Nem azért tanultam, hogy nélkülözzek – szegedi medikusok az orvosok kivándorlásáról

A rossz munkakörülményeket említették az orvosok kivándorlásának elsődleges okaként szegedi orvostanhallgatók és rezidensek. Az ország gazdasági állapota, és ezzel szoros összefüggésben fizetésük mértéke mindegyiküknél csak másodlagos kérdés volt.

79%

Év végéig még

21 125 027 forint

hiányzik a

költségvetésünkből.

Támogasd az Átlátszó

tényfeltáró munkáját!

atlatszo.hu/tamogatom

Az ország négy egyetemének – köztük a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar – ötöd- és hatodéves orvostanhallgatójának 40 százaléka tervezi, hogy rövidebb-hosszabb időre külföldön keresné a boldogulását. Ez az Orvosi Hetilap 2018. január 2-i számában olvasható.

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet nem reprezentatív kutatáskutatása négy, a szegedi mellett a budapesti, a debreceni, a pécsi egyetem 530 hallgató értékelhető válaszát értékelte. Azt nem vizsgálták, hogy az egyes egyetemek közül hol, melyik oktatási intézményben a legnagyobb hajlandóság a maradásra vagy a külföldi munkavállalásra. Az eredmények csak a munkavállalási szándékokra vonatkoznak és a magyarországi orvostanhallgatók 2,75%-nak nem reprezentatatív véleményét tükrözik.

A külföldi munkavállalást tervező orvostanhallgatók 33 százaléka az egyetem után azonnal külföldre menne, negyedük a szakvizsga után vagy később, és körülbelül ugyanennyien, 24 százaléknyian pedig közvetlenül a szakvizsga után – derül ki a kutatásból. A többség nem is a fizetés mértékét jelölte meg elsődlegesen itthoni „zavaró” tényezőnek, hanem a hazai munkakörülményeket. Ezt a megkérdezettek 89%-a említette, míg a fizetés elégtelenségét 82%-ban jelölték meg külföldi munkavállalást kiváltó tényezőként. 79% szerint a szakmai lehetőségek szélesebbek határainkon kívül, míg 26% kalandvágyból hagyná el az országot. 20% a hálapénzrendszert is okként tüntette fel.

Annát egyáltalán nem lepte meg a kutatás eredménye. A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar hallgatója a felmérésből is jól látható többséggel együtt gondolkodik külföldi munkavállaláson.Tervei szerint az egyetem elvégzése után meg is lépi. Angliába menne, bár ez még egyelőre képlékeny. A szegedi diák aneszteziológus szakorvosként képzeli el szakmai pályafutását.

„Friss diplomásként minél előbb ki kell próbálnom magam külföldön. Erről sokat beszélgetek másokkal, és szinte mindenkinek ez a véleménye” – nyilatkozta az Átlátszó Országszerte blogjának. Anna, több megkérdezetthez hasonlóan vizsgái, illetve szakmai előmenetele nehezebbé válásától tartva kérte, csak keresztnevét említsük meg, ne a teljes nevét.

„Az ember nem azért tanul, küzd ennyit az orvosi diploma megszerzésének érdekében, hogy nélkülöznie kelljen” – mondta a 22 éves fiatal nő. Majd gyorsan hozzátette: minél több időt töltött gyakorlatokon a belföldi kórházakban, annál inkább rájött, hogy a pénznél fontosabb tényezők is vannak: a megbecsülés a betegek részéről, a kollégák részéről, az állam részéről.

Anna megjegyezte, ha kicsit tágabb értelemben nézi a dolgokat, akkor egyáltalán nem szakmai okok állnak az egészségügy dolgozók elvándorlásának hátterében, hanem a választott ország állapota, a közhangulat.

Nem tartja elegánsnak azt, amikor a hiányszakmák tekintetében mindig az orvosokat veszik előre. Tény, orvoshiány van, azonban ez egy mókuskeréknek csak egy része. Azzal, hogy ha hemzsegnének az orvosok az országban, aligha lenne megoldva magyar egészségügy helyzete.

Vele és a felmérésben látható többséggel ellentétben a hatodéves Pásztor Pálma inkább itthon szeretne boldogulni, eddigi gyakorlatait Csongrád megyei kórházakban töltötte, Szegeden, Deszken, Makón, Hódmezővásárhelyen. Ami részéről is elképzelhető, hogy maximum egy évig szeretné, kizárólag a kíváncsiság miatt kipróbálni magát külföldön, és azért is, mert nem csak a gyógyítás, hanem az idegen nyelv fejlesztésének lehetősége is vonzza őt.

Úgy érzi, ha ennek az országnak köszönheti, hogy tanulhatott, ő itt szeretne gyógyítani. Azonban meglátása szerint sem várható el, hogy ez mindenkinél morális kérdés legyen.

László rezidensként dolgozik az egyik klinikán. Szerinte egyértelmű, hogy az egészségügy minden szereplőjénél napi szintű téma a külföldi munkavállalás. Az ennek hasznát élvező országokban megkülönböztetett módon, ahogy ő mondta, „akadálymentes” a rosszabb technológiai adottságú országokból érkező, így viszont el nem kényelmesedett, jó munkamorálú és pénzügyileg is nyilván motivált munkavállalók becsatornázása az ottani rendszerbe. Nem kell meglepődni, hogy a Magyarországon sokszor érthetetlen módon lenézett szakterületek képviselői, és akik nem tudtak hálapénzrendszerrel azonosulni, már lezárták életük Magyarországon töltött szakaszát és új életet kezdtek nyugaton.

László szerint a kivándorláshoz nagyban hozzájárul, hogy a magyar orvosi diploma az EU-n belül, sőt az USA egyes államaiban is elfogadott. Tudomásul kell venni, a kapu nyitva van mindenkinek.

„Én külföldön kezdek el dolgozni” – reagált Henrietta arra a kérdésünkre, hogy megy vagy marad. A hatodéves medika jelenleg a gyakorlatát tölti, Németországban, és nagyon úgy tűnik, hogy ott is fog elhelyezkedni, bár a későbbi hazatérés lehetőségét nem zárja ki teljesen. Reméli egyben azt is, hogy majdani keresetéből nem lesz lehetetlen félretenni. Ennek ellenére őt sem kizárólag a pénz motiválja. Henrietta egyébként korábban egy hallgatói egyesületben is tevékenyen részt vett, így a neki feltett kérdéssel kapcsolatban mások véleményét is megismerte az elmúlt években.

A német kórházaknak felszereltsége, az egészségügyi személyzet létszáma, az egy főre jutó betegszám, a várólisták állapota mind azt mutatja, hogy jól választott.

A hallgatókat is bevonják a gyakorlatok során a munkába: olyan vizsgálatokban asszisztálhat, mint például az ultrahangozás, de bronchoscopozhatott (a légcső és a hörgők vizsgálatára szolgáló optikai lencsével ellátott cső) is, ami nagyobb beavatkozás, ráadásul nem csak asszisztált már benne, hanem önállóan is végezhette, amire itthon sosem kapott lehetőséget. Sőt, saját betege van az osztályos orvos felügyelete mellett, így felelősséggel tartozik érte.

Vagyis gyakorlatilag megvan a lehetőség a főpróbára az éles „bevetés” előtt, sokkal jobban beleláthat a gyógyításba, a betegfelvételtől kezdve a zárójelentés elkészültéig. Miközben Németországban megvan a megfelelő rezidens-tutor kapcsolat is, és nem marad ő egy teljes osztályra egyedüli orvosként, ami szerinte is óriási felelősség, egyben felelőtlenség is Magyarországon.

Az orvosokat megbecsülik, van idejük a betegekre még akkor is, ha ugyanúgy a kisorvosok írják a zárójelentéseket, papíroznak, mint itthon. Mégis mindenki nyugodtabb, jobb a légkör, nem kell azon bosszankodni, hogy egy fontos vizsgálatra a betegnek hónapokat kell várnia. És nincs olyan, hogy ingyen ügyelet, míg itthon ez gyakran előfordul.

Hálapénz = puha korrupció

László, a fentebb már nyilatkozó rezidens külön kérdés nélkül kitért a magyar közvéleményt irritáló hálapénzrendszerre is, mint egy általa elítélt jelenségre. A politikusok és a magyar lakosság egy része egyfajta adózatlan cafetériaként tekint rá elvéve ezzel a dolog élét, pedig ez szerinte nem más, mint “puha korrupció”. Ezt a beteg nem hálából adja, hanem abból a csalfa reményből, hogy abból a pénzből majd az orvos jobb ellátást teremt neki.

De ez biztos nem valósul meg. A sebész nem megy be vele a boltba és akaszt le például egy modernebb laparoszkópot a polcról. Ami viszont mégis elérhető a paraszolvenciával, az a várólistán való előbbre jutás, vagy, hogy az orvos talán többször ránéz a betegre az osztályon, vagy, hogy nem „felejti el” ráírni a zárójelentésre a kontrollvizsgálat időpontját.

Így a hálapénz nem hálapénz, hanem előnyszerzés/félelempénz az ő olvasatában.

A hálapénzrendszer konzerválódásához hozzájárulnak a rendszer előnyeit élvező főorvosok, osztályvezetők. Itt, hangsúlyozza, semmiképpen sem a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetére vagy Rezidens Szövetség képviselőire gondol. A hálapénzrendszer az abban érintett szakterületek szakképzését is már tönkretette. Könnyű belátni miért nem jutnak operálási lehetőséghez a manuális szakirányok rezidensei.

Ez odáig fajult, hogy a sebészet Budapest vonzáskörzetét leszámítva hiányszakma. Hiszen ki lenne az, aki olyan szakirányt választana magának, amelyet borítékolhatóan nem fog tudni rendesen elsajátítani? Ez a hiány akkor lesz jól látható majd, amikor a szülészet-nőgyógyászat is hiányszakma lesz.

A „hivatalos” jövedelem továbbra is elégtelen volta az, ami az orvosokat elüldözi Magyarországról, vagy a szakvizsga, vagy akár már az egyetem abszolválását követően. Hozzátette, a rezidensek fizetése továbbra sem éri el a Rezidens Szövetség által jogosnak tartott nettó 300.000 forintot.

Henrietta megjegyezte, rájuk már vonatkozik az a törvény, amely alapján, ha 20 év alatt nem tölti le a képzési idejét belföldi közkórházban, akkor vissza kell fizetnie a tandíjat. Eszerint máris nem igaz, hogy az adófizetők pénzén lenne kitaníttatva. Számol a visszafizetési kötelezettséggel, külföldi bérekkel ezt majd könnyen meg is teszi.

B. Kovács Tamás

Kapcsolódó cikkeink

Kőszeg Ferenc: A beteg egészségügy

Betegforgatás, az OEP-nek elszámolt magánrendelés, uniós projektek – így lehet extraprofithoz jutni az egészségügyben

Leteszteltük, hogy hálapénz nélkül is túlélhető-e egy műtét a magyar egészségügyi rendszerben