka felől.

Becker András

Megosztás

Nélküled nincsenek sztorik.

  • Átutalás
  • PayPal
  • Így is támogathatsz

Támogasd a munkánkat banki átutalással. Az adományokat az Átlátszónet Alapítvány számlájára utalhatod. Az utalás közleményébe írd: „Adomány”, köszönjük!

  • Belföld
  • Külföld

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

Bankszámlaszám: 12011265-01425189-00100001
Bank neve: Raiffeisen Bank

Számlatulajdonos: Átlátszónet Alapítvány
1084 Budapest, Déri Miksa utca 10.

IBAN (EUR): HU36120112650142518900400002
IBAN (USD): HU36120112650142518900500009
SWIFT: UBRTHUHB
Bank neve és címe: Raiffeisen Bank
(H-1133 Budapest, Váci út 116-118.)

Támogasd a munkánkat az Átlátszónet Alapítványnak küldött PayPal adománnyal! Köszönjük.

Havi 5400 Ft Havi 3600 Ft Havi 1800 Ft Egyszeri PayPal támogatás
  • ikon

    Bankkártyával az AdjukÖssze.hu oldalon

    Ha van bankkártyád, akkor pár kattintással gyorsan tudsz rendszeres vagy egyszeri támogatást beállítani nekünk az adjukossze.hu oldalán.

  • ikon

    Postai befizetéssel

    Postai befizetéssel is tudsz minket támogatni, amihez „sárga csekket” küldünk. Add meg a postacímedet, és már repül is a csekk.

  • ikon

    Havi előfizetés a Patreonon

    Néző, Szurkoló, B-közép és VIP-páholy kategóriás Átlátszó-előfizetések között válogathatsz a Patreonon.

  • ikon

    Benevity rendszerén keresztül

    Bárhol is dolgozol a világban, ha a munkáltatód lehetőséget ad arra, hogy adott összeget felajánlj egy nonprofit szervezetnek, akkor ne feledd, a Benevity-n keresztül az Átlátszónet Alapítvány is ajánlható.

  • ikon

    SZJA 1% felajánlásával

    Ha az 1 százalékodat az Átlátszó céljaira, projektjeire kívánod felajánlani, a személyi jövedelemadó bevallásodban az Átlátszónet Alapítvány adószámát tüntesd fel: 18516641-1-42

  • ikon

    Kriptovalutával

    Küldd az adományod erre a címre: commerce.coinbase.com/checkout/3705feb7-b5a9-4ee4-b8b5-4ee9daf170a2